Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900

1900. augusztus

5 tástól vezérelve, hogy a gyűlés tartásának előnyei és hátrányai ne 1. mindég egy és ugyanazon esperességet érjék s hogy a képviselők és kiküldöttek utazásának fáradalmai a kerület űelső és alsó részei közt megoszoljanak, szívesen üdvözlöm a dunáninneni egyházkerület képviselőit és kiküldötteit itt Balassa-Gyarmaton, a nógrádi esperesség területén s a gyűlést ezennel megnyitom. Mélt. és főt. ker. gyűlés! Ünnepet ül a napokban az egész ország, ünnepét koronás királya 70-ik születése napjának. Kétszeres ünnep ez nálunk evangélikusoknál, kik a hazával ünneplünk, mint annak hű fiai, szeretett fejedelmünks ünneplünk egyházunk részéről, mint annak legfőbb védnöke születése napján; és e napon minden egyházunkban, minden hívünk ajakáról egy ima, egy fohász száll a Mindenhatóhoz, tartsa meg szeretett királyunkat, hazánk alkotmányának leghűbb őrét, egyházunk legfőbb védnökét; kinek igazságos kormányzása alatt kulturális intézményeink szabadon fejlődhetnek; az Úr Isten éltesse őt még sokáig! S én indítványozom, hogy e nap emléke jegyzőkönyvünkben megörökítessék s ez értelemben intézzünk feliratot ő Felségéhez kerületünk részéről, a miniszterelnökség útján. A lefolyt évben oly támadások intéztettek egyházunk ellen egyes gyülekezetekben és a lapokban, tehát nyilvánosan, melyeket itt e helyről éppen ezért s mert minden alapot nélkülöznek, szó nélkül nem hagyhatok. Az állíttatott, hogy itt Magyarországban a katholikus egyház háttérbe szoríttatik, hogy mi protestánsok foglaljuk el a tért az ország ügyeinek intézésében, hogy mi zavarjuk meg hazánkban a felekezeti békét s adunk okot a felekezeti harczra. Hát, tisztelt kerületi gyűlés, ilyesmit állítani hazánkban a katholikus egyháztól, — mely az ország összes lakosságának több mint felét számlálja hívei sorába, mely oly nagy vagyonnal rendelkezik, melynek főpapsága oly kiváló állást foglal el az ország legeminensebb testületeiben, mely hivei közé számlálja az uralkodót s az uralkodó családnak minden tagját nemcsak, de az ország nagybirtokosainak legnagyobb részét — merő képtelenség, s ép ezért, ezen okoknál fogva is micsoda botorság lenne az részünkről, az annyival szegényebb és gyengébb egyházak részéről felekezeti harczot provokálni, a melyben okvetlen mi húznánk a rövidebbet? Ezt tiltja tántoríthatatlan hazafiságunk, de tiltja józan felfogásunk is; mert én hazánkban a felekezeti béke megzavarását hazánkra károsnak s egyházunkra a legnagyobb mértékben veszélyesnek tartanám, melyet minden áron kerülnünk kell s csak is ha megtámadtatnánk, lennénk kénytelenek magunkat védeni. Hogy hazánk ügyeinek szolgálatában részt veszünk, az honfiúi kötelességünk, teszszük azt nem mint az egyház tagjai, de mint e hazának hű fiai. S a ki hazánk újabbkori történetét olvassa, a reformátió óta, tehát több mint 300 éve, igen is ott találja egyházunk híveinek neveit mindenütt, hol a haza szabadságáért s az alkotmány fentartásáért küzdeni kellett tettel és szóval; mert amely egyháznak egyik alaptétele a lelkiismereti szabadság, annak hívei természetszerűen vágynak a politikai szabadságra is és ezen küzdelmekben testvériesen osztoz-