Dombóvári Hírlap, 1921 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1921-10-16 / 42. szám

Előfizetési árak: egész évre 52 ■— korona ; félévre 26'— korona; negyedévre 13'— korona. Egyes szám ára : 2 korona.

POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP.

Megjelenik minden vasárnap.

Szerkesztőség: Szent-László-tár 18. sz. Kiadóhivatal és ngomda: Esterházy-utea 17. szám. Saját ház. (Telefon : 40. szám.)

„Csonka Magyarország nem ország, Egész Magyarország menyország!“

Kultur estéíy eh.

A névvel csak jelezni akarjuk ama nagyszabású mozgalmakat, a melyek Dombóvár közönségének kulturigényeit óhajtják kielégíteni. E sorok írója bepillanthatott a már majdnem kész tervek programjába s a betekintés után örömmel regisztrálja, hogy a régi, a háborús éveket megelőző szellemi munka ideális megvalósulása útban van. A lelki lerongyolódás többéves fázisain keresztülvergődve, ideális értékeinknek sokszor sutbavetésével, a forradalmi hangulatba való bele- nevelődés következtében kicsúszott alólunk a lelki talaj, a magyarság kincseinek számbavevése s öntudatos elraktározása, a kultúrának valódi megbecsülése. Ezeket a fogyatékosságokat kireperálni, a lelkeket ráállitani a természetes fejlődés magyar útvonalára, a humbug egyoldalú s ma is forradalmi láztól, ideges valónkat lehűteni a tudományok és ismeretek nyugodt orvosszereivel : ezt célozzák a kulturestélyek.

A rendezés két irányban történik. Az egyik az intelligencia lelki igényeit akarja kielégíteni sorozatos, liceális előadások megtartásával. A programtervezet előkelő nívón mozgó szabad előadásokat

ÉNEK KIS HUGÓMRÓL.

Te láttad az én nagy szomorúságom. Házunkra bűvös fdtyolt szőtt a hold.. .

Te elsírattdl őszi éjszakákon,

Mig kertünk alatt egy kuvasz csaholt.

Te megcsókoltál könnyes álmaimba S visszaadott mindent kis gödrös kezed. Fényes kard, ezüst kürt, pejparipa, hinta, Mind.,. mind visszatért, mi rég elveszett.

Bús évek óta bezárt kincses láda,

Melynek aranyát szemem sose látta, Kinyílott lelkemben halk szavad után.

S régen elmesélt májusi regék 3 régen elhantolt gyermek-örömök Befátyolozták szivem rejtekét.

Kocsis László.

ölel fel. A rendezés súlyos munkája a helybeli főgimnázium tanári karának vállán nyugszik. Ez a tudat már maga is elég garancia arra, hogy a helyi intelligencia meg fogja találni ezeken az előadásokon kul- turszomjának kielégítését s a téli esték anyagi gondokkal túlzsúfolt bajait tompítani fogja a szellemi élet drágagyöngyeinek feltárásával.

Más szempontú eszközökkel, de eredményben ugyanezt tervezik a népfőiskolái tanfolyam ismeret- terjesztő előadásainak bekapcsolásával az állami iskola lelkes tanítói karöltve a helybeli szakemberek közreműködésével. Ez inkább a munkásosztályt, a gazda társadalmat akarja megnyerni hallgatóinak. Mi már is reméljük, hogy akiknek ezeket az ismeretterjesztő előadásokat szánják, azok megértik a hivó szót s érdeklődő támogatásukkal látogatottá teszik a fé'T tanfolyamot.

Ezt a két párhuzamosan haladó, egymást kiegészítő szellemi munkát nevezzük mi kuíturestéknek. A rendezők minden áldozatra készek s fáradhatatlan energiájukkal tudásuk legjavát nyújtják a dombóvári közönségnek. Most már csak a közönségtől függ, hogy ezt a tudást lelkére szedje, önmagát gazdagítsa, téli estéit kitöltse a szépség, ismeret, kultúra szükséges ajándékaival.

Viszontlátásra: a kultur-estélyeken !

Egy magyar asszony leuele.

Irta: Dénss Gizella.

Az ablakom alatt már sárgulnak az akácfák. Egykedvűen, unottan hullanak a levelek, mintha mindegy volna számukra: életbe vagy halál ? Odakint nagyon hűvös már az éjszaka s néha tűz lobog esténként a kályhában. Óráim oly halkak Íróasztalom ©lőtt, mint a szellők sírása az őszi éjszakában.

