Dombóvári Hírlap, 1922 (6. évfolyam, 1-58. szám)
1922-06-25 / 31. szám
Lapunk nyomdája 2. oldal. azokat orvosolni fogják. Mi bíztunk ezekben a bizottságunkban. Megérkezésük pillanatától kezdve meg- külömböztetett előzékenységgel, magyar gavallériával fogadtuk őket, gőgösen tülkölő autóikat megsüvegeltük é3 megfizettük, verejtékező, gyöngyöző homlokkal fizettük a nehéz milliókat, melyeket fölényes gesztussal dobáltak ki a pöffeszkedő missziók a magyar államkincstár terhére, közben pedig mi nyomorogtunk és éheztünk. Az állam kénytelen elbocsátani 42.000 becsületes tisztviselőjét, kidobván őket a bizonytalan jövőnek — melynek utjai nyomorúsággal vannak kikövezve, — hogy fizethesse a tülkölő autókat és legelőkelőbb szállóink pazar kényelmét nekik. Nem jajdultunk fel azon sem, hogy egy ántánt-hadnagyocska havonként több pénzünkbe került, mint egy egész ezred tisztikara, hogy a bizottságok az államnak sokszorosan többe kerülnek, mint az egész nemzeti hadsereg. Kétségbeesett erőfeszitéssel fizettünk, egyre csak fizettünk, mert tőlük vártuk, reméltük a magunk igazát: jóvátételi engedményeket és határki- igazitást. Reményeinkben — sajnos — keservesen csalatkoztunk. Kétségbeejtő tények szomorú reflektora világit arra a rettenetes igazságra, hogy az ántánt misszióknak nincs máí céljuk, mint az országnak teljes tönkretétele. Az általános tendencia ellenünk törő hullámaiban C3ak epizódok azok az esetek, hogy például a keleti szakaszon a határ- megállapitó bizottság félreismerhetetlen részrehajlással határkiigazitás címén nagy területeket csatolt Romániához, azonban mikor a déli szakaszon működő bizottság tárgyilagosan gondolkodó angol vezetője a vend vidéknek Magyarországhoz való visz- szacsatoiása iránt tett indítványt a nagykövetek tanácsához, az érdekelt szomszéd államok nevében Benes rémülten rohant Parisba, honnan nemsokára olyan értelmű rendelkezések érkeztek az összes bizottságokhoz, hogy a bizottságok kötelesek a kis ántántnak a békeszerződésben biztosított jogait minden tekintetben respektálni és azt működésükkel is kifejezésre juttatni. Ez más szóval azt jelenti, hogy a határkiigazitás csak Magyarország kárára történhetik. Hol van hát a sokszor hangoztatott jóindulat, amelyben bízva vette reszkető, kezébe a magyar nemzet megbízottja a tollat, hogy aláírja és ratifikálja a békeokmányt ? Hol van hát a tárgyilagos igazság, amelynek jegyében a bizottságok — saját állításuk szerint — működtek. A határkiigazitó bizottság újabb darabokat faragott le a csonka haza testéről, a jóvátételi bizottság marhaállomá nyunktól és minden gazdasági erőnktől foszt meg, a katonai ellenőrző bizottság kezünket, lábunkat összekötözi, hogy a halálra- szántak ösztönös élni akarásával se legyünk képesek védekezni az országesonkitások és rablások ellen. Ezért fizettük hát keserves milliókkal az ántántbizottságokat hosszú hónapokon átP Ezért bíztunk benne vakon, mint a mohamedán a hetedik menyországban ? A kormány — úgy tudjuk, a nemzetgyűlés elé fogja tárni becülettel, nyílt őszinteséggel a határmegállapitó bizottságok igazságtalan működését, hadd lássa a nemzet, mit jelent az ellenség igazságossága és jóindulata. Kérjük és figyelmeztessük a nemzet- gyűlést, hogy amikor ez a kérdés szőnyegre kerül, némuljon el a pártoskodás szava, a nemzetgyűlés — mint egy ember — szálljon szembe ezzel az igazságtalansággal s a pártok sorompói felett lógjanak össze, a nemzetért dolgozni akaró