Dunáninneni Evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvei 1891–1895

1891. április

- 16 Ez interpelláczióra elnöklő püspök úr kijelenti, liogy a választ azonnal megadja, mit következőleg tett meg: „A zsinatra szóló meghívókat ón az 1891. évi julius 8-án tartott egyetemes zsinati bizottság üle'sónek határozatához képest leküldtem azokhoz, akikhez kellett. Az esperességeket nem mellőztem. Mert még julius 15-én, amint a meghívóknak birtokában voltam, azt azonnal 1536 —1542. számok alatt mind a 8 esperesnek tudomására hoztam. S midőn az egyházakhoz, illetve esperesekhez a meghívókat elküldtem, minden esperes úr a saját egyházáén kivül, külön-külön meghívót és átiratot kapott, melyben fel volt híva, hogy esperességileg hajtsa végre, ami kívántatik. S mert választásról van szó, a kerületi felügyelő úr ő nagyméltóságával még julius 28-án, tehát a meghívók szétküldésének napjaiban minden egyes espereshez küldtünk le felhivásokat, hogy a zsinatiakban az esperességek járjanak el. S így, hogy az esperességeket mellőztem volna, nem áll, mert minden esperességhez nem egy, de három elnöki felhívás ment. Hogy az egyházaknak szóló példányokat nem nyolcz, de minden egyháznak szóló külön-külön levélben küldtem, kijelentem, hogy alioz jogom volt a zsinati bizottság fentidézett határozata szerint. De itt volt a sürgősségi eset is : az esperességek gyűléseiket tartották, akartam, hogy a zsinatnak engedélyezését kiki a gyűlések előtt vegye. Jó szolgálatot akartam tenni a testvéreknek, mert esperességi uton aligha jöttek volna kerületbeli egyházaink s minden lelkész oly gyorsan a meghívók birtokába. De mindettől eltekintve, püspöki jogommal éltem! Az én elnöki feladatom, szerintem, nem egyedül a zsinatra való meghívás szétküldése, de tekintve az egyházakhoz intézett főpásztori levelemet szóltam, mert ily fontos ügyben szólanom kellett, az egyházakhoz és a lelkész urakhoz. Szóltam, mert helyén láttam, hogy midőn a zsinat O Felsége legmagasabb hozzájárulásával nem kérdéssé, de ténynyé lett, kiki szivére vegye e körülményt. Meg akartam óvni a kerületet a ketté szakadástól, mi kiváló püspöki kötelességem. S kellett ezt tennem, mert az esperességek is felszólítottak, hogy a zsinat ügyében szóljak az egyházakhoz, nevezetesen a nyitrai főesperes úr f. évi július 15-én 735. sz. a. kelt levelében egyenesen felhívott arra. Tehát szolgálatot végeztem, jogommal élve. Egyházi rendtartásunk egy pontjával, de egy árva betűjével sem jöttem ellentétbe. Nekem csak a 220. §-ban a kánonszerű látogatások közzétételénél van meghagyva, hogy azt az esperességek utján közöljem az egyházközségekkel. Másutt sehol. Ez pedig a dolog természetéből folyik. Tudom, hogy a végrehajtás az első fórumnál van s ez az esperesség, de itt is mégtartottam a formát, amint a meghívást és az átiratokat az esperességekhez intéztem. A 227. §. megengedi az érintkezést lefelé az egyházi közegekkel s csak azt mondja: névszerint az esperesekkel. A lelkész urak igénybe is veszik e jogukat, jogosan; igen sok az átirat és az ügy, mit így veszek. Hogy pedig én, főkép főpásztori leveleimben, jogo-