Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 1. szám - Bízik László: Titok
BÍZIK LÁSZLÓ Titok J-nak J-om, én szerelmesem, óh, mennyire irigylem azokat, akik értik a dolgokat! Azokat, akik megmagyarázzák a jelenségeket, kapcsolatokat és történéseket bennünk és körülöttünk. Azokat, akik ahogy hallják, már értik is a sokféle információt, miközben én alig hallom, s amit mégis, azt is csak dekódolgatom. Ráadásul többnyire hiába, bár azt tudom, hogy Te vagy a Kulcs. Már az is olyan furcsa volt, amikor először hallottam Rólad. F. T. bácsi (azóta már nem bácsizom) beszélt — korrekt úriember létére — megkapó lelkesedéssel Rólad, hogy ugyanis vagy és hogy közel vagy hozzám. Hittem is, meg nem is, amit mondott. Aztán, amikor egy román tett bizonyságot jóságodról — hátamon épp egy nagy zsákot vittem —, miért, miért nem, megtöretett cinizmusom. Egyébként nem árt tisztázni: nem én mentem először Hozzád, Te jöttél hozzám. Először meg sem mertelek szólítani neveden, csak idéztem magamban valakit, hogy menj el tőlem, mert én bűnös ember vagyok, misztérium tremendum, de Te maradtál. És én meg hirtelen boldog lettem. Misztérium faszcináns. Jelenléted messze felülmúlt minden Felőled hallottat. Aztán eljött a pillanat, amikor lélegzetem is elállt, mert nyelvem ínyemhez tapadt. Ajkad ugyanis azt mondta — persze szavak nélkül — hogy szeretsz Ezzel nevemen szólítottál és Tiéd vagyok. A nagy és fontos dolgok ugyanis mindig csendben történnek, vagy legalábbis csenddel kezdődnek és csendbe torkollanak. A többi csak zaj, lárma, recsegés. A dolgok végén aztán finoman ott a hallgatás, akár ama aquinói- nál. Amíg én beszélek, fecsegek, flörtölök és panaszkodom, addig Te hallgatsz, hiszen szavammal nem hagylak szóhoz jutni. Akkor szólalsz csak meg, amikor már elnémultam és elfogytak szavaim. De akkor, szemben a többiekkel, akik mindent ígértek, de a tizedét sem adták, Te keveset ígértél, de mindent adsz. Az ember nem tudja hogyan, de nő a vetés. Magától. Miközben az ember lefekszik. És fölkel. Első nap. Aztán, amikor megszólalsz, szavaid mágikusak, megbűvölők és rabulejtőek. Az életem rámegy, hogy értelmezzem, vonatkoztassam és magyarázzam. Többnyire azért, hogy kibújjak a kötelezettség alól. Azonban kevés sikerrel. Csak forgatom magamban, s azok áthatják sejtjeim és zsigereim. Nem is beszélve a szívemről, ahogy mondani szokták. Emlékszem, azt mondtad, hogy tudod a dolgaimat. Bár adakozásaim titokban történtek, arra hivatkoztál, hogy nem lévén oly dolog (titok), mely ki ne tudódnék, hagyjam abba. Persze Te közben — már amennyire lehetett, ti