becsületes kezek, ne legyen itt akarat és ellenakarat, itt csak egyetlen harsogó követelés legyen, amely jobbról ép úgy, mint balról kiáltsa oda a hullarablóknak, hogy a magyar nemzet élni akar, mert joga van az élethez. Ebben a kérdésben egyáltalán nincs helye a diplomata mosolynak, itt tettekre van szükség, határozott, önérzetes fellépésre, amely követelje, hogy az antant bizottságok haladéktalanul távozzanak Magyarországból, melyet gazdaságilag már úgy is tönkre tettek. Távozzanak.! Sötét emlékük úgy is fog kisérteni ebben a kifosztott, porig alázott, gazul megnyirbált csonka hazában, mely a trianoni békeokmány aláírásakor legalább Ígéretet kapott, amiből reménységet szőtt, de a bizottságok — halálos ítéletünk hóhérai — még ennek a reménységnek álmából is felrázták a nemzetet. Felébredtünk ! Szomorú, kétségbeejtő valóság sö tét képe meredt szemünk elé. A nemzet mutasson legalább ebben az egy kérdésben egységet, — a nemzetgyűlés fogjon össze és minden erejével követelje, hogy a magyar nemzet tönkretételére kiküldött pribékek — az antantbizottságok az ország területéről haladéktalanul távozzanak, miután tőlük a nemzet semmi jót sem várhat. A többit bízzuk a jövőre, mely az idő szövőszékén szövi tovább a nemzetek sorsát. Figyelem ! Figyelem ! Julius 2-án az ujdombóvári sporttelepen nöi-football-mérközés lesz. lölvesz állandó alkalmazásra egy tanulóíeányt. Jelentkezni lehet a kiadóhivatalban. Pályauálasztás előtt áll az iskola kapuinak bezárásával az ifjúság egy része. A pályaválasztás az ifjúnak első öntudatos megnyilatkozása s fontos azért, mert részben akkor dönt jövő sorsa felett, különösen életbevágó kérdés ez a I ma ifjúságára nézve. A megnyomorított Magyarország most vezekli a múlt bűneit s kell, hogy most a faji hibáktól megtisztulva előmozdítsa a talpraállást. A letűnt korszakban a magyar faj egyik legfőbb hibája az urhatnámság volt, ami megnyilvánult a produktiv kereskedelmi és ipari pályáktól való idegenkedésben, amely a jobb családokat a politika és hivatal ! karjaiba hajtotta. Még a vagyonosabb ipa- j ros és kereskedő családok is ,,urat“ akar- j tak nevelni gyermekükből s inkább berakták i holmi díjtalan segédgyakornoki á lásba, mint- ! hogy odaállították volna egy üzlet vagy üzem i élére, hogy iegyenek belőlük intelligens, ta- i nult iparosok és kererkedők. Így nevelődött ki azután az országban egy olyan szellemi proletariátus, amelynek szenvedései most j messze túlhaladnak minden proletárnyomort'. Az iskolák vezetőinek, a nevelőknek a feladata az uj nemzedéket átterelni a produktiv pályákra, az iparra és kereskedelemre, hogy mire helyreállítjuk az ország épségét, legyen egy keresztény osztály, amely a termelés vezetését a kezébe veszi. A ma ifjúságának uj morállal, egészen uj közszellemmel kell kilépni az életbe, mert nekik kell átformálni ezt az egész társadalmat. A múltban lenéztük a munkát s azt tartottuk csak urnák, aki nem dolgozott, aki munkauélkül is kényelmes jómódban élt. Ennek a felfogásnak, amely csak pusztuláshoz vezethetett, meg kell szűnni. De ehelyett meg kell teremteni a munka becsületét, nem szabad válaszfalat huzni a munka és munkások közé, mert minden munka, a szellemi és fizikai, nemzeti érték, amely alkotni, teremteni tud s létalapja az egyénnek, családnak és a nemzetnek. A gyermekek jövőjéért küzdő szülők jól teszik azért, ha pályaválasztás előtt szétnéznek az ipari és kereskedelmi szakoktatás körül is, mielőtt