Dombóvári Hírlap, 1922 (6. évfolyam, 1-58. szám)
1922-03-12 / 11. szám
előfizetési árak: egész évre 100-— K, félévre 50-— K, negyedévre 25’— K. Egyes szám ára : 2 korona; pályaudvaron 3 K. A márciusi ifjúság küszöbön levő nemzeti ünnepén bőséges alkalom kínálkozik egynémely sorsunkat mélységesen érintő problémánkra ráirányítani az élet apró huzavonájától agyoncsigázott értelmünket. Mindenekelőtt úgy érezzük, hogy üdvözlettel tartozunk az első szabad március elévülhetetlen emlékének. Köszöntjük eljövetelét, bár a keserűség ize itt fanyalog szánkban ennek a köszöntésnek kimondásakor. Ki is bökkenne meg ezen ? Ebben az üdvözlésben több a rabszolga jajgató sírása, a szabadság utáni sóhaj és békeki■ vánás, mint a múltat és hősi időket triumfáló himnusz.'De ez még nem jelenti verhetetlen reményeink elbukását, nem jelenti a defetizmus sivár karjaiba rohanást, nem egy a csonka szabadság kialvásával és csonka hitünk végleges letörésével. Mi márciusi ünnepünk halhatatlan emlékei közé azért kötjük e látszólagos könnyes érzelemvirágokat, hogy saját sorsunk veszendő- ségét élesebb megvilágításba helyezzük, csonkaságunkat megna- gyitsuk, fogyatékos testvéri szere- tetünket felszítsuk, egymásra agyar- kodó szavainkat kibékítsük, csupa érzés-politikánkat a nemzet egyetemes horderejű politikájává tegyük, így válik az ellentétek kiszinezéséA púpos Kuanduk. Irta: Kftosis László. I. Kvanduknak, a kis púpos könyvelőnek este legénytanyáján furcsán kezdett verni a szive, mikor ujságböngészés közben a következő apróhirdetésre bukkant. Szolid, hű, vidéki életet szerető férjet keresek. Huszonkilenc éves, árva, szőke nő vagyok. Vagyonom ezerkétszáz hold fekvő birtok, amelyen mind- ezideig magam vezetem a gazdálkodást. A férj részéről semmiféle doriáció nem szükséges. Levelek »Tubarózsa« jeligével posterestante kéretnek. Kvanduk először nem hitt szemeinek. Újra elolvasta. Majd gondolkodni, tervezni kezdett. Végre is odajutott, hogy az apró- hirdetésnek bármelyik passzusa minden tekintetben megfelelő s nyugodt lelkiismerettel elismerheti magára nézve kötelezőnek. Ő rajong a falusi élet csendje után. Ideálja a roolett szőke nő. Szereti a zsiros, jó termő televényeket. A donációt illetőleg meg aranyos rámába való kitétel áll az apróhirdetésben. POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. vei és tulszinezésével márciusi ünnepünk könnyes ünneppé, de igy lesz sugalmazó ereje, igy lesz a márciust követő hétköznapok mindegyike a magyarságért felajánlott áldozatos, szabadságot visszahódító, hont és boldogságot visszaszerző munkanap. Egy másik gondolat, ami értékben és súlyban nem pehely- könnyebb, a mai márciusi ifjúság körül kóvályog. Az első márciusi ifjúság iránt telve vagyunk a hódolat legtisztább érzéseivel. Övék a hálánk, övék a lelkesedésünk, bennük látjuk a nemzet géniuszának törhetetlen sziklavárát. A nemzet gerincének, a jövőt adó és megalapozó reális munkakörnek volt tántoríthatatlan harcos ,gárdája az első márciusi ifjúság. Épen e tudatban, mikor lerójjuk a hálánkat irántuk, keressük magunk körül a mai nemzedék lelki és szellemi tevékenységében ugyanezen tulajdonságokat, ugyanezen nemes képességeket. Az eredmény a mai ifjúságot nem marasztalja el. A mai nemzedék végig sodródva háborún és forradalmakon több komolysággal lépett elénk, munkájában is több a magyar programmkeresés, mint a politikai frázis és fáklyás zene. Nem egyszer bizonyult ez az ifjúság a válságos idők zűrzavarában egyedüli mentsvárnak s nem Aztán utóvégre ő is csak pártiképes. Szolid, pontos férfiként exiztál a Hermann és Társa nagykereskedő cég személyzete előtt. Higgadt, komoly ember, aki már régen