Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 4. szám - Buda Béla: A közösség gyógyító ereje
BUDA BÉLA: A KÖZÖSSÉG GYÖGYfTÓ EREJE 5 giai kísérletekből tudjuk, hogy már a másik ember jelenléte is ösztönöz, készenléti állapotokat teremt, sokféle cselekvést motivál. A másik emberrel való kölcsönhatás a belső önszabályozás eszköze is, már a másik ember puszta megjelenése is kiváltja, hogy „viselkedni” kezdünk. A közös normákhoz mérjük magunkat, a másik embertől származó visszajelzés nagyon fontos önmagunk helyzetének „beméréséhez”, magatartásunk korrekciójához. De nem csak egyszerű kommunikációra van szükségünk. A századelő híres szociálpszichológusai önálló emberi szükségletnek, ha úgy tetszik, ösztönnek tekintették az elfogadás és az elismerés vágyát. Elfogadás és elismerés a tanuláselméletek nyelvén megerősítést, motiválást jelent, a köznyelvben érzelmi odafordulást, dicséretet, közeledést takar, emögött pedig valamiféle biztonság áll. Akit elfogadnak, az előtt szabad az emberi kapcsolatok fejlődésének útja, az támaszt és védelmet remélhet. A támasz és védelem minden embernek szükséges, legyen látszólag bármilyen erős és önálló is. Kudarcai, csalódásai, meghiúsulásai mindenkinek vannak, és a jó szó, az egyszerű gesztus nagy érték korunk megannyi „Muszáj- Herkulese” számára is. De különösen a figyelemre és a szeretetre van nagy szükségünk. A figyelem maga is sokszor elfogadás és elismerés értékű. A figyelem magában rejti a megértést, az empátiát is. A szeretet pedig énhatárainkat oldja fel, közelítést tesz lehetővé, ismerősi kapcsolatainkból barátságot vagy szerelmet fonnál. Családi és rokonsági kapcsolatainkban különleges formákban és nagy erővel jelenik meg. Büntetés, fenyegetés hatására a „viselkedés” — úgymond — fegyelmezett lehet, de lelki változást, fejlődést igazán csak a szeretet tud kiváltani bennünk. Ez a népmese „napocskája”, amely kellemes melegével kabátja levételére bírja a vándort, amire a „sze- lecske” a leghevesebb cibálással sem tudja rávenni. Elfogadás, elismerés, figyelem, segítség, szeretet, — emberi információs és kapcsolati cserefolyamatok, kommunikációs hálók, amelyekben bonyolult lelkivilágunk kibontakozik és megvalósul, és amelyben énazonosságunkat (identitásunkat) megtalálhatjuk. Ma már sokat tudunk ezeknek az emberi viszonylatoknak a természetéről. Tudjuk pl. ezekben a kiscsoportok szerepét, tudjuk, hogy vannak csoportok, amelyekhez annyira szeretnénk tartozni, hogy ennek érdekében nyitottá válunk, különleges indoktrinációk, vélemények elfogadását is vállaljuk, vagy amelyekhez öntudatlanul is mérjük magunkat, és ennek nyomán alakul ki bennünk elégedettség vagy elégedetlenség (az előbbit „normatív”, az utóbbit „komparatív” referenciacsoportnak nevezik a tudomány tolvajnyelvén). Tudjuk, hogy elengedhetetlen különféle közösségekbe tartoznunk, mert enélkül azonosságunkat nem tudjuk meghatározni. A közösség itt a legáltalánosabb értelmében szerepel, olyan társulást, állandó kapcsolódási szerkezetet jelent, amelyet valamilyen közös vonás fűz össze, rokonság, lakóhely, régió, nemzet és származás, vallás, világnézet, közös cselekvés, valamilyen tevékenység vagy foglalkozás közös szervezeti kerete (pl. munkahely, játék, hobbi stb.) köt össze. Minden közösség kommunikációs rendszer, kölcsönhatások hálózata, viszonyszerkezet, ami a személyiség számára különböző jelentőséggel bír, de mindegyik lehet igen fontos, alkalmanként fel- vagy leértékelődhet. Minél szorosabb — és az egyén számára értékesebb — valamely közösség, annál nagyobb a szerepe a személyiség megváltoztatásában. Az emberi lét legtöbb egzisztenciális, és minden pszichikus problémájában lényeges szerepet játszik az általános értelembe vett emberi közösség hiánya.
