Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1928

1928. augusztus

8 vonalon azt látjuk, hogy sok oldalról nagy buzgósággal kondítják meg a lélekharangot egyházunk felett. Egyrészt azok a tömörületek, amelyek ezt az országot már egyszer vértengerbe fullasztották s amelyek a hamu alatt rejlő elégedetlenség parazsát még mindég szívósan élesztgetik és csak az alkalmat várják, hogy lélekgyilkos munkájukat újra ott folytassák, ahol abba kellett hagyniok; másrészt pedig az a hidegen kiszámított és megalkuvást nem ismerő elszántsággal folyó akció, amit Róma indított. A nógrádi szórványok gondozásával kapcsolatban olyan konkrét adatokról nyertem tudomást, amik ennek az akciónak egyházunkra való veszedelmét megdöbbentően tárják fel, s így alig feltételezhető, hogy többi esperességeinkben más lenne a helyzet. De nemcsak ezek a helyi jelenségek, hanem bizony még az országos statisztikai adatok is rideg számokban kiáltják felénk az Írás figyelmeztetését: „Őrállók, vigyázzatok!" fia hitsorsosainkban evangelikus egyházunkhoz való szent ragaszkodást nem erősítjük, úgy menthetetlenül elveszünk. Meg kell azért találnunk a módokat és eszközöket, amik minden fizikai akadály és nehézség ellenére is lehetővé teszik egyházunk pusztulási folyamatának megakasztását. Elismeréssel kell adóznom tanítói karunk fáradozásáért, hogy a gondjaikra bízott fiatalságban a törhetetlen hazaszeretetet és megcsonkított hazánk feltámadásába vetett hitet ápolták és az erre való képességet megalapozták. Nagy örömmel és lelki megnyugvással teszek jelentést arról, hogy a magyar-komáromi fiókegyház anyásítása —, melynek szükségességét én már az 1924. évi Salgótarjánban megtartott közgyűlésünk keretén belül nyomatákosan hangsúlyoztam —, ez év folyamán valóra vált; s ezen kicsiny, de küzdő egyház egyhangúlag meghívott lelkészét, Eadgyas Aladárt 1928. évi április hó 15-én ünnepélyesen állásába beiktatta. „Ragyogjon most már Komáromban is a más vallásúak tengerében az evangelikus egyháznak világító tornya s mutassa az utat felfelé, hazafelé, örök hazánk: az ég felé." Hogy ez az anyásítás küzdelmes évek lepergése után megtörtént, az elsősorban az ott működött missziói lelkésznek, méltóságos Draskóczy Lajos nyug. dékán úrnak érdeme, aki fáradhatatlan szorgalommal és buzgósággal, sokszor egészségének kockáztatásával, önzetlenül egyengette az utakat, mely fáradozásában jóakaratú támogatásra talált az egyházközség felügyelője, nagyméltóságú Yetsey Ede altábornagy úr személyében. Emellett azonban meg kell emlékeznünk arról is, hogy ennek megvalósításához úgy a kultuszminisztérium, valamint egyetemes egyházunk is tetemes adománnyal hozzájárult.