Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1896–1900
1899. augusztus
103 A niult évben az ugyancsak múlt évi julius hó 27-dikéröl kelt 80-82. értesítés szerint Udvardy Gyula ref. lelkész részesítette az ág. hitv. evang. fegyenczeket lelki gondozásban s pedig úgy, hogy azok részint osztályonkint naponta, részint minden vasárnapon együttesen lettek vallás-erkölcsileg oktatva. Az oktatásnál minden fegyencznek jelen kellett lenni. — Ez alkalommal tárgyaltatott a bűn eredete, fejlődése s ennek következményei, vonatkozással az isteni kegyelemre a megtérő bűnös ember irányában. A rendes iskolaköteles íegyenczekkel pedig külön órán a hit- és erkölcstan fonalán a szükséges ismeretek is tanítattak. A buzgó lelkész jelentése szerint az ág. hitv. evang. fegyenczek száma 39 volt, ebből kiszabadult 2, feltételes szabadságot nyert 1, közvetítőbe szállíttatott 2, meghalt 5, így maradt az év végén 30, ezek közül az 1898-dik év folyamán, közvetítőbe ment 1, feltételes szabadságra 1, meghalt 1, új beszállítás volt 1, volt tehát, mikor a lelkész eltávozott 28, a mi tekintve az 1896-dik évi kimutatást, melyben 48 ág. hitv. evang. fegyencz lett feltüntetve, örvendetes jelenség. — Kívánatos- volna, ha az illavai fegyintézetben üresedés alatt lévő evang. lelkészi állás minél előbb egy hitbuzgó alkalmas testvér által betöltetnék, hogy a bűntények miatt törvényesen elitéltek lelki vigasztalásban s vallás-erkölcsi nevelésben hiányt ne szenvedjenek. Sötét kép az, melyet a megtisztelő püspöki megbízás folytán jelen jelentésemben a méltóságos és főtisztelendő kerületi gyűlés előtt feltártam. A mint vetettek, úgy aratnak. Mi pedig kérjük a mindenség Urát, hogy rendítse meg az ő szent lelke az eltévedt bűnösök lelkiismeretét, hogy megbánva tetteiket, melyekkel az isteni törvényt megsértették, s a társadalom biztonságát s békéjét veszélyeztették, újra méltókká legyenek a Jesus-Krisztus által biztosított menyei kegyelemre s embertársaik bocsánatára s becsülésére. Elmer Gusztáv. a kerületi gyűlés tudomásul veszi, annak egész terjedelmében a jegyzőkönyvbe igtatását rendeli és az előadónak köszönetét nyilvánítja. 81. Olvastatik a trencséni esp.-helyettesnek jelentése a zsolnai szórvány önállósítása tárgyában, mely szerint ezen ügy még nem volt véglegesen rendezhető az anyaegyház lelkészének újólag támasztott igénye miatt. A kerületi gyűlés ezen jelentést nem veszi tudomásul, hanem utasítja a trencséni egyházmegyét, hogy az 1890. felvett jkv. alapján véglegesen rendezze ezen ügyet. 82. Olvastatik a trencséni egyházmegye 1899. julius 25. tartott rendes közgyűlésének jkvi kivonata (IX. p. f.) a nagy-szlatinai missio önállósítása tárgyában. A kerületi gyűlés jóváhagyja a nagy-szlatinai leányegyháznak önálló missioi körré alakulását s Barthó Mihályt annak rendes missioi lelkészül nyilvánítja, a trencséni egyházmegyét pedig utasítja, hogy a hivány-ügyet rendezze és a missio községeit névszerint jelentse be.