Dombóvári Hírlap, 1921 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1921-11-13 / 46. szám
1921. novemb« 13. — WlWARHIlítLAP Mit oluas a közönség? Nyilatkoznak a könyvkereskedők: nagy drágaság. — Ä könyvtárak forgalma. — Uj beszerzés nem lehetséges a magas árak miatt. — Iskoláink panasza. Mit jelent a könyv Dombóváron ? Yan.e itt egyáltalán könyvszükséglet ? Olvas-e valaki is ebben a városnak nevezett faluban ? Ezekre a kérdésekre próbálunk feleletet adni. Nem beszélünk sokat, hanem karon fogjuk az érdeklődőt és magunkkal visszük körsétánkra. Ott termünk minden könyves-boltban, bekukkantunk minden könyvtárba, könyves-szekrénybe. Mit látunk, mit hallunk ? Felkeressük a Dombóvári Nyomda és Papir- kereskedés R.-T. vezetőjét. Horváth István kérdezősködé- sünkre az alábbiakban foglalta össze mondanivalóját : — Ma könyvet alig vesz valaki. Mindenki tartózkodik a vásárlástól, amit nem annyira a könyvek magas árának lehet tulajdonítani, hanem inkább annak, hogy megjött a tói s a háztartásokban a legkomolyabb probléma a fűtőanyag beszerzése lett. — Mégis aki könyvet vesz, jobbára régi klasz- szikus munkákat keres: Shakespearet, Moliére t, Hugó Viktort, Jókait slb., csakhogy ezek a régi kiadványok jobbára már elfogytak s alig szerezhető be belőlük egykét példány. A régi kiadású Jókaiból alig kapható már valami. Az újabb irók művei iránt meglehetős tartózkodás mutatkozik: Szabó Dezső, Lendvai István, Komáromi János stb. munkái iránt alig érdeklődik valaki. Ez a tartózkodás erősen érezhető a fővárosi nagy könyvkiadóváilalatok munka- programjának szegényességén. De érezhető más téren is. A megélhetéssel küzdő irók kezdenek inkább a színpad számára Írni, mint a nyomdák számára. Jellemző egyébként, hogy közönségünk vagy klasszikus munkákat vásárol vagy pedig ponyvát. A ponyva «irodalom» termékeiből például összegszerűleg nagyobb forgalmat lehetne elérni, mint a többi művekből összevéve. Azonban vállalatunk magasabb erkölcsi szempontok szolgálatában állván, a ponyva-«irodalom» termékeinek árusítása kívül esik vállalatunk munka, programján. Az újabban létesül 8 — 10 uj könyvkiadóvállalat közül a «Pantheon» kiadványai a legkeresettebbek, mert a mai irodalmi termelésben a legbecsesebbek és legértékesebbek. Egészen más közönségre támaszkodik, természetszerűleg eltérő tehát ettől Bruck Sándor nyilatkozata. Neki a divatkedvelő hölgyek a legkitartóbb vevői s így főleg Grokker, Marlitt, olcsó regényfüzetek, no és — divatlapok mennek legjobban. — Az újabb könyvek nagyon drágák, — panaszkodik Bruck bácsi — nem is tudom, milyen lesz a «karácsonyi könyvvásár* ! Rémes árak lesznek . . . — Itt Dombóváron különösen az a szokás — magyarázza unszolásunkra a régi dombóvári kereskedő — hogy a könyveket egymásnak kölcsön adják és egy «érdekesebb* regény számtalan kézen vándorol át, mig tulajdonosához visszajut. Vagy vissza sem jut. Más a varosban, ahol az emberek nem ismerik egymást és ki-ki magának vásárol. Ezzel is többet tudunk, mehetünk hát gyors lábunkon: képzelt paripánkon tovább. Ki Perekac felé. A Teleki-ut végén, alacsony, kis ablaku, pirosfüggönyös ház oldalán az Athenaeum színes reklámja hirdeti, hogy itt lakik Kiss János könyv- és hírlapterjesztő vállalat tulajdonos. Kiss János élete sem fenékig tejfel. Az ő közönsége az egyszerűbb, az otthonülő emberek sem keresnek ma könyveket. Drága nekik nagyon. Még újságot is csak feleany- nyit ad el, mióta a kis lapokból 2 koronás, a nagyokból meg három koronás ajságok lettek. A polgárság meg nem is vesz semmit. Nagyon neheztel az oktató célzatú cikkek és közlemények miatt:. ne akarja nekik az a pesti firkász magyarázni, hogy miképpen kell a kukoricát kapálni! Jobban tudja ő azt, kis gyerekkorától abban nőtt fel. — Hát könyvek ? Regények ? — érdeklődünk. — Legjobban keresik a szerelmi történeteket. — Detektiv-regények iránt sem érdeklődnek, rémregényeket meg nem is tartunk. Hiszünk neki. Hiszen minden olyan őszintén egyszerű itten, még az a szomorúság is, ami a kis házon elömlik. Négy halottja volt egy esztendő alatt a bogárháta kis házikónak . . . Egészen más a képe az ujdombóvári pályaudvar ujságelárusitó bódéjának. Az utazóközönség könnyű