Dobos János (szerk.): Egyházi Almanak az MDCCCLXII-dik évben (Pest, 1862)
62 MEGHALT TISZTVISELŐK Földváry Jósefről oly keveset tudunk, a mit tudunk is, mahónap feledve lesz, mert csak traditiókban él, pedig ennek az embernek élete egy új korszakot teremtett a debreczeni iskola, és ennél fogva a magyar calvinista egyház életében. Hadd álljon itt Földvári, gyermek korából egy adoma, mit az öreg Márton Istvántól, Földvári gyermekkori barátjától hallottam, mi szinte világot vethet egész életpályájára: Márton István, Földvári atyja házánál Monoron együtt tanult Jóseffel; a fárasztó latin tanulmányok után az öreg esperes rendesen valami nyalánkságot, bonbon-t adott a két fiúnak, és ez abból állt, hogy a két fiúnak szabad volt a magyar Bibliából egy feladott nehéz caputot könyvnélkülözni, például 4. Móz. 24. részét s.a.t. — Földvári Jósef két olvasás után készen volt a legnehezebbel, egy olvasás után recitálta a könnyebbeket. Ebben az iskolában készült, a nagy hirü Exegeta, kinek tanóráira a vidékről bejártak az öregebb Papok. Szabad legyen itt nekem egy kérdést tenni: A történelem legnagyobb embereinek élete, miért hogy rejtély volt és marad ? Azért, mert a gyermekkort nem ismerjük, melynek csak folytatása az érettebb kor, e gyermekkort igen nehéz visszaültetnünk a szülei házba, mi hatása lehetett a gyermekre a szülék jellemének, az anyaméhének, a vidéknek, a környezetnek? hát az ifjú képzelődés lángjai, melyek között megolvadt minden anyag, miből az érettebb kor stereotyp alakjai tömörödtek? — ki ismerte ki élesztette, vagy mi élesztette a lángokat, melyeket maga az ifjú oly babonás féltékenységgel takart el? — Oh! miért nem írtak meg többet az Evangyélisták Jézus gyermek ifjú korából, most többet tudnánk megfejteni magunknak, mikor alig tudunk egyebet annál, hogy tizenkét éves korában az atyákkal feleselt. Csodálatos dolog! Alig van Dobos életében valami jelentékeny, melly tisztán megfejtve ne állna előttem épen azért, mert gyermek kora minden környezetét, és mentora irányadó szellemét ismerni módom volt. Atyánk egy sok önérzettel teljes, nem nyalka, de a külcsinra és tisztaságra sokat adó ember volt, jó szivében a szeretet és mély vallásosság érzelmei uralkodtak, vidor kedélyesség kíséretében, mely baráti körben epe nélküli csípősségben nyilatkozott. Jósef mindezen tulajdonságokat kettős mértékben örökölte atyjától. Bátyán^ atyánk élete esztendeit nem közelítő meg, de azért vén embernek ismertem mind a kettőt, ötvenkilenc éves korában találkoztam utószor bátyámmal, és már akkor boldogult atyámnak minden vonásai anynyira kifejlettek szenvedő arczán, hogy én kettejök között alig tudtam különbséget tenni. Ne csodálkozzatok ez észrevételen. Atyám, halála előtti napon 1830. Febr. 26. felült ágyában, vele szemközt tartanom kellett kezét, hogy az egyensúlyt el ne veszíttse; a vékonyra nyúlt