túl az ifjúkori ábrándok rózsás ösvényén. Kifogástalan, korrekt legény-ember. Fényes galléru, elegáns öltözetű. Szóval: jó férjnek való . . . Kicsikét hizelgett önmagának. Mintha csak hipnotizálta volna szemeit, hogy szépen, rózsásan lássanak mindent. S csudálatos, szépen is láttak. Eleinte maga is összeborzongott, mikor a rózsaszínű levelet irta. Megijedt Írásától. Ő nem ilyen. Nem . . . nem . . . Aztán mégis tovább festegette életét, az ismeretlen menyasszony előtt. Már négy oldalt tele irt és még nem említette azt a bizonyos, vészes felhőként életére boruló jelet : a púpot. Megfeledkezett róla. öntudatlanul, de határozottan nem akart most a púpra gondolni. Kirekesztette, eltüntette a levélből. De a hátáról is. Könnyűnek, súlytalannak, szabadnak érezte magát, mikor befejezte levelét s beragasztotta. Fütyőlt, dalolt, nekividámodott . . . Olykor hőkölt, mint ahogyan a téli bálokon látta a szép, sudár férfiak grációzus hajlongását. Fürge tánclépéseket próbált. Karját meghajlította, mintha hölgyet vezetne jobboldalán. Mosolygott. Sokat csevegett . . . És ezen az estén boldog volt a púpos Kvanduk. Szerkesztőség: Szent-László-tér 18. sz. Kiadóhivatal és nyomda: Esterházy-utca 17. szám. Saját ház. (Telefon : 40. szám.) egyszer gáncsolta el a bűnös pesti kezek aknamunkáját éberségével és faji öntudatával. Ez irányban nincs is baj a mai márciusi ifjúság körül. Ismerjük edzett, akaratos, praktikus lelki világát s hitet teszünk rá, hogy ez az ifjúság nem lesz rabszolgája idegenek hóhérmunkájának,nem lesz kizsákmányolt kengyelfutója blazirt, nem magyar és nem keresztény világnézeteknek. De mikor erre hitet teszünk az első márciusi ifjúság történelmi napjainak küszöbén, a magyar társadalmat is felszólítjuk, hogy segítő kezét, támogatását ne huzza vissza ettől a nemzedéktől. Sok mindenre szükségünk van ebben a lestrapált, feldúlt, agyonsanyargatott országban, de égetőbb és aktuálisabb szükséget nem ismerünk a mai márciusi fiatalok megmentésénél. Mindenkinek érezni kell, hogy itt politika, mandátum-verseny, távszónoklás mind nem segít s ha veszni hagyjuk ifjúságunkat az élet könyörtelen kenyérharcában, könyv és ruha nélkül engedjük ma még harmonikus magyar lelkét pesszimistává tenni, akkor hiába ünnepelünk első márciust, szabadságot, mert ez az ünneplés a magyarság jövőjének szempontjából inkább halotti gyász lesz, mint erőt és reménységet nyújtó ünnepnap. Silbak. Lámpaoltás után az ágyban is kellemes, kedves víziók borultak agyára. Csak egyszer szisszent fel. Annyira elfeledkezett örömében nyomorult, béna testéről, hogy púpjára feküdt. Kijózanodott, feleszmélt és sírni kezdett. így nyomta el az álom . . . II. Reggelre kelve, az esti dolgok megismétlődtek. Tulboldogan, a legelegánsabb ruhájába öltözködött. Finom, szagos parfümmel telefecskendezte zsebkendőjét. A levelet zsebébe dugta és elindult a főpostára Sokáig kellett várnia. Mikor végre rákerült a sor, alig tudta bemondani a jeligét. Izgatott volt, hebegett s ügyetlenül nyújtotta át a vén kisasszonynak a rózsaszínű levelet, aki mosolyogva nézett utána... Kvanduk picit restelte ezt a félszeg állapotot. Az utcán szemrehányást tett magának, hogy nem komoly, nyugodt vőlegényként viselkedett, ügy tett, mint egy Süldő szerelmes gimnazista. Nem csoda, hogy mosolygott a postáskisasszony. A reggeli utca már hangos volt. A sárga villamos-kocsi csilingelve szaladt a csillogó síneken. A járdán köznapi szürke emberek loholtak. Ki ide, ki oda. Legtöbbnyire hivatalnokok, kamasz diákok, kócos cselédlányok. Kvanduk végig haladt a főutcán. Komolyan, de boldogságteljesen mosolygott a járókelőkre. Mintha ő nem is robotba menne...
