Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 4. szám - Buda Béla: A közösség gyógyító ereje
BUDA BÉLA: A KÖZÖSSÉG GYÖGYlTÖ EREJE 9 az, hogy mindenki gyógyíthatatlan beteg, mindenki értelmi fogyatékos vagy krónikus elmebeteg, szülője, testvére, mindenki megözvegyült stb. a csoportban. A világban a legkülönbözőbb ilyen közösségképző baj körül jönnek ösz- sze csoportok. Egy kongresszuson derült ki, hogy egy aránylag kis lakosság- számú USA államban két olyan önsegítő csoport is működik, amely fekete bőrű, leszbikus, cukorbeteg nőket tömörít. Ritka anyagcsere-betegségekben szenvedők, vagy éppen azok szülei is gyakran tömörülnek önsegítő csoportokban. Mozgásszervi betegek vagy fogyatékosok, cukorbetegek és mások olyan sok csoportot hoztak létre, hgy ezek a csoportok szervezetekbe is tömörülnek és politikai hatásra is képesek. A legfontosabb azonban a kis csoportokban történő önsegítő aktiválás. Sokszor megfigyelték, hogy aki másoknak segít, gyakran önmagának is többet tud segíteni, mint amennyit bármilyen más segítő vagy terápiás hatás képes lenne. Igen nagy erőt ad a már csüggedőnek, ha látja „baj-társát”, aki a problémák egy részén túljutott. Gégerákosok vagy művi végbélnyílással élők pl. rengeteget tudnak segíteni az ilyen műtét előtt állóknak. Megmutatják, hogy a csonkulással is lehet értelmesen, emberi módon élni, gége nélkül is meg lehet tanulni kommunikálni stb. Az önsegítés mozgalma ma terjed a kelet-európai országokban is, és itt is várható, hogy nemcsak általában a testi és lelki egészség színvonalán javít, hanem hozzájárul a társadalom humanizálódásához és demokratizálódásához is. Számos országokban folytak és most is előrehaladnak olyan kísérletek, amelyek természetes közegben általános közösségszervező, közösségfejlesztő célúak. Főleg hátrányos helyzetű és dezintegrálódó lakóhelyi közösségeket próbálnak feléleszteni, és az alakuló kapcsolathálózatban általában a magukra maradtak vagy a bajban lévők, a nehéz helyzetben lévő családok nyernek leginkább támogatást. Franciaországban lakótelepek óriási tömbjeiben és magasházaiban dolgoznak ilyen közösségszervezők, Amerikában „slum”- okban, szegény, négerlakta városrészekben, Németországban vendégmunkások elgettósodott lakónegyedeiben. Magyarországon is működik Közösségfejlesztők Egyesülete, főleg népművelők próbálkoztak meg elhanyagolt faluközösségek újraszervezésével. A magyar lakótelepeken is látható tendencia, hogy még a meglehetősen elidegenedett feltételek között is nagyon sok közösségi szál szövődik, nagyon sok olyan viszony alakul ki, amely kölcsönös segítséget tesz lehetővé, és ezt nagyon könnyű lenne fejleszteni, akár francia típusú képzett és bizonyos hatósági jogkörrel bíró személynek, „anima- teur”-nek, akár egyházi vagy emberbaráti segítő szervezeteknek. Nagyok a kihasználatlan lehetőségek nálunk az önsegítő csoportokban is, nálunk is hasznos lenne ezeket központilag kezdeményezni és támogatni, mint pl. Németországban, ahol tucatnyi nagy regionális centrum irányítja ezt a munkát. A közösség tehát a mai társadalomban mentálhigiénés tényező, fejlesztése, újraszervezése, felhasználása általános társadalmi érdek. Ma sokat beszélnek a társadalmi védőhálóról, a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy ezt az állam és a hivatalos szervek általában nem képesük létrehozni, ez csak a közösségek természetes ill. rehabilitáló és terápikus erőfeszítései nyomán válik kellően „sűrűvé” és megfelelően „erős szövetűvé” ott, ahol a pszichoszo- ciális gravitációs erők nagyok, pl. az idős kor, az elmagányosodás, a fogyatékosság, a pszichiátriai betegség és a többi egzisztenciális probléma miatt.
