Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 4. szám - Buda Béla: A közösség gyógyító ereje
BUDA BÉLA: A KÖZÖSSÉG GYÓGYÍTÓ EREJE 7 az önkezű halálra készülő ember mindent megpróbál, hogy életben maradhasson. A bensőséges, intim párbeszéd egyébként is a legalapvetőbb közösség — koinonia — az emberi világban. Minden gyógyító beavatkozás alfája, hogy ezt próbálják a beteg vagy az egzisztenciális krízisben lévő emberrel helyreállítani. Elisabeth Kübler-Ross vizsgálódásai óta tudjuk, hogy a megfelelő terápiás kommunikáció a haldoklót is Belső békéhez segítheti. Általában már az segít a lelki problémák belső rendezésében, ha valaki másnak próbálja elmondani, érthetővé tenni, Bogy mi van vele. Á kialakuló terápiás kapcsolatban azután sok más egyéb gyógyító, viselkedésváltoztató hatáselem valósulhat meg. A terápiás kapcsolatokba vonás a közösségi reintegráció alapformája. Joggal szokták említeni a terápia kapcsán, hogy a katolikus egyház gyónási rendszere, ill. a keresztény egyházak lelkigondozói gyakorlata is ilyen módon mintegy terápiás eszköz és közösségképző erő. A legfőbb gyógyító eszköz azonban a csoport. A szociálpszichológiában a „kiscsoport” kifejezés honosodott meg, ez jelzi, hogy olyan csoportról van szó, amelyben a személyes ismeretség fontos, és amelyben a közvetlen kommunikációs kölcsönkapcsolat lehetséges. A közösség voltaképpen mindig kis csoportokon át válik valósággá, a kis csoporton át kötődik az ember a nagyobb közösségi alakzatokhoz. A szomszédságban a közvetlen környezet a döntő, tóhát a legközelebb lakó néhány család, a munkahelyen a munkatársi (ún. informális), baráti és ismerősi kör. A hobbik, szórakozások, sportok stb. eleve kis csoportokban folynak, csakúgy, mint — jól érthető gyakorlati okok miatt is — az oktatás, tanítás. A vallás is általában viszonylag kis csoporton, gyülekezeten át köt az azonos hitűek közösségéhez, az egyházhoz. A valóság sokféle lehetséges, azonban a beteg ill. a segítségre szoruló ember körül szinte mindig hiányzó vagy tökéletlen csoportformáját a terápiák rendszerint különféle új csoportokkal pótolják. A csoportmódszerek rendkívül elterjedtek a szociális munka, a rehabilitáció és reszocializáció, valamint az elmeegészségügyi gyógyítás minden intézményében és szerveződési módjában, és hatékonyak. Ilyenkor a betegek mintegy egymást is gyógyítják, olyan nagy a kis közösség inherens integrációs eleme, hogy általában — a terapeuta, a csoportvezető közreműködésével — a betegek, fogyatékosok vagy krízisben levők egészséges személyiségrészei adódnak össze, konstruktív kommunikációs folyamatok indulnak be. A csoport sokféle módon hat előnyösen, viselkedési és problémamegoldási mintákat nyújt, érzelmi biztonságot ad, korrektiv visz- szajelentések forrása, ösztönző impulzusok erednek belőle stb. A terápiás csoport általában képessé teszi tagjait arra, hogy visszataláljanak a maguk kis és nagyobb közösségeibe. Súlyos betegek vagy személyiségük torzulása miatt deviáns emberek re- szocializációjában elterjedt az ún. terápiás közösség módszere. Erre akkor van szükség, ha a kis csoportok nem elegendőek arra, hogy a személyiséget mintegy közösségképessé tegyék. A terápiás közösség az adott gyógyító intézmény szociális szerkezetét teszi vizsgálat tárgyává, kis és nagy csoportokban megbeszélik a szociális szerepet és hatalmi viszonyokat, és a betegek fokozatosan önkormányzatuk alá vonják saját életterüket. Ilyen módon alkotó, alakító részei a valós közösségnek. A kis csoport szerepei inkább jelképesek, és a kis csoport valós viszonyszerkezete csak áttételesen jeleníti meg a társadalmi összefüggéseket. Ennél nagyobb mozgósító hatású, ha tényleges felelősségviszonyok és cselekvési terek nyílnak a terápiás életkömyezetben.
