Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1924

1924. augusztus

1. magamat, amikor arról kell szólanom, hogy hogyan fénylik e beszámolón a mi világosságunk az emberek előtt. Most számadáson vagyunk együtt. S ezért beszélhetünk egymásközt nyíltan is. És igy szólván, bár bün volna azt állítani, hogy egyházunk s benne egyházkerületünk véka alá rejti a fáklyát, de mégis meg kell vallanunk, hogy sokkal több az, amit az Isten elvár tőlünk, mint amit mi felmutatni tudunk. Gondolok pedig itt különösen mindarra, ami az egyházi fegyelem fogalma alá tartozik. Mélyen tisztelt Közgyűlés! Bár elismeréssel kell adóznom a mi egyházkerületünkben mindinkább meghonosodó és uralomra jutó közszellemnek — de éppen ezért, mert ebből is láthatjuk, milyen nagy jelentőségű ez, éppen ezért ezt az evangélikus szolidaritást, az egészséges közszellemet teljesen ki kell fejleszteni s egész magyarhoni egyházunkban uralkodóvá kell tenni. Igaz, hogy ilyesmi csak úgynevezett emberebb emberek közt lehetséges, de éppen azért evangélikusabb egyház, öntudatosabb hivek, meggyőződésteljesebb lelkű tömegek kiformálásán kell munkálkodni mindnyájunknak. Mert az egyéni velleitásoknak, a belső torzsalkodásoknak, erkölcsi fogyatkozásoknak nem szabad odaállani a reverzálisok mellé, hogy mielőbb ravatalra tegyék egyházunkat. Ennek meggátlására ügyészi karunkat is mozgósítani szeretném. Az összeülő zsinatnak módja lesz e kérdéssel foglalkozni és megfelelőleg intézkedni, mert ennek szükségességét a zsinatot előkészítő bizottság máris felismerte, utasítván az albizottságokat, hogy javaslataikban legyenek figyelemmel a finn lutheránus alkotmányban lefektetett elvekre, melynek XIII. fejezete ily irányban bőséges rendelkezéseket foglal magában. E súlyos bajok orvoslását rendeznünk kell annál is inkább, mert hiszen ugy is elég gondot adnak egyházunknak az anyagi megélhetés nehézségei. S hogy a sok szirt között hány léket kap e miatt egyházunk hajója, azt csak a jó Isten tudja megmondani. De azt is csak Ö tudja, hogy a lelkes áldozatkészség hány ilyen rést tömött már is be. S amikor most ennek az áldozatkészségnek segítségére jő maga az állam is azáltal, hogy a földbirtokreformmal kapcsolatban lehetővé teszi magasabb fokú egyházi közületeink (1924: VII. t.-c, 27. §.) megerősítését, nem szünhetünk meg hangoztalni, hogy mi ezt egyházkerületünkben is csak az 1848. évi XX. törvénycikk egyik részleges megvalósításának tekintjük, az ebből folyó minden következményekkel együtt. S amennyiben egyházkerületünk is több vonatkozásban szintén érdekelve van ezen kérdésben, szükségesnek tartom, hogy egyházkerületünk ügyésze az erre vonatkozó anyagot a maga teljességében tartsa nyilván és kövessen el minden lehetőt, hogy a fenti felfogás, mely az egyházak földhöz juttatását az