olvasmányt akar, magától értetődik tehát, hogy az angol és amerikai detektiv- regények, erotikus dolgok a legkeresettebbek. Mutatkozik bizonyos érdeklődés Herceg, Gsató munkái s a «Magyarság» kiadványai iránt. Német nyelvű könyv kevés megy, angol és francia eredeti munkák Pécs megszállása idején meglehetős keresletnek örvendtek. Többet tudunk már meg László Vilma könyvkereskedésében, mindenekelőtt a köl- csönkönyvtdr forgalma folytán. — Nem vesznek könyvet, mert kevés a pénz — mondja a tulajdonosnő. Várják az olcsóbbodást. De a kölosönkönyvtár szép forgalmat esinál. Mintegy 2000 művet tartalmaz, s minthogy kereskedésében a legújabban megjelent könyveket is tartja, a dombóvári igényeket ki tudja elégíteni. Olvasói keresnek minden zsánerű szép- irodalmi munkát, sok filozófiai és ismeret- terjesztő művet s ezekből állandóan van [ több példány kézben. A könyvtár pedig jó üzletnek is látszik, mert a könyv vételárának 10%-a, mint kölcsönvételi dij, elég gzép haszon a befektetett pénzösszeghez mérten. Sokkal siralmasabb képet kapunk az egyesületek, iskolák könyvtár-állapotáról. Felkerestük a Társaskör könyvtárosát. Finger Béla főgim. tanár szívesen szolgál felvilágosítással. A 600 kötet regényből álló könyvtár két szekrénybe összezsúfolva, kettes sorokban elhelyezve Ha pedig utazott is azon, akkor az már egyenesen a múzeumba való volt. így ment ez nap-nap után a verebesi falüházán. Minden délután összeült a magas elöljáróság és egy pár tehetős gazda a tanácsteremben és folyt a diskurzus a német-francia a háborúról, meg az ördöngős vasútról. A főszóvivő természetesen legtöbbször Verebes akkori bírája: a tisztességben és becsületben megőszült nemes és nemzetes lófő Keresztes Ignác uram volt. 25 év óta viselte már — megszakítás nélkül — ezt a tekintélyes és megtisztelő állást. A nagyenyedi kollégiumban négy éven keresztül magába szedett tudományát — bölcs bírói gondossággal — szülőfaluja javára és hasznára fordította mind. Hálás is volt ezért az egész falunépe. Verebes apraja és nagyja úgy tekintett rá, mintha az egész székelyföldön — csupán ő lenne a bagateJI-ügyek egyedüli bölcs intézője. Az utolsó két bírói választáson már ellenfele sem akadt. Egyhangúlag választották meg. Ha látták őt, már messziről megsüve- gelték, ha emlegették, vagy ha megszólították, mindig csak tekintetes uram volt. Ignác uram szobája, az ülésterembe nyílt. Az ajtó — mely hivatva volt a községi bíráskodás bírói csarnokát a külvilági zajtól hermetice elzárni, — az üvegezés hiányában inkább hasonlított egy ketrec-szerü tákolmányhoz, mint ajtónak nevezhető asztalosi műremekhez. Valahányszor Ignác uram ezen ajtónak keresztelt asztalosi műremeken kinézett, mindannyiszor a Darwin-féle elmélet ősemberét juttatta eszünkbe. Pedig Ignácz uram elég gyakran kite- kintgetett az ajtó eme rácsozatán. Hol p kisbiróra, hol meg a dobosra volt szüksége. Hol pedig a teremben összegyűlt és hangosan disputáló képviselőtestületi tagokat utasította rendre. Ilyenformán a folytonossági hiányban szenvedő ajtón keresztül állandóan fflltanuja volt az ülésteremben végbemenő tereferék- nek és az elég gyakori baljóslatú vitáknak. Egy forró augusztusi délután ingujjra vetkőzve gubbasztott az asztala mellett. Valami jótékonysági egyesület alapítására vonatkozó vármegyei rendeletet tanulmányozott. Nehezen ment a dolog. Meleg is volt s no meg aztán azok az átkozott cikornyás mondatok is meglehetősen fütötték. Beleizzadt alaposan, mig a rendelet tanulmányozásának a középéig eljutott. Mire pedig a végére ért, akkorra már teljesen elfeledte az egészet. Ott volt, ahol a mádi zsidó. Kezdhette ismét elől! Kinn az ülésteremben pedig javában folyt a vita. Az összegyűlt képviselőtestületi tagok kisebb csoportokba verődve élénken tárgyalták a német-francia háborút. Sehogyan se tudtak dűlőre jutni a franciákon bevasalt öt milliárd hadisarc hovaforditása dolgában. Voltak olyanok, kik felét a porosz királynak, a másik felét pedig Bismarck-nak ajándékozták. Viszont voltak olyanok is, kik az öt milliárdnak a német nép között való arányos felosztását javasolták. Mások pedig az ángliusnak kamatra való kiadását vélték a leghelyesebbnek. (Folyt, köv.)
