Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1928

1928. augusztus

7 Ebből a szempontból örvendetesen mutatok rá arra a szép munkára, 2. amelyet egyházkerületünk főtisztelendő püspöke, a canonica visitatios látogatásaival, a nógrádi esperességben végzett, s amely fáradozásainak az áidása tulajdonképen csak ezután fog a maga igazában jelentkezni. Sajnos — hónapokig tartó betegségem folytán —, ezen egyházlátogatások alkalmával a főtisztelendő püspök urat nem kísérhettem, s ezen nehéz munkájából részt nem kérhettem. Meg vagyok győződve, hogy a főtisztelendő Püspök úr a közeljövőben úgy a Fejér-Komáromi, valamint a mosoni esperességekhez tartozó egyházközségeket is szerencséltetni fogja látogatásával. Meg kell emlékeznem a „rádiós igehirdetés" ügyéről és fejleményeiről, közölve, hogy az egyetemes egyház bölcsessége az ellentábor minden igyekezete dacára, megtalálta a módot és kivezető utat, hogy ezen intézmény továbbra is fennmaradhasson. S így most már a „rádiós igehirdetés" nemcsak „az anyaszentegyház és Isten országának felvirágzását" fogja szolgálni, hanem ébren fogja tartani elszakított hitsorsosainkban a törhetetlen ragaszkodást Magyarország minden rögéhez és a régi egyházkerület egységéhez. Örömmel állapítom meg lelkészi karunk törhetetlen fáradozását Isten országának terjesztésében, úgy az igehirdetésben, mint a hívek egyéb természetű lelki gondozása tekintetében. De szeretném még megérni, hogy ebben a munkában a lelkészek elnöktársaikban, az egyházi felügyelőkben ne csak hivatalnoktársakat, hanem segítő munkatársakat is láthatnának. Egyházi munkásságunk ilyen irányú kiszélesítése és rendszeresítése annál is inkább szükséges, mert hiszen az egész protestantizmus alapplve az egyetemes papság, mely az Isten országa pilléreivé nemcsak a lelkészeket, hanem az egész közönséget teszi, ebből is elsősorban azokat, akik egyházi tisztséget vállalnak. Nekünk valóban mindannyiunknak aktív szolgálatot kell vállalnunk és teljesítenünk az Űr hadseregében, mely jelentkezik egyrészt a jobb emberré válás szubjektív törekvésében, másrészt pedig a hittestvérek sorsán való segítésben, amelynek azonban végső célja a rajtunk keresztül történő isteni jóság megértése, az ugyancsak jobb emberré való válásra való igyekezet felébresztése. Mindezt közönségesen „az evangelikus összetartás" kifejezéssel szokták megnevezni. Ennek a kiépítése és minden vonalon való megvalósítása az, amire minden erővel törekednünk kell, ha az oldott kévék sorsára nem akarunk jutni. Ebből folyólag arra kérem minden evangelikus testvéremet, aki szerencsés körülményeknél fogva nyugodtan, különösen pedig gondoktól mentesen, függetlenül élhet, ne éljen egyedül magának, és ne zárkózzék el oly állás elfoglalásától, amelyre őt a közbizalom hívja; és buzgón vegyen részt az evangelikus közéletben addig, amíg munkabírása ezt megengedi. Kiváltképpen a mai időben, amikor minden