Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 1. szám - Benczúr László: Ma is hiányzik. Révész István élete és hagyatéka
58 BENCZÚR LÁSZLÓ: MA IS HIÁNYZIK c) Világosan különböztet vallásos művészet és keresztény egyházi művészet között. A vallásos művészet nézete szerint az „önmegváltás illúziójának élményét” kínálja. Jelentkezését már a gótikában és a rk. barokk művészetben is kimutatja. A 19. századot „a magára maradt vallásos művészek korának” tekinti. Az egyház „már nagyon fáradt volt és nem tudott erőt adni ezeknek a tehetségeknek”. Az ember természetes áhítatának és miszticizmusának hangot adó művészek „bármely egyház számára gátlás nélkül dolgozhattak.” Később „az egyház hallgatása miatt a vallásos művészetre rávetette magát az üzlet és ezt azután olcsó portékáival ízléstelenségbe fullasztotta”. — Posztmodern korunkban, amikor az irracionális, a mágikus, az arhaikus, sőt sokszor tudatosan a pogány nézetek „spiritualitás” címen szivárognak be a köztudatba, érdemes Révész Istvánnak nem szűkkeblűén kezelt, mégis határozott disztinkcióját figyelembe venni. Van Révész Istvánnak egy számunkra eddig ismeretlen arca: a tábori lelkészé. Mostanában előkerült, 1944. március 29. és augusztus 31. között kézírással vezetett 38 oldalas lelkészi naplója arról tanúskodik, hogy az ukrajnai harcok és a visszavonulás viszontagságai között is megőrizte rendszerető aktivitását, csüggedteket erősítő derűjét és lelkipásztori szolgálatát hatékonnyá tevő hitét. A „Lelkészi napló”-hoz csatlakozó „Ügyködési napló” a végzett szolgálatok helyét, idejét, igehirdetésének alapigéjét és a résztvevők számát közli. Minden alkalmat megragad, hogy a legénységgel kapcsolatban maradjon. Tiszttársai közül is azokhoz vonzódik, akik ilyenek. „Tóth Ferenc hadnagy hívő ember, ö kísért körül az egész zászlóalj körletében. Katonái szeretik. Éjjel a sáncokban, nappal az erdei szakaszoknál vezeti a munkát” (So- kolov-Uniz 1944. IV. 22—30.). „A visszavonulásnál példás fegyelmet tanúsított a 20. hadoszlop, s ez Karácsony Dezső főhadnagy érdeme. Oszlopa élén láttam többször és az egész utat majdnem gyalog tette meg” (Felsőbísztráról Alsóbisztrára júl. 31. 12 órától 20 óráig). Naplója tömör, szabatosan fogalmazott. Hű tükre a háború szörnyűségének és a maga helytállásának. Kézírása jól olvasható, egyenletes, önfegyelemről tanúskodik stílusa is. 1944 tavaszán küldik ki a frontra. Egerben nem tud felszerelni magas termete miatt. Vissza kellett térnie Budapestre. Felhasználta ezt az alkalmat, hogy búcsút vegyen az angyalföldi gyülekezettől, ahol több mint egy évig szolgált. Régi magyar istenes költők énekeit ismertette és énekelte. Kinn a fronton is gyakran beszélt azokról, akik háborúk által gyakran sebzett népünk életében tartották a lelket. Furulyáját is magával vitte. Miként látja szolgálatát? „A tábori lelkészi szolgálat lelkipásztorkodás. Prédikációnk igehirdetés, és semmiképpen sem hadicéloknak megfelelő s azoktól függő, eszközi jelentőségű beszéd.” „Naponként úton vagyok.” „Termetemhez illő hátaslovat néztem, azonban eredménytelenül.” Egy pillanatkép: „Ürvacsorai istentiszteletet tartottam. Német segélyhelyen Éva Istvánnak adtam úrvacsorát. Délután a görögkatolikus lelkésznél az ukrán ifjúság énekét hallgattam, istentiszteletükön is résztvettem.” Tanulja a lengyel és ukrán nyelvet. Véleménye a háborúról: „Ahogy beszélgetek a honvédekkel, érzem, hogy ez a harc nincs megokolva lelkűkben.” „Ez az egész háborúság Istennek nagy próbája, s igyekszem azt mentesen az általános politikai szemlélettől lehetőségeiben és eredményeiben felmérni.” „A négy őselemhez hozzácsatolnak egyet, ennek neve: sár . . . Autóink beleragadnak ...” A későbbi, a Tisza menti harcok idejéből nem maradtak tőle feljegyzések.
