Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1910

1910. augusztus Ünnepély

35 Dicsőség legyen te neked, a miért eddig megsegítettél. Dicsőség legyen Te neked azon jóságodért, a melylyel Őseink hithűségét megerősítetted, nemes törekvését megszentelted, intézményeik szentségét sikerrel megáldottad. E város falai tesznek mindezekről tanúbizonyságot. Tanúbizonyságot teszünk ezekről mi is, midőn háromszáz esztendő multán, egybegyülekeztünk e helyen, hogy megköszönjük atyai szeretetedet, jóságodat, melylyel őket itt gondoztad s amelylyel rólunk az ő utódaikról sem felejtkeztél el sohasem. Szép lehetett az a reggel, a melynek napján őseink e város falai, között sajgó szívvel, de a Te őrállásod mellett, szentegyházad dolgait intézték. Áldott legyen emiékezetök. De áldva legyen a Te őrálló és megsegítő kegyelmed is, melylyel akkor őseinkkel voltál s melylyel azóta rólunk is gondot viseltél. Mutasd meg utaidat most is mi nekünk, hogy azokon járhassunk s hogy azok szerint fizess minekünk, (l kir. 8, 39) a mint utaidon járva megismered sziveinket. Hiszen életünk és munkánk pályája nem soká tart; eltűnik annak öröme, kiapad annak fájdalma, az enyészet éjjelébe hal el annak fénye és árnya egykoron. De mig eljő ez az idő, a mig majd utolsó napunknak alkonya szemfödelet hint reánk, takargass örökké tartó szereteteddel. A Te hatalmadban vagyunk. — a Te hatalmadban van a mi anyaszentegyházunk és áldottak csak akkor lehetünk, ha Te megáldasz, boldogítasz. Mert ha Te meg nem áldasz, hiába akkor minden. Ha Te megnem erősíted szentegyházunk Síonát, hiába fáradlak akkor háromszáz esztendő előtt a mi őseink, hiába fáradnak most is vezéreink munkásaink; mert akkor homályossá válik a nap, beborul az ég s az örömnek látszó révpart helyett, örvénybe visz az élet folyama. Vedd kedvesen hálánk érzelmének ezen neked nyílott virágát, — vedd kedvesen lelkünknek ezen ujabb áldásodért esdő sóhajtását. S ha megáldasz minket és mindeneket, akkor nem lesz setét bizonytalanság életünk, — akkor a Te szereteteddel lesz összekötve mindkét világunk, — itt is, ott is Te vagy és Te leszel a mi reménységünk és a mi vigasztalásunk. akkor a hála érzelmével tesszük le elhervadhatatlan koszorúnkat hitbajnokaink, hithőseink és vértanúink sírjára, — akkor hálásan dicsőít majd szivünk és szánk Tégedet, jóságos atyánkat, — akkor áldott lesz mai ünneplésünk, áldott lesz a hithősökről való megemlékezésünk, áldott lesz törekvésünk, munkánk és életünk; meg lesz áldva anyaszentegyházunk és magyar hazánk; akkor megleszünk áldva, — akkor a hit és erény szent világa, elkísér majd minket ama jobb világba, a Jézus Krisztus országába. Ámen. Az elhangzott Ámen után olvasta Esdrás könyvének 5. részéből a 9—11. verset. 9. »Akkor megkérdénk a haza jött zsidókat és azt mondánk nekik: ki adott nektek szabadságot, hogy e házat építenétek és e kőfalakat raknátok ?« 10. »És az ő neveiket megkérdezénk tőlök, hogv tudtodra adnánk azokat neked, hogy megirnánk neveiket azoknak, kik gondviselők ő közöttük e dologban«. 11. »Ilyen szóval felelének pedig nekünk, mondván: Mi a meny és föld Istenének szolgái vagyunk és újonnan megépítjük e Házat, mely ennek előtte sok esztendőkkel építetett volt, melyet az Izraelnek nagy királya épített és fundált volt. Erre — az Erős vár a mi Istenünk, — diadalmi énekünk utolsó szakának elhangzása után, lépett a szószékre Gyurátz Ferencz dunántúli püspök és mondotta megragadó és nagy hatással lelkes és lelkesítő következő beszédét, Pál apostolnak a rómabeliekhez írt leveléből vett alapigéből kifolyólag: (Róm. 15, 4—7.) Sz. H.! A vihartól háborgó tengeren gyakran nagy értéket vivő hajó is merül el. Később a leszálló búvár napfényre hozza hullámsírjából az eltemetett 2*