Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 3. szám - Kulturális figyelő
KULTURÁLIS FIGYELŐ Fabiny Tamás: Kékén András életregénye Szerző kiadása, Budapest 1992 Az elmúlt évben három, egymástól stílusban, indíttatásban és szerzőik (illetve alanyaik) helyzetéből kifolyóan is eltérő, mégis életrajzi jellegénél fogva rokon írásmű gazdagította a magyar protestáns olvasók könyvespolcait. (Ordass Lajos evangélikus püspök külföldön megjelent életrajzi írásai már évek óta elérhetők voltak.) E három könyvben eltérő szemszögből és egyéni sorstól meghatározottan ugyanarról a korszakról kapunk hiteles képet. Ezek közül elsőnek említem Pap Lászlót, akinek „Tíz év és ami utána következett, 1945—1963” címen Bárczay Gyula szerkesztésében megjelent, szinte naplószerű pontossággal készült feljegyzései csupán a nyers tényeket tárják elénk. A második Ravasz Lászlónak közismert páratlan stílusában, 1968-ban írt önéletrajza, mely a fölényes tehetsége alapján a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökévé és az ún. Horthy-korszak meghatározó személyiségévé kibontakozó, majd a II. világháború pokoljárásán keresztül igaz kereszténnyé vált bűnbánó és tévedéseiért rezignáltan bocsánatot kérő nagy lélek megnyilatkozása. A harmadik könyv — ismertetésünk tárgya — Kékén András életrajza Fabiny Tamás tollából, Kékén András özvegyének emlékezései és magnószalagon gyűjtött beszélgetései, valamint — legértékesebb részeként — megőrzött prédikációi alapján. E három könyv olvasásakor eszembe jutott 1944 karácsonya a Bethesda Kórház pincéjében, ahol aggódó kérdésemre: „mi lesz vajon az egyházzal?”, az egyik lelkésztől azt a cinikus választ kaptam: „Nem lesz egyház, hiszen ilyen a Szovjetunióban sincsen.” Ekkor még nem értettem meg, hogy máris vannak olyanok