Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1910

1910. augusztus Ünnepély

39 léren Isten országát s annak igazságát szolgáljuk. Midőn itt fogunk munkához: értsük meg az írás szavait: «Vesd le a te saruidat lábaidról, mert a föld, amelyen állasz, szent.» Legyen itt kizárva minden keserűség, gyanúsítás. Hadd maradjon az evangéliomot hirdető egyház a békesség temploma, melyben különböző nyelven is, mint testvérek magasztalják a hívek az Urat s kérik egymásra annak áldását. A múltból merített tanúságra figyelve gyűjtjük hazánk szebb jövőjének is zálogát. Hitsorsosaink a múltban nyelvkülönbség nélkül szerették Magyarhont, mint közös édes anyát. Intézeteikben mig az egyháznak élő oszlopokat, a hazának lelkes honfiakat neveltek. Különböző volt a nyelv, de egy volt a honszereletben összeforrt szivek érzelme. Ha veszélyben forgott a hon s a nemzet alkotmánya: Bocskay, Bethlen, Thököly, Rákóczi lobogói alatt egy sorban állottak a magyar, tót. német, mint testvérek s «vívtak hős csatákat vérrel áldozának síkon, völgyön és a bérczfokon». Egy patakba folyt a vérük, öldöklő harczok mezején közös hant fedi csontjaikat és az a sír el nem mondja, melyik magyar, melyik tót. De igen elmondja, némán bár, mégis érthetően, hogy akik ott küzdöttek, a hős fiak küiönböző nyelven beszélve is elhozták a család öléről, az iskolából, a templomból a lelkesedést, mellyel híven tékozolták vérüket, éltüket e honért. Midőn lelkünk a mult viszontagságainak emlékcin, a szent ügyért folyt harczok téréin elmereng: mintha onnét egy intő szózat hangzanék felénk: «Vegyétek fel egymást, mint a Krisztus is felvett titeket!» Egyenlő akarattal legyetek egymáshoz! A mult emléke szüntesse meg ott is, ahol még volna, a gyanút, bizalmatlanságot, újítsa meg a testvéri érzet kapcsait. Hadd szeressék hitsorsosaink anyanyelvüket; mi szivüket törekedjünk igazsággal, szeretettel megnyerni. Ti, testvérek, ne szégyeljétek anyanyelvetek szeretete mellett a magyar nyelv ismeretét, amely nem veszteség reátok. Aki e hazában a nemzet nyelvét gyűlöli, ellene lázít, az megtiporja a mult tiszteletet parancsoló hagyományait s szentségtörő kézzel hajít követ e honért élt-halt jó apái sírjára. A letűnt viharos időkből hangzó tanúságra hallgatva értsük meg egymást, tudjunk együtt lelkesedni egyházért, hazáért. Őrizzük az igaz testvérszeretetnek kötelékét, a velünk közös alapon álló ref. egyház tagjaival. Velük együtt nyujlsunk a meggyőződés tiszteletével testvérjobbot minden más vallású és nyelvű honfitársainknak is s munkáljunk közre, hogy hazánkban emelkedjék s ingatlan maradjon a honpolgári egyetértés! Éljen egyházunk továbbra is magas rendeltetésének, az evangéliom hirdetésének. Ezzel nevel istenfélő, kötelességét betöltő emberré. Hálára tanít a jóitevők, az egyház és a haza iránt. A Jeruzsálem felett síró Jézus könnyeire mutat, melyek minden ékesszólásnál meghatóbban indítanak ragaszkodásra a hazához. Aki Jézus követőjének vallja magát: annak szívében kell, hogy ott éljen a szeretet, az áldozatkészség a hazáért, mely védő kart emel egyházunk mellett, melynek földjéhez egy ezredév örömének, szenvedésének emlékei s apáink sírjai csatolnak, mely nekünk is bölcsőnket ringatá s egykor hantjával eltakar! Vigyük el ez ünnepről szivünkben őrizve a mult tanúságait. Ápoljuk keblünkben a kegyeletet a hit bajnokai, az egyház jóltevői iránt. Legyünk egy értelemmel ott, hol a közügyért fáradozunk. Közlelkesedés vezessen áldozatra, hol ezzel egyházunknak, hazánknak tartozunk. Legyen útmutatónk az evangéliom lelke: a szeretet, hű kísérőnk a hit; úgy nyugodtan gondolhatunk a jövőre: «Erős várunk nekünk az Isten!» Ámen. Isten kegyelmének kikérése után a közénekben felzendült a lelkesülő gyülekezet ajkain még a Hymnus. S ezzel az ünnephez méltóan fejeztetett be a közistentisztelet. Kimenőre megtartatott a meghirdetett offertorium a gyámintézet javára busás eredménynyel.