Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993

1993 / 1. szám - Bízik László: Titok

46 BÍZIK LÁSZLÓ: TITOK tokban — a fővárosba mentél, bogy megismerjed kétségbeesésemet, trükk- jeimet, sumákolásaimat, meg persze álmaimat. Nyomorúságos bűneimet, kí­sérletezéseimet és rejtett vágyaimat. Amikor nyögvesziiletett és izzadság­szagú felismeréseimre könnyedén azt felelted, hogy: tudom, és?, hatelj még mélyebbre, akkor kénytelen voltam ezt a sátoros ünnepet azóta is évről évre megünnepelni. A Te titkod sejlett már kamaszkorom pince- és padlásrejtekhelyén búvó­helyet kereső csavargásaiban. A belvárosi srácok ötvenhatos lőporszagú be- avatottságában, hiszen a pince az óvóhely pokla, a padlás meg a mennyor­szág volt. Elrejtett fegyverek, jó kis lőszerlelőhelyek, dugdosott térképen megjelölve. Mondd meg, ki érti ezt, wie man’s verstehen kann. Titkok tudása formál személyiséget. Csak később jött a szamizdatos idők cinkos konspirá­ciója. Hiszen a közös titok szabadságunk záloga, amely összeköt és közössé­get teremt. Már a héber nyelvben is egyazon gyökből ered a titok és a kö­zösség szó, ha jól tudom. A latinok a titok szóval mintha inkább a dolgok nyilvánosság előli elrejtettségét jelölnék. Nekik államtitkaik voltak, azóta lettek szabadalmi, meg üzleti és banktitkok, nekem csupán naplóim, levele­zésem és fiókom titkai maradtak. Ám a hatalmasak félnek a kicsik titkaitól: az az igazi alattvaló, akinek magántitkai sincsenek. Így aztán levelek felnyi­tódnak, jegyzetek házkutattatnak, telefonok le hallgattatnak. Mindezek elle­nére, vagy éppen ezért(?) a titkok a szabadság jelei. Megyek tovább: a né­met mintha az otthon, a privátszféra magánügyeire gondolna, amikor titkot mond. Jó kis történet, tudod, amikor albérlőnek álcázva épült be még laká­somba is a tégla, amíg rá nem vettem őt, hogy a főkapitányságon jelentse fel megbízóját, a titkosrendőrséget. Ült is erre szegény, rendesen, a fordula­tig. Most jött el azonban annak az ideje, hogy a görögökre térjünk, akik a titkot hallgatásnak és szájbefogásnak értik, hallgatok egy s másról én is, ki­vételesen én fogva be saját szám és nem más. De mily csekélység mindez a Te szerelmed titkaihoz képest! Tested ízét a számban mindig szerettem s véred is a legjobb: nullás, mely mindenkit gyógyíthat. Nyilvános bizonyságtételre küldettem, de hadd vallj am be, min­dig is jobban bíztam az intimitás, mint a publicitás erejében. Mert hát az életek is az intimitásból születnek, ahogy egyik, bár nekünk legdrágább gyer­meked, H. is, aki a nagy víz mellett temettetett el veled együtt a halálba, hogy azonképpen feltámadásodban is részesülvén s meghalván a bűnnek, igaz és szép és jó életben járjon. Végül is az ember elhagyja atyját és anyját és ragaszkodik feleségéhez és lesznek ketten egy testté. Felette nagy titok ez. De én Rád és két házunkra értem. * * * Drága sáfártársam, gyere már, hogy megvilágítsd a titkokat! Nekünk, titkok tudatlan sáfárainak, akik mind az okok, mind a célok, mind az értelem kér­désében oly homályosan látunk. Csak sejtjük, hogy az események nem olyan szimplák, de sokkal-sokkal komplementárisabbak, mint azt vélnénk. Gyere már, hogy megértsük a dolgok okát, célját és értelmét, mely mindeddig csak nem kanti lebegő logikád finom fonalával szőtte át a dolgok képtelen össze­függését és lehetetlen kuszaságát. Értesd meg már velünk, hogy nélküled nincs a jelenségeknek szufficiens, kielégítő Oka, nincs akceptábilis, nyilvánvalóan elfogadható célja és nincs vi- zibilis, látható és felfedezhető értelme!

Next

/
Thumbnails
Contents