Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993

1993 / 1. szám - Győri János Sámuel: Láttatás a színről színre látás előtt

38 GYŐRI JANOS SÁMUEL: LÁTTAT AS . párbeszéd alakul ki. Dinamikus kapcsolat a szem kétirányú vetítésében. A ki nem mondott, vagy ki nem mondható áramlik ki a szemen keresztül. A szem nemcsak lát, hanem láttat is. 4. NAGYÍTÁSOK, KICSINYÍTÉSEK, TORZÍTÁSOK Az emberi szem leképezési aránya optikailag állandó. A fényképezés techni­kája lehetővé teszi, hogy bizonyos dolgokat nagyítsunk, illetve kicsinyítsünk. Sőt bizonyos manipulációkkal torzíthatunk is. Mégis azt kell mondanunk, hogy mindezek nem a technika találmányai. Az ember az optikai látáson túl (tehát anélkül, hogy valami technikát, lencserendszert venne igénybe) képes a fent említett műveletekre. A már említett belső, lelki „vetítővásznon” tor­zult képek jelenhetnek meg. Ennek legegyszerűbb formáját a filmművészet a nézőpont, a perspektíva beállításával végzi el. Pl., ha valakit nagynak aka­runk láttatni, akkor alsó kameraállásból kell leképeznünk. Kis jelentéktelen alakok válhatnak ily módon hatalmasakká és fordítva. Az ember lélektani „kameraállásától” függően lehet a nagyítás vagy kicsinyítés „áldozata”. A fentiekből egy reális kép kell, hogy elénk álljon: a látást nem lehet a hallás elé vagy mögé helyezni az egyházi szolgálatban sem. Teremtettségünk- nél fogva a kettőnek egymás mellé rendelt szerep kell, hogy jusson. 5. LATTATÁS ES TEREMTES A különböző világnézetek világlátását egy vagy több perspektíva torzítja. A Szentírás világnézetfelettiségét az biztosítja, hogy itt nem az ember hely­zetéből fakadó perspektíva láttat, hanem maga a teremtő Isten. Nem vélet­len a Genesis első fejezetének szóhasználata: „látta Isten...”. Isten láttatja a világot. A keresztény hit megpróbálja Isten szemével látni a világot. Isten szemével látni a világ szépségét, de a kegyelemre szoruló bűnöst is. Sokan, a szemléltetés ellenzői nem veszik komolyan a teremtéstörténet kettős isteni cselekvését. Isten szól, és Isten lát, láttat. 6. LÁTTATAS ES LITURGIA Az ember számára a bűnért való bűnhődés nem abban van, hogy nem szól hozzá Isten, hogy nem szólhat Istenhez, hanem abban, hogy megszűnik a színről színre látás lehetősége. Ezzel kezdődik azonban az áldozatbemutatás kultusza. Az ember láttatni akarja készségét a békülésre. Az ószövetségi ál­dozatokat Isten látható módon fogadja el, vagy veti meg. Ezekben azonban mindig benne van Isten végleges terve, hogy végül is ő fogja láttatni majd irgalmát, megbocsátását. Isten nem szavakon keresztül fogja helyreállítani a viszonyt az emberrel, hanem egy látvánnyal. Isten nem elégszik meg a fül­tanúk szolgálatával. A Golgotán szemtanúkat hív el. 7. LÁTTATAS ES 1GERET Isten ígér. Nemcsak szóval. Egy nép történelmével láttatja ígéretét. Így az ígéret kiemelt szolgái, a próféták, más nevükön a látók, nagyon gyakran fo­lyamodnak a szólott ige mellett a látható prófétai cselekedetekhez. Ha külö­nös feladata az egyháznak a mindenkori prófétai szolgálat, akkor, a prófétai láttatás is.

Next

/
Thumbnails
Contents