Dombóvári Hírlap, 1921 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1921-11-13 / 46. szám
Előfizetési árak: egész évre 100-— korona; félévre 50-— korona; negyedévre 25*— korona. Egyes szám ára : 2 korona. Csendélet Verebesen. Irta: Barthalls Jenő. ,.Csikba a vereb nem madar!!í. A székely ember e közmondással különbözteti meg a csikverebesit esikmada- rasitól. E megkülönböztetést méltán a verebe- siek, meg a madarasiak viselt dolgaira való tekintettel találták fel s az egész Székelyföldön ők is respektálják a legjobban. Hogy miért ? Annak is meg van az oka ! E két községnek a góbéságokból már annyi van a rovásán, hogy egyik 3em akar a másik góbéságából — még csak picurká- nyit is — magának vindikálni. Csak próbálná valaki az egyik községgel megtörtént baklövést a másik számlájára elkönyvelni. Póruljárna az menten ! Megkapná rá a választ csak amúgy csikia- san ! Szóval is ! No meg aztán tettel is ! „Nono! Csikba a vereb nem maPOLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. dar!“, ,,Voltaképpen hát kicsoda az ur. S mit akar ! ? Talán inkább diskurálni erről ! ?“ Ekkor már tanácsos volna a tisztelt góbéság hamisítónak pakolni s azon mód eltűnni még a föld színéről is ! Úgyis e jogos kifakadás után bizonyára következne a verebesi tettbeli válasza is 1 Remélve, hogy a verebesiek ezen válaszukat most méltóbb számlák kiegyenlítésére tartogatják, megpróbálom : egyik ma- darasi szállóigének az eredetét verebesi számiéra könyvelni ei. Egy hivatalos körút alkalmával, hallottam Madarason : „Csak annyi baj legyen ! A verebesiek azóta már törököt is fogtak a községházán !“ /. Aktuális problémák. A múlt szazad 70-es éveinek elején a székelységet, de különösen a verebesieket nap-nap után egy és ugyanazon két érdekes probléma foglalkoztatta. Ha az egyiket már alaposan meghányták-vetették, akkor minden bizonnyal következett a másik is. Ne adj hten, hogy ezeket bármi más dolog megelőzhette volna ! Lett légyen az a másik dolog akármily fontos és a községre Szerkesztőség: Szant-László-tér 18. sz. Kiadóhivatal és nyomda: Esterházy-utca 17. szám. Saját ház. (Telefon : 40. szám.) dúlt a bomlasztó folyamat. Piavei katasztrófa, forradalom, kommiin, trianoni béke — Csonka-Magyarország, testvérharc, trónfosztás : — sorsdöntő események alig egy-két év alatt. Elrabolták mindenünket, mindennap lemondunk valamiről, mindennap sirba viszünk egy-egy tervünket, magyar akarásunkat, — mert békét irtunk alá Trianonban. Kihullott a szép kép az aranyos keretből, magunkra maradtunk, fojtó gyűrű vö3z körül minden oldalról, szomorú, halálos vergődés, gyászos aranykeret maradt csak gzámunkra. Még hátra volt valami. Nemzeti öntudatunkat, házi, szuverén jogainkat támadták meg, erkölcsi csonkítást követtek el rajtunk a trianoni békeszerzők. Most tűnt ki, hogy a békepontokat hitvány papiros őrizte csak, nem pedig a „győzők“ igazságérzete. Detronizálnunk kellett, a legelső magyar ember kezéből kivettük a királyi jogart és helyébe a száműzetés vándorbotját adtuk kezébe. Elindítottuk azon az ismeretlen úton, melyen oly sok magyar vérünk, bujdosó nagyjaink lopták át életüket idegen földre, hogy az őrizze porladozó csontjaikat. Végigvonaglik lelkűnkön a fájdalom. Mi vár még ránk ? Mélységes megaláztatásunkból mi fog bennünket felemelni? A gyászos aranykeret, ez a mi egyedüli drága klenodiumunk — a magyar szent korona. Higvjük ezt törhetetlen hitte!, bizalommal! Belekerül még a gyászos keretbe a Nagy- Magyarország képe, tündökölni fog még egyszer a magyar korona, bevilágítva, átölelve fényével messze földeket, ismerős, drága magyar tájakat, a Kárpátoktól az Adriáig, erdélyi bércektől a Lajtáig. — dl. Hiszekegy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy Isteni örök igazságban, Hiszek Magyaroszág feltámadásában. Ámen. fl szent korona gyásza. A szent korona viselőjét, a magyar királyt száműzetésbe vitték. Fejéről letépték a koronát, megfosztották trónjától — parancsszóra. Gyászlcpel borítja az üres trónt, gyászfátyol takarja el a korona patinás fényét. Újra, meg újra gyászolunk mi magyarok, kevés szóval, de szivünkre hulló könnyekkel. Sokszor volt már megaláztatásban része nemzetünk fényének, a szent koronának, sokszor elhomályosították ragyogását idegen beavatkozások, elragadták már tőlünk szentségtörő kezek, elvitték idegen földre, császári lomtárakba ; mindig visszaszereztük, őriztük, féltettük, rejtegettük, drága anyaföldünk őrizetére bíztuk. Most újra gyász érte, nagy sérelem, nagy megaláztatás, amilyen még soha. Eb tiltották viselésétől a magyar királyt, kinek alig néhány éve, hogy a fejére tettük. Mily gyorsan következett koronázás után det.ro- nizáció ! Hitvány bohócsipkává degradálták Európa urai, nemzeli önérzetünket sárba tiporták vele. Szomorú, bánatos magyar sors! Mi nekünk ez a szent korona ? Nemzeti életünk. Minden élet és erő, mely nemzetünk ereiben lüktet, a szent koronából fakad. Egybeforrt nemzeti életünkkel, királyságunk intézményével. Nélküle való koronázást sosem ismert el a nemzet érvényesgggggjggg «■B—aBBapBaTB-cnw iinniMpi nek, törvényes király csak az volt, akit ünnepélyes koronázási aktussal ültettek trónra. Állami méltóságunk első jelvénye a korona, nemzeti öntudatunk leghűbb kifejezője. Eredeténél fogva kegyeletünk féltett j tárgya : isteni intézkedésből kaptuk, szent í Istvánnak homlokát övezte először ; szent ! ereklyénk, legdrágább kincsünk. Mi nekünk a szent korona ? Dicső, magyar történelem. Rajta a századok tündöklő ragyogása. Árpádházi szentjeink szelleme lebegi körül, Nagy Lajosok, Hollós Mátyások beszélnek rajta a magyar-nagyságról, dicsőségről. Becsületes magyar lelkünk minden örömünnepénól, magyar kálváriánk minden stációjánál ott volt felettünk a szent korona. Tér, könny, öröm, bánat, reménységünk a jövőben ott ragyognak megkövülve a szent koroija drágaköveiben : a rubiniban, opálban, smaragdban, ametisztben. Ezer év vont rá nemes, hamisítatlan fényt. Harci dalról, diadalmas himnuszról, gyászindulókról, legendás hősökről, gyászoló magyarokról suttog csendben ezer év tanúja, a magyar korona. Fény és árny ölelkeznek rajta. Mi volt nekünk a szent korona ? Drága kövekkel kirakott aranykorét, körülfonta e hazának határait, magába foglalta azt a nagy családi képet, melyen a magyar mellett békésen megfért a tót, rutén, román, sváb, rác, szlovén, horvát. Magyarok voltak mindnyájan, szivüket lekötötte az áldott magyar föld röge, magyar szó is hangzott ajkukról. Egyszerre aztán megváltozott minden. Jött a vérzivatar ! A kép kihullott az aranyos, szép keretből 1 Ellenségeink elidegenítették tőlünk »^nemzetiségeket, meginnézve bármily égetően sürgős, azért csak hiven az elő^ő napokhoz — e két aktuális problémával kezdték a tanácskozást és any- nyira természetesnek találták az egész dolgot, hogy ezek befejezte nélkül tárgyalás alá sem vették volna a tulajdonképpeni elinntézésre váró és napirendre kitűzött ügyeket. Az egyik német-francia háború, a már sik pedig a vasút problémájának különböző módon való magyarázata és beállítása volt. Ha már letárgyalták a német-francia háború kitörését, az egyes ütközeteket, a tehetséges hadvezéreket, a két nemzet kiváló politikusait és az öt milliárdnak a francián való bevasaiását, amikor minden bizonnyal' következeit a vasút, az az ördöngős va uí, mely a verebesieket még álmukban is állandóan foglalkoztatta. Manapság már a vasútról az emberek talán annyit össze-vissza nem tudnának beszélni, mint a mennyit ezek egész délutáno« kon keresztül elrágódtak a vasúton. Hiába ! Akkor a székelyföldön — természetesen Verebesen is — ritkaság számba ment egy olyan ember, aki vasutat látott.