Valaki megzörgeti ablakom. Nem a szél. Gyertyám lángj-á nagyot lobban a betóduló légáramtól, ahogy kinyitom ablakom.

— Egy levél maradt a postán, kisasz- szony . . .

Megnézem a cimzóst. Oly ismeretlen. Föltépem : egy nagyon régi, nagyon kedves és drága nevet látok a levél sarkában : öreg barátod : Mária.

Mária . . .

Mennyit jelent nekem ez a név ! Az első ifjúságomat,. tizenhat évemet, sok szenvedést és szeretetet.

Ahogy utoljára láttam : szép fiatal asz- szony volt. Mindig derü3 és mosolygó. Ahol megjelent dús fekete hajjal övezett feje, egyszeriben elmúlott az unalom és közöny. Mintha az ifjúság és derű lépkedtek volna mögötte.

Szabad pályák.

Kevés hely van országunkban, ahol annyira a közérdeklődés előterében állna valamely középiskola, mini Dombóváron a kir. kát. főgimnázium. A mi falunk-város- kánkbaa a főgimnázium megtestesitésö a kultúrának, hirdetője a várossá lendülésnek. Mi sem természetesebb tehát, mint, hogy az itteni intelligencia körében állandó beszéd- tárgy az iskola fennmaradása, kérdéses léte, a tanárok működése, a diákok viselt dolgai, számaránya és száz más efféle. — (Más lapra tartozik, hogy az iskola érdekében nem teljesen elegendő az érdeklődés, — bármennyire élénk is az, — ha hiányzik az őszinte gondoskodás ás áldozatkészség. De erről most nem beszélünk.)

Feltűnt a folyó taaév kezdetén eme jó- száadéku érdeklődőknek, hogy bizonyos mértékben kevésbedett a növendékek száma. Magunk is utánajártunk a dolognak és arra a tapasztalatra jutottunk, hogy ez a mai viszonyokból eredő általános jelenség. Nemcsak Dombóvároa, hanem a többi középiskolákban is észlelhető némi csökkenés, első sorban a felsőosztáiyokban.

E jelenség okát katatva, két főtényezőt állapíthatunk meg. Az elsősök a feisőbbosz- tályu tanulmányokra szellemileg kevésbé alkalmas tanulókuak hivatalos kiszorítása, a második pedig valami józanodási folyamat, amely az úgynevezett biztos állásokat nem érdekli többé oly nagyon, mint a közelmúltban.

Az a szelekció, amely a legújabb középiskolai rendtartás értelmében a IV. osztály végén automatikusan bekövetkezik, első alkalommal a folyó tanévben éreztette hatását. Természetes tehát, hogy a mait év- he* viszonyítva, az V. osztályok szerte az országokba» megfogyatkozott létszámot és megrostált anyagot mutatnak. Ezzel a kiválasztódással nem kívánunk azonban bővebben foglalkozni, mivel ez úgyis az iskolák belső

Az ura : szálas, barna székely ur, akit hivatali kollégái még ma is, esztendők múltán is nélkülöznek.

Két gyermekük volt. Egyik szebb, mint a másik. Sárika és Zoltán.

Nem tudom, hány esztendeje, hogy elmentek vidékünkről, régi hazájukba : Erdélybe. Talán nyolc is van.

Ahogy forgatom olvasatlanul a levelet, átszaladok az esztendőkön s ott vagyok gyerekfejjel Mária házában, a finom és meleg lila szalonban. Látom a nagy tükröt, melyből visszapillantgatott reám sápadt gyermekarcom. Látó» a virágállványt, melynek muskátlis cserepeit de sokszor öntöztem. S látom a fényes, fekete zongorát. Látom Máriát az ö karcsú, lányos alakjával e szobában, a zongoránál.

Az emlékezés kényekkel borit el, rám- hajói, cirógat, vigasztal s egyszeriben meg- zörren kezemben a levél.

,,Nem tudom, miért irok néked, aki legfiatalabb vagy nőismerőseim között s vidéketeken most is éln®k asszonybarátaim. Talán csak azért, mart soha senki nem hallgatta úgy a zongorámat, mint te. Előttem libeg rajongó gyermekarcod, csillogó, sötét szemed, ahogy szivtad magadba a hangokat ujjaun nyomán. Nagyon mély érzésű gyern^ek voltál, úgy szerettelek, mint a Sárikámat. S ma taláa ez vezeti toliamat íe-