gyermekük jövőjéről döntenének. Mert nem a nyomorúságos hivatalnoki fizetés s a még nyomorúságosabb nyugdij ma a biztos, hanem a becsületes, szorgalmas munkával szerzett vagyon. Mtudódott ki, mikor Zalay Miska oly csúnyán járt a suttyómba kéréssel. Szépen és egyszerűen kinevette Kató. Nagyon kedvesen ezt mondta neki: — Már nem lehet, édes Miska, mert... A mondatot nem fejezte be. Bezzeg befejezték a jó Pápaiak. Ki így : — mert Gyurié leszek. Mások pedig igy : — meit Adorjáné leszek. Az esetet pedig nagyban forgatták az öreg nénikék is, kik délutánonként az árnyas eperfák alatt tűnődtek a megszökött múlton és nézegették a fiatalok jellemét. Mintha nagyon fontos lenne véleményük a világ folyására. Egyszer olyanféle hirek is hallatszottak, hogy a két jóbarát összeveszett, mert nem járnak annyit együtt. Sőt voltak olyanok is, kik az öreg baktertől magától tudták, hogy a múlt éjjel két »nacht muzsikot« kapott a Kató. Egyiket Adorjántól, a másikat Gyuritól. Ezen méltán csodálkoztak, mert eddig ez nem fordult elő. Mindez pedig nem igaz, mert az eset nem úgy dőlt el, ahogy re- besgették, hanem egészen másként. Igaz ugyan, hogy Gyuri kissé hallgatagabbá változott, mint volt annakelőtte. Adorján nemkülönben, de azért szerették egymást, mint testvérek. Közben már elfutottak a végső kollégiumi napok és hazaszállingóztak a legények, csupán ketten maradtak vissza: Adorján és Gyuri. Mindkettőnek valami dolga volt. Legalább úgy mondották egymásnak. De egy hét elfutott ismét, utána a másik; a dolog még sem intéződött el. Este volt épen, csendes nyári este. A fák lombjairól kékes port vert alá a lágy repdesö tavaszi szellő, mikor nemes Pápa városában sétára indult a két ifjú. Kissé különösen érezték mindketten magukat. Egyik melegről panaszkodott, ami egész nap rettegésben tartotta a várost, a másik Kóczy Tóbiásról, az öreg tanárról mesélte el, hogy mit szokott esőben csinálni. Mikorára kiértek a városból, már minden szóból kifogytak. Kissé otromba fél. szegséggel bandukoltak egymás mellett. Érezték, hogy valami lesz most. Adorján felsóhajtott magában : — Csak kezdené Gyuri. — Gyuri a magas eget nézte és igy szólt magában : — Isten add, hogy Adorján szóljon. Mentek C3ak hangtalanul. Az országutat rét övezte. Messzebb kalásztenger bókolt feléjük. Távolban kékes párától köd- löttek a hazai hegyek. * Végre is Adorján szólt bele a csendbe: — Én holnap hazamegyek. Gyuri kissé meglepetten nézett rá. Aztán csendesen felelt: — En is. Ezután ismét nem szóltak. Csizmájukkal rugdosták a hantokat. Ez nem épen kellemes szórakozás két sétáló embernek. De mit tegyenek mást. Nagynehezen elérlek a kőkút mellé, mely a legszebb és legfrissebb forrás vala Pápa környékén. Itt újra megszólaltak.JGyuri beszélt előbb. — Én biztosanhaza megyek. Egymásra néztek. Arcuk vonalai kissé kifutottak a rendes ágyaikból. Szemeikből különös fény ragyogott. Kémlelték egymást néhány pillanatig, mintha a szemen keresztül a lelket keresnék. Azt, mit a lélek takar. Adorján nem bírta soká. Lesütötte a szemét. Odalépett barátja mellé. így szólt: — Barátom, huzzunk sorsot. írás az enyim, fej a tiéd. Gyuri nem ellenkezett. A következő percben megcsillant a tallér, a szép ezüst tallér. Szép Ívvel repült felfelé. Rádobta fényét néhány kései napsugár. Mohón ugrottak felé, amint leesett. Adorjánra szomorúan, Gyurira pedig mosolyogva nézett fél Mária Terézia. így lett Csabai Mohos Györgynó Este* fányi Kató. &
