Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1902
1902. július
10 az egyház beléletét tekintve igen szomorú jeleneteknek tanuja voltam. A lelkész beteges, a lelkészi munkát, — még a kanon, visitationális Istentiszteletet is, — a káplán végzi. A segédlelkész ellen azonban panasz lett beadva, mire a jelenlévők nagy része mellette állást foglalt s éktelen lármával hátráltatta hivatalos munkámat és sem a püspököt sem a jelenlévő ker. felügyelőt, sem a főispánt, sem az esperesség elnökségét tekintetbe nem vette; sőt az összes hivatalos aktusok belejezésével másnap a gondnokok a jegyzőkönyv aláírását is megtagadták. A panaszt, mert a dolog a püspöki hivatalt is érinti, leteszem ezen főtiszt, gyűlés asztalára. Május 5. és 6-án visitáltam a Trencsén városi egyházat. Jeles vezetés alatt áll, szép missiót teljesít ugy a városban, mint, annak környékén; lelkésze buzgón végzi sokoldalú teendőit. A városban létező több rendű felsőbb, alsóbb intézeteknél kell, hogy állandó hitoktatói állás szerveztessék, annál is inkább, mert a hitoktatáson kívül még az egyház nagy szórványa és maga a trencsén-teplitzi fürdő is a lelkésznek idejét igénybe veszi. Ezen hitoktatói állásnak a terhe azonban nem sújthatja a különben buzgó anyaegyházat, mert az egyház épületeinek helyreállításánál adósságba merült. Kell tehát, hogy itt a felsőbb egyházi körök segédkezet nyújtsanak. Kis-Sztankóczon május 6. és 7-én végeztem a visitatióf. Csendes Bethánia, a hol Isten országának építése a rendes viszonyok közt. bár szerényen, de biztosan előrehalad. Iskolaügye azonban, főképpen fiókközségeinek és szórványainak ellátása még rendezendő. Innét Podluzsánba mentem, a hol május 8-án Istentisztelet után múlt, évi egyházlátogatási intézkedésemből kifolyólag, a betegeskedése miatt egy évig a munkától felmentett lelkész mellé segédlelkészi állásnak szervezését keresztülvittem. A trencséni esperességnek népe vallásos, egyházát szerető s anyagi állapotához áldozni tudó. Az egyházak szervezete életképes nagyobb részt rendezett,, csakis iskolaügye még sok községben rendezendő. A mi pedig a tanrendszert illeti, az úgy a vallástanban, mint egynehány más tárgyban alaposabban szervezendő. Május 21-én elkezdtem a kanon, visitatiónak folytatását a pozsonymegyei esperességben. Először is Szt.-Györgyön, a hol a munkát május 21. és 22-kén végeztem. Szt.-György jól rendezett, jól vezetett egyház, a hol minden ékesen és jó rendben folyik. Anyagi állapota virágzó, vallás-erkölcsi élete megnyugtató. Áldozatkészsége példás, a lelkipásztori ténykedés pedig nevezetesen a lelkészi iroda vezetése kitűnő. Grinád egyházában voltam május 22. és 23-án. Ezen új, kis, de hithű egyház túl van a kezdet nehézségein és életképes. Imaházra, lelkészi lakra és iskolára szép telket és épületet vett s ez utáni adósságát már ki is fizette. Ügybuzgó vezetés alatt áll; Cseklész szórványának ügye most került rendezés alá. Bazin városában két egyházunk van; az egyikben német, a másikban tót az isteni tisztelet nyelve. Az elsőt, május 23. és 24-én visitáltam. Anyagilag erős egyház, rendezett pénzviszonyokkal. Más dolgai is jó