Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1923. Rendkívüli közgyűlés

1923. január

22 Az együttműködés másik tere a „Protestáns Irodalmi Társaság," amely évek hosszú során át havi folyóiratával a Protestáns Szemlével s egyéb kiadványaival valóban értékes és nagybecsű tudományos irodalmi munkásságot fejtett ki. A megváltozott viszonyok, a mérhetetlen drágaság miatt beszüntette működését. Elengedhetetlenül szükségesnek tartom még áldozatok árán is lehetővé tenni a Protestáns Irodalmi Társaságnak a további működést. , Ugyancsak főpásztori legfontosabb teendőim közé fog tartozni a mindenfoku iskolák feletti felügyelet. Isteni Megváltónk nemcsak a keresztelésre, hanem a népek tanítására is adott parancsot tanítványainak. Nagy reformátorunk, Luther egyházépitő munkájában a templom mellé odaépitette az iskolát is. Elődeink a szabad vallásgyakorlatot ugy értelmezték, hogy azzal belső szervi kapcsolatban kell állania a jognak, melynél fogva a protestáns egyházak alsóbb és felsőbb fokú iskolákat szabadon állithatnak. Mindezek alapján én a felekezeti iskolának vagyok a hive, tiszteletben tartva az állam idevonatkozó felügyeleti s intézkedési jogát. A felekezeti iskolát a napjainkban szükségből gyakorolt néhány órára s bizonyos tananyag elsajátítására korlátozott hitoktatás egyáltalán nem pótolhatja, mert hiányzik belőle csaknem minden, ami az egységes világ és élelnézet alapján való valláserkölcsi jellem kialakulásához szükséges. Hiányzik az évszázados felekezeti iskolának egész levegője, amelyben benne van annak a múltja, jelene, sőt csiráiban még a jövője is, tantestületi szelleme, amelyben mint atomok benne vannak a már régen porló kiváló tanerők legeszményibb gondolatai s legfinomabb átérzései is, a helyhez s körülményekhez képest kialakult rendtartás s a fegyelem gyakorlásának módja s még ezeken kivül is sok minden. A felekezeti iskolát alsó fokon elkerülhetetlenül szükségesnek tartom, de szükségesnek tartom a közép- és felső fokon, még az egyetemen is, itt nyújtaná azután az evangéliumi keresztyén vallás által áthatott nemzeti műveltségnek a koronáját. A felekezeti iskola a felsőbb fokokon, mint a múltban, ugy a jövőben is szerencsésen oldhatná meg egyházunk egyik igen fontos égető kérdését. Egyházalkotmányunk szerint a paritás elvénél fogva az u. n. világi és egyházi elem egyenlő joggal és kötelességekkel vesz részt az egyház közigazgatásában és törvényhozásában. Ha már most szegénységénél vagy egyéb okoknál fogva annyira elernyedne egyházunk, annyira meggyöngülne önfenntartási ösztöne, hogy ügyet sem vetne többé a felekezeti iskolára a felsőbb fokokon s igy egyáltalán módot és alkalmat sem nyújtana a világi elemnek, hogy oly fontos hivatásához a pectus-t is, meg a szükséges előismereteket is megszerezze, nem következnék-e ebből menthetetlenül az, hogy a paritás hova-tovább üressé és tartalmatlanná, merőben formalitássá válnék, ugy hogy valójában az egyházi elem magára maradna, ami maga után vonná az egyetemes papság elvének, elhomályosulását