Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993

1993 / 1. szám - Benczúr László: Ma is hiányzik. Révész István élete és hagyatéka

SÓ

BENCZÜR LÁSZLÓ: MA IS HIÁNYZIK

alkonyaira: „Kiálltál a Landa feletti dombtetőre. A távolba néztél. Zengett mélységesen szép hangod. A régi magyar dallamok végighömpölyögtek a szunnyadó város fölött: Én Istenem rendelj szállást, Mert meguntam a buj- dosást..

Amikor behívták tábori lelkészi szolgálatra — ez is meglepő — nem tartotta nyűgnek szolgálatát. Nem is tarthatta annak, hiszen hamarosan a keleti frontra vezényelték. Mostanában került elő gondosan vezetett tábori naplója. Megrendítő olvasmány. Ismerte a hadsereg hangulatát. Nem volt kétsége a háború kimeneteléről. A nemzeti szocializmust különben is gyűlölte. Szá- molt-e azzal, hogy szovjet megszállás alá kerül országunk? Valószínűleg. Szoros barátság fűzte Dezséry Lászlóhoz, aki akkor egyetemi lelkész volt, s tudta, hogy Jaltában megpecsételődött sorsunk. Szekfü Gyula professzor már jó előre igyekezett felkészíteni az egyetemi ifjúságot a várható eseményekre. Ehhez kérte az egyetemi lelkészek segítségét is. Nem véletlenül jelentek meg ekkor Dezséry megfontoltan, mégis céltudatosan írt cikkei az Evangélikus Élet hasábjain „Kibontakozás felé” címmel. Miért kapott lóhátra Révész István mégis, amikor az Alföldre vezényelték hadtestével s az ütközetre rohamozó csapatot lekaszabolták az orosz gépfegyverek? Nyilván a közkatonák iránt tanúsított szolidaritása késztette erre és természetesen a rá sokszor jellemző vagányság is. Számolt közeli halálával. Laci bátyját lelkipásztori gondjaimra bizta. Könyvei felől úgy rendelkezett, hogy Dezséry Lászlóval osszuk meg egymás között.

A Magyar Vöröskereszt által 1944. november 30-án kiállított irat szerint: „... a szovjet ellen vívott keresztes hadjárat alkalmával, hazája védelmében 1944. október 21-én a Tiszavárkony—Tószeg-i harcokban hősi halált halt és baj társai a hősöket megillető kegyelettel a nagykőrösi hősi temetőben helyezték nyugalomra.”

Hiányzik ma is közülünk. Csak sejtjük, de nem tudjuk, mit válaszolna kérdéseinkre. És mit válaszolnánk mi, ha ő kérdezne? Valószínűleg zavarba jönnénk. Ki próbálta felkeresni síromat? — kérdezné. Én nem próbáltam, pedig nagyon jó barátok voltunk. Miért nem próbáljátok kritikusan, de szeretettel és némi hálával értékelni másik jó barátomnak, Dezséry Lászlónak szerepét? Olvassátok-e tanulmányaimat? Örülök, hogy festőállványom Szita Istvánhoz került, de összegyűjtöttétek-e, számbavettétek-e hagyatékomat? Többen javasolták, miért nem sikerült eddig egy szerény kiállítást összehozni? Miért hiányzik ebből az írásból is gyülekezeteinkben és barátaim tulajdonában fellelhető munkáim részletes felsorolása? Bizony e nehéz kérdések miatt készült oly nehezen Révész Istvánról emlékező írásom.

Ki volt Révész István tulajdonképpen? Országos egyházi levéltárunkban elhelyezett személyi kartotéka ennyit mond el róla: született Bezi-ben (Győr megye) 1915. április 3. Apja Révész Sándor ev. lelkész, anyja Laucsek Margit. ev. Érettségi vizsgát tett a budapesti ev. gimnáziumban 1933-ban jó eredménnyel. Teológiai tanulmányait a M. kir. Erzsébet Tudományegyetem Hit- tudományi Karán végezte Sopronban 1933—37 között és Berlinben 1937—38 között. Lelkésszé szentelte D. Raffay Sándor bányakerületi püspök 1937. június 21-én, Budapesten. Segédlelkész Galgagyörk, Kőbánya, Gyula, Kelenföld, Budapest-Fasor, Budavár gyülekezeteiben. 1943 szeptemberétől tábori lelkész. 1944 őszén a tiszai harcokban hősi halált halt.

A „Keresztyén Igazság” utolsó, már színes borítólap nélkül megjelent, 1944