Dombóvári Hírlap, 1922 (6. évfolyam, 1-58. szám)
1922-12-24 / 57. szám
1922. december 24. denki, mint Kutya-bagosnak. Az csak nem játszhat szerepet, hogy valakinek bölcsőjét véletlenül itt ringattak, vagy a demarkációs vonal menti bármely falucskába, vagy éppen az a körülmény, hogy valaki messze- messze Gsikországban pillantotta meg a napvilágot. Ne marjuk egymást K. Szerkesztő Uram ! Hiszen ha valamikor, ugv most elmondhatjuk: kevesen vagyunk, sok az ellenségünk. Nem fordulhatunk a világ egyetlen tája felé sem, ahonnan elrabolt, agyonkinzott véreink jajgató szavát ne hozná a hajnali szellő, vagy alkonyi fuvalom. Ne marjuk egymást, hanem gondolkodjunk, sírjunk. Gondolkodjunk azon, vájjon miért nem érti meg a magyar a magyart; siras* suk meg árvaságunkat, elhagyatottságunkat. Ha ezt cselekesszük, a pletyka nyelvén nem fogjuk embertársainkat megmarni akkor sem, ha az véletlenül újságíró is. Éppen alkalmasak erre a karácsonyi szent napok. Vessünk magunkkal számot, megtettük e mindazt, amit tőlünk a köz várt, amit tőlünk a haza boldogulása megkövetelt. Ha meg tettük, akkor nem fogja bántani fülünket az újságíró ,,csaholás“, hanem szeretettel gondolunk azoi ra, akik az embereket bizalomra, szeretetre, munkára serkentik. Tisztelettel stb. * DOMBÓVÁRI HÍRLAP 3. oldal. Pallauieini György őrgróf a dombóuári szegény gyermekekért. Főúri, nemes cselekedetről adunk hirt olvasóinknak a szeretet nagy ünnepének hangulatában. Örgróf Pa 11 a vici ni György, nemzetgyűlési képviselőnk, a dombóvári szegény iskolásgyermekekre gondolt és jóságos szívében a gondolat szeretetté változott. Ötvenezer koronát küldött Offenmüller Zsigmond plébános címére azon meghagyással, hogy a dombóvári összes elemi iskolák szegénysorsban élő, nélkülöző tanulói részesüljenek belőle. Sokszor volt már alkalmunk meggyőződni nemzetgyűlési képviselőnk jóságáról, nemes szívéről, ez a mostanyi adománya azonban különös örömet szerzett annak a sok szeretetet sóvárgó, Jézuskát váró kis gyermeki szívnek, amelynek oly kevés jutott eddig az örömből, gyermeki boldog kacagásból. Az isteni Gyermek ünnepén boldog örömre gyullad sok szegény gyermeknek sápadt kis arcocskája, hozott nekik is a Jézuska ajándékot: egy jó főúinak könyörülő szeretetét. Az iskolák igazgatóságai már intézkedtek is, hogy az arra érdemes gyermekek meg is kaphassák a nekik küldött összeget. És a szegény, megajándékozott gyermekek összetett kézzel fognak gondolni a szent estén Pallavicini György őrgrófra . . . Ehhez a levélhez nem kell kommmen- tár. Mi úri gesztussal megbocsátunk azoknak, akik a zsurnalisztikát csaholásnak minősitik. Utóvégre sokan vannak, akik a spanyol etikett-en kivül a mindennapi etikettet sem ismerik. Arról pedig, hogy a „csaholás“ szalonképes kifejezés-e, kár vitatkozni. Ugyan kérem! Szerkesztő Karácsonyra, újévre nívizc Ízléses kivitelben gyorsan készülnek: a «Dombóvári Nyomda R.-T.»-nál. KÉT KARÁCSONYEST. Minden keresztény ember becsületbeli kötelessége, mennél nagyobb számban „Hangya“ jubileumi üzletrészt jegyezni. Egy üzletrész ára 1000 K, 10 K beirotási díjjal. ava9y a két testvérke megtalálta s hazav^ zett& már Lajoskát. Hz utcaajtónál jöttek össze mindannyia — Lajoska nélkül. — Jaj, jaj, nincs sehol! Elveszett az é legkisebb angyalom! — fakadt ki az édéí anya keserves zokogással. \ Buksi érkezett erre melléjük szokatlak nyöszörgéssel. Mintha csak azt nyöszörögte volna: „Lajoska nem veszett el, itt hozom magammal!“ Nini, mi van a Buksi hátán í. .. Lajoska fekszik rajta! — kiáltott Józsi gyermek nagy örömmel s meglepetéssel. /íz ijedtségtől s csodálattól megdöbbenve tekintettek oda mindannyian s az édes anya lekapta fiacskáját Buksi hátáról, rohant be vele a szobába. Édes apa és a két nagyobbik fiú megsimogatták az okos, hűséges á Hat fejét. Buksi várta ezt a jutalmat, elismerést gazdaasszonyától is, amit természetesen meg-/ kapott és még egyebet is. Boldog s oly jámbor tekintete volj most Buksinak, mint egy báránykának . .. Jé ' zuska báránykájának. Künn lomhán, selymesen röpköd, száll a hó, Betakar utcát, házat, kerteket S az ég — e fehér, roppant takaró, Könnyeket hullat, fátyolt tereget. Karácsonyeste . . . elhalt a lárma, Paloták, kunyhók csendben alszanak, Az utcák holtak, minden bolt zárva. Az ember ma nem küzd, nem lót, nem szalad. Meleg tanyáján, családja körébe Megbúj a fehér kis asztal körül S gyertyagyújtáskor szelíd égi béke Szeméből minden könnyet kitöröl . . . S mig az illatos, zöld fenyőgalyakon A sok szines gyertya sercegve elég, A jégvirágos, fagyos ablakon A gyermek Jézus hozzájuk belép. Karácsonyeste/ röpköd, száll hó A piactéri címeres palota Fényes termében sír a kandalló. S terített asztal vár, gazdag lakoma Drága poharak — csengő, metszett kristály Sárga óborral mind-mind szinültig áll . . , A nagyúr mulat. Suhogó selyemben Körötte kipirult vidám alakok, Fodros ruhájuk könnyedén lebben, Mikor a banda kedvelt dalba fog. A nagyúr mulat a szent éjszakán, Kinek hires őse egykor száz csatán Máriás-zászlót hordott lelkesen . . . A nagyúr mulat . . . karácsonyt ünnepel ... S hol már a paloták helyett üres telkek És földbe sűlydet kunyhók állanak Rongyos csöpp fiuk vígan útra kelnek S dalra zendítnek a kapuk alatt. Kántáló sereg, zuzmarás a bajszuk, Báránybőr bundájuk csupa hópihe, Mégis hol felcsendül didergő hangjuk, A fagyos szívet varázszsal hinti be. Előttük minden nyitva áll ma este, Jöttüknek örül gazdag és szegény. A gyermekhad már hetek óta leste Az ablakokban, utcák szögletén, Mikor is jönnek, milyen lesz az angyal ? Jön-e a három király nagy csillaggal ? S ragyog-e, csillog-e szép arany csillaga ? Ó, szebb nincs nálad karácsony éjszaka ! S utcáról-utcára, házról-házra járva Boldogan, békén halad a csapat. Ósdi jászoljuk sok szines gyertyája Ontja, szórja a szelíd sugarat. Pedig a hideg megcsípte az arcuk, Csicsergő hangjuk könnyesen remeg S az angyal — ötéves — cipője csupa lyuk, Sokszor letörli a pergő könnyeket. Azért mendegélnek s nincs ház, nincs ablak, Hol ki ne gyulna fényes csillaguk. S ime boldogan, bátran, mit sem sejtve Belépnek a nagyúr kitárt kapuján, Pici érző lelkűk mintha megrezzenne, Ánr '-'ak, Mmulnak a pazar csudán. Micsoda folyosók, drága perzsaszőnyeg, Délszaki virág, aloé, pálma, Lépcsők, amelyek végtelenbe nőnek. Mintha cak előttük a menyország állna. Havas cipőjük, jaj, lopva oson A márvánnyal rakott drága folyosón . . . Az öreg kis pásztor bundáját lerázza S gyújtogatni kezdi félve, vigyázva A betlehemi jászol vékony gyertyáit S félős pici lelke imára áhit:-.Jézuském, Istenkém, csak most adj erőt* Hogy itt a dúsgazdag nagyurak előtt Szépen kidícsérjük áldott nevedet . . . Kezük remegve, tétovázva A szárnyas ajtót hirtelen kitárja S a zuzmarás bajszu kántáló sereg- Ajkán felcsendülnek régi énekek . . .. A forgó, gomolygó vidám alakok Megborzongnak, arcuk elfakul S megkövülve állnak, várnak szótlanul . . . Lelkűk hirtelen messze-messze szárnyal, Eszükbe jut egy régi éjszaka, A fehér asztal zöld karácsonyfával, A betlehemesek fénylő csillaga. Csak a büszke nagyúr marad jéghideg S mint szíven sebzett, vadul felkiált: — Hé’ szolgák! szaporán! lusta, renyhe nép Ki innét, ki ezt a rongy komédiát! Tündér-mesékben ma én már nem hiszek. S a zuzmarás bajszu kántáló sereg A palota előtt sírva-sirdogált. Siratta Jézuska viaszjászolvát, Mit összetörtek a szolgakezek. S a kiszűrődő gyér villanyvilágnál A hulló hóban soká motoztak Es összeszedték, mind, mind megkeresték A darabokra hulló jászoly-roncsokat . . . * * * Karácsonyeste . . . Röpköd, száll a hó .. . S a piactéri címeres palota Fényes termében sír a kandalló . . . A nagyúr már őszes, roskadt nagyapó, Merengve ül a zöld fenyő alatt, Körötte unokák, két kékszemű gyermek Vígan hahotáz, játszik, fűt, szalad. Apró, gödrös kezük játékszert rendez : Ezüstkürtöt, csákót, nevető babát S édes cukorkát kötöznek csomagba. Miközben faggatják a jó nagyapát: — Ügy-e ezt is? ugy-e azt is? ugy-e a ruhátjis? Narancsot, datolyát, fehér paripát is? Ugy-e mindent, mindent átadunk nekik? De nagyapó — te sírsz, szemed könnyezik? Mondd csak, mondd nagyapó, talán nem szabad;? S a nagyapó halkan, remegve megszólal: — ó, mindent, mindent nekik adhattok! S a kántáló sereg a szárnyasajtóban Arcán mosollyal csendben dalba fog . . . KOCSIS LÁSZLÓ.
