Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993

1993 / 1. szám - Zay László: "És színész benne minden férfi és nő"

ZAY LÁSZLÓ: „ÉS SZÍNÉSZ BENNE MINDEN FÉRFI ÉS NO"

29

és sok más tényező. Ez ellen, sajnos, éppoly nehéz küzdeni, mint a túl hangos zene vagy éneklés ízlés- és magatartásrongáló hatása ellen.

Hadd kanyarodjam vissza a bevezetőben fölidézett bibliai hasonlathoz, pontosabban annak témánkhoz fűződő kapcsolatára. „Tükör által homályosan", idéztem Bergmant, s olyasféleképpen értelmeztem, hogy a művészetek közelebb vagy távolabb képet adnak-e a valóságról. Tudnivaló, hogy az optikában tökéletesebb kép nyerhető a lencserendszer növelésével, bár ennek ára, hogy hasonló képi hatáshoz nagyobb fényerőre van szükség. Nem tudom, hogy a tükör mennyire csökkenti a fény erejét (talán kevésbé, hiszen a nagy csillagászati távcsövek nemcsak lencserendszereket használnak, hanem tükröket is), de a művészet esetében elgondolkozhatunk azon, hogy a művek tükrében gyöngébb-e a fényerő. Vélhetően erősebb. Az életben sok minden előfordulhat, ami a művészetben hiteltelen. Az élet törvényei kevésbé szigorúak, mint a művészeté. Ez természetes is, noha az egykori klasszikus megkötések lazultak már. Emlékezzünk rá, hogy a klasszikus hármasegység mennyire feszes szerkesztést, tervezést, gondolattömörítést követelt meg. S ezért van az is, hogy a dráma, még inkább a tragédia szereplői a klasszikus mérce szerint kiemelkedő lények (nem emberfölöttiek ugyan), mert élesebb fényben hatásosabb a kép. Ezért van kitüntetett szerepe a művészetben a tragédiának: ha a hős elbukik, ha életét adja (akár egy cél érdekében, akár maga vagy más drámai, tragikus vétségének áraként), ezzel fölerősíti, feledhetetlenebbé teszi a hatást.

Módosítani kellene tehát a Bergman által is kölcsönvett újszövetségi képet: a művészet tükre által élesebben látunk, s nem homályosan. Olykor vakító lesz ez a fény: emiatt lehunyni (lelki) szemünket mégsem szabad. Az pedig, hogy a színészi játék révén jön létre a fölerősítő tükrözés, növeli a művész felelősségét, szebbé és gazdagabbá teszi föladatát —, a műélvezőt pedig arra serkenti, hogy ne tunyán adja át magát a mű(vek) hatásának, hanem legyen maga is cselekvő alkotótárs.

A színpad, a mozivászon kis szelete csak a világnak, bár fölerősítő hatású részlete. Sűrítmény, amelyben mindig ott van a teljesség (a közhelyszólás szerint: mint cseppben a tenger). Ott van közvetlenül, vagy közvetve, a nézőnek résztvevővé, alkotótárssá emelkedése folytán. A nézőben, gondolatvilágában, szép régi szavakkal: szívében-lelkében tágul világgá a szín, ha „doboz", ha aréna, kis vagy nagy vászon. Talán megfordíthatnánk Shakespeare szórendjét: Egész világ a színház, és színész benne minden férfi és nő.