Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 1. szám - Kézdy Edit: A biológiai információ
KÉZDY EDIT: A BIOLÓGIAI INFORMÁCIÓ 31 Az élet keletkezésének nagy kérdései tehát többé nem az első szerves rendszerek létrejöttére vonatkoznak, hanem arra, hogy hogyan „szereztek uralmat” az első információhordozó molekulák e rendszerek felett.2 A hiba A másolódáson és a sejt életének irányításán kívül még egy alapvető tulajdonsága van az örökítőanyagnak: a másolás hibáin (mutációkon) alapuló változékonyság. Ha a DNS tökéletesen másolódna, nem lehetne az evolúció alapanyaga. A magukat folytonosan másoltató molekulák kópiái egymástól igen kis hányadukban mindig különböznek, az általuk létrehozott különböző szervezetek versengnek egymással a környezet forrásainak jobb kihasználásáért, végső soron a több utód létrehozásának lehetőségéért. A ma élő szervezetek az emberi civilizáció által teremtett körülmények között jóval több mu- tagén hatásnak vannak kitéve, mint korábban az emberi történelem során. A változások az ember szervezetének fejlettségi fokán ritkán kedvezőek, ezért nagyon kívánatos ezeknek a hatásoknak a csökkentése, teljes kiküszöbölésük azonban elvileg is lehetetlen. Nem szükséges feltételeznünk, hogy az első örökítőanyag-molekulák DNS-ek voltak, de biztos, hogy kis hibával másolódó molekuláknak kellett lenniök. A hiba tehát az élet lényegéhez tartozik. Az önző gén túlélőgépei volnánk? Richard Dawkins önzőgénelmélete3 az örökítőanyag fenti tulajdonságait veszi alapul. Azt állítja, hogy az evolúció alanyai az örökítőanyag egységei, a gének. Ezek állandóan másoltatják magukat. A másolódásukhoz használható biológiai rendszerek száma véges, ezért egymással versenyben állnak. Közülük azok a kópiák maradnak fenn, amelyek sikeresebbek a másolódásban. Amelyek hatásosabb anyagcserét, jobb alkalmazkodást, sikeresebb párválasztást kódolnak gazdaszervezetük számára, azoknak nagyobb az esélyük, hogy információjuk a sikeresen szaporodó gazdaszervezet által elterjed. A géneket Dawkins gyakorlatilag a szervezetek „jóindulatú” parazitáinak tekinti, az élőlényeket pedig a gének „túlélőgépeinek”. A gének által kódolt tulajdonságok lehetnek látszólag önzetlenek, a gazdaszervezet erőforrásait mások javára tékozlók, de végső soron ezek is az önző gén kópiáinak terjesztését szolgálják. Az ivadékát gondozó anya például génjeinek parancsára az utódban segíti túlélni ugyanazon gének másolatait. A harctól tartózkodó állat nemcsak nem kockáztatja saját bőrét, hanem génjeinek kópiáit sem pusztítja a vélhetően rokonaiból álló csoportban. Az anya génjei parancsára igyekszik elválasztani felnövekvő ivadékát, hogy újabb utódok nevelésével eleget tegyen a minél hatékonyabb szaporodás parancsának. Első látásra talán hátborzongatóan mechanisztikus ez a modell, különösen a túlélőgép elnevezés. A genetikai program azonban önmagában is enged választási lehetőségeket. A géneken kívül a DNS-nek igen sok régiója szabályozza, hogy a sejt környezetétől, a hozzá érkező kémiai információktól függően melyik gén kapcsolódjon be. így lehetséges, hogy bár szervezetünk minden sejtje tartalmazza a teljes szervezetre vonatkozó genetikai programot, működésükben alapvetően különböznek pl. a máj és az agy sejtjei. Ám az önző gén nem akkor a leghatékonyabb, ha szoros parancsokkal determinálja a szervezet működését. Sokkal sikeresebb lehet, ha a változó környezet különböző kihivásaihoz alkalmazkodni tudó, találékony, plasztikus idegrendszert kódol, és az egyed élete során ez az idegrendszer hozza meg a döntéseket. Így az önző gén programja
