Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1902
1902. július
11 rendben folynak. A másik gyülekezet, a melyben május "24. és 25-én végeztem a visitatiót, méltó társ-egyháza az elsőnek; együttes jó kormányzat alatt áll. Schweinsbach leányegyháza, a hova 24-én személyesen mentem, hithű, áldozatkész néppel bír, iskoláját rendezte. Bazinból Modorba mentem, útközben május 25-én meglátogattam a terlingi iskolát, melyet a hithű nép szépen emelt. Modor városának területén három életképes ev. egyházunk van. Az egyik a régi német egyház, a melyet május 25. és 26-án visitáltam. Viszonyai minden tekintetben rendezettek, a buzgó gyülekezet részben szépen újból díszítette, részben átalakította csinos templomát, a melyet a visitatió alkalmával május 26-án felszenteltem. Az egyház minden ügyeiben tapasztaltam hű lelkésze, a köztiszteletben álló Hollerung Károly esperes úr szorgalmas, hű, erélyes atyai kezének áldott munkásságát. Az egyház pénzügyei virágzó állapotról tesznek tanúbizonyságot. A gyülekezet áldozatkészsége példás; hiszen hogy Modorba mentünk a ker. leányiskolával, ezen egyház érdeme s az iskola épület építésénél tudjuk, mily áldott segédkezet bírtunk ezen egyházban. Pedig a gyülekezetnek nyája kicsiny, 400 lelket sem számlál. Ugyanazon nap délutánján meglátogattam a két egyháznak 5 iskola-osztályát, a hol a tanítás eredményével meg voltam elégedve. Szép a két egyháztól, hogy iskoláira sokat áldozott. A tót egyház még egy osztályt nyithatna. Május 27-én d. e. alaposan néztem meg a ker. leányiskolának már felépített díszes és a czélnak megfelelő házát. Azután pedig ugyanezen iskolának dolgaiban ker. bizottsági ülésén részt vettem s elismeréssel adóztam az ügy vezetésével megbízott kis-bizottságnak hű, szorgalmas, szakszerű, takarékos eljárásáért. A nap délutánján, a tót egyháznak dolgait vettem vizsgálat alá. Erős, hithű egyházat találtam ezen életképes s jómódú gyülekezetben, a hol a vallásos nép Isten dicsőségére, az egyház díszére áldozni tud. Erről tanúbizonyságot tesz nagyobb alkotású temploma, nagy harangjai, drága úrvacsorai igen szép edényei, rendezett, pénztára, a szép lelkészi lak. És a mi mindennél nagyobb kincs, örül lelkem, a midőn tanúbizonyságot tehetek, hogy ott, a hol azelőtt viharos óráknak tanuja voltam, most szép csendben és rendben végeztük a fontos kanon, visitatiói munkát, úgy hogy a hála Istennek helyreállt béke enged reményleni, hogy ezen erős egyház hitéletét most még jobban fejlesztheti. Adja Isten! A május 29-én tartott Istentiszteleten, ahol az egyház lelkésze hiven hirdette a szent Igét. a mint meg vagyon írva. a gyülekezet megemlékezett hű tanítójáról, Izák Jánosról, a kinek 50 éves tanítói működését megünnepelte hálás egyháza. Modor-Királyfán május 29. és 30-án. Új egyház, amely hangyaszorgalmával és áldozatkészséggel igen rövid idő alatt sokat alkotott, szép nagy templomot emelt, uj lelkészi lakot nyitott, most pedig azon fáradozik, hogy rendezett iskolájához még egy osztályt, uj tanítói állással csatoljon. Valóban a Kis-Kárpátok alján jól rendezett s vezetett egyházakat