Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1909
1909. augusztus
10 magyar nemzeté; a mely pillanatban az megszűnne lenni, abban a pillanatban széthullana ez az állam alkatrészeire. Azért a hazaárulással határos minden oly izgatás, mely a magyar nemzet hegemóniája ellen irányul; mert az az állam integritását támadja meg s ilyet az államnak létfentartása érdekében lehetetlenné kell tenni. Ebben a több nemzetiségű s több egyházhoz tartozó országban több felekezet kebelében, úgy a katholikus egyházban, de főleg a keleti egyházakban vannak oly izgatók kik az egyház köpönyege alatt folytatják ilyen az állam ellen irányuló üzelmeiket s fájdalommal kell bevallanom, hogy a mi egyházunk sem egészen ment az ilyen elemektől s ha e téren is összehasonlítom a mostani állapotot azzal, mely 4 —5 évtized előtt volt: Sajnálattal kell konstatálnom e téren is a visszaesést s hogyha ez igy halad, valóban nem lesz más módja minthogy az állam vegye kezébe az összes iskolaügyet; ami természetesen az egyházi nevelés rovására menne. Felhívom mindazokat a tényezőket, kik egyházunk vezetésében vesznek részt, igyekezzenek iskoláinkat és egyházainkat az ilyen hazaellenes izgatástól távol tartani, mert az ilyennek felburjánozása maga után vonná autonómiánk és iskoláink elvesztését. A másik veszély mely egyházunkat nem szűnt meg támadni az ultramontanizmus, mely most fokozattabb mértékben tűzte ki czélul Magyarország rekatholizálását, mely legélesebb kifejezést lelt a »ne temere« kezdetű pápai rendeletben; igaz hogy midőn a pápai udvar látta mily ellenszenves fogadtatásban részesült az Magyarországon még a józanúl gondolkozó katholikusoknál is s hogy hatásában ép az ellenkezőt érte el, mint amit tőle vártak, hatályon kivül helyezte azt hazánkra, de azért a lelkészeknek szigorúan meghagyta, hogy reversalis nélkül, házasságra lépőket meg ne eskessenek. E tekintetben is nagy visszaesést látok, ha összehasonlítom a mostani hangulatot a 4 5 évtizeddel ez előtt volt állapottal, midőn hazánkban a felekezetek a legnagyobb egyetértésben éltek egymással. Egy nagy vesztességröl kell megemlékeznem, mely egyházunkat ez évben érte a dunántúli egyházkerület felügyelőjének Ihász Lajosnak halálával; benne egy lelkes, semmi áldozattól nem idegenkedő hívünket veszítettük el s én indítványozom, hogy emlékét igtassuk jegyzökönyvünkbe s vesztesége felett érzett fajdalmunkról értesítsük a megboldogúlt özvegyét. Indítványozom, hogy gyűlésünkből üdvözöljük a dunántúli kerület megválasztott felügyelőjét Véssey Sándort. Végül üdvözöljük Antal Gábor református püspököt 40 éves lelkészkedése alkalmából s üdvözöljük Erős Lajost a tiszai református kerület uj püspökét. Ezek után szívesen üdvözölve az oly szép számmal megjelent képviselőit és kiküldötteit egyházkerületünknek a gyűlést megnyitom. Erre mélt. Baltik Frigyes püspök úr emelkedett szólásra és szívélyes szavakkal üdvözölte a mai jubiláris közgyűlésen megjelent illustris vendégeket, nevezetesen mélt. báró Prónay Dezső urat, mint a magyarhoni ág. hitv. ev. egyháznak egyetemes felügyelőjét; továbbá Zsilinszky Mihály úr ő Nagyméltóságát a bányai kerületnek felügyelőjét és a magyarhoni Luther-társaságnak elnökét és dr. Láng Lajos úr ő Excellentiáját, mint a magyarhoni egyetemes gyámintézetnek érdemes elnökét; — akik megjelenésükkel a közgyűlésnek nagyobb fényt és diszt kölcsönöztek; — mire báró Prónay Dezső egyetemes felügyelő úr a következő lelkes és gyakori éljenzéssel megszakított szép beszéddel válaszolt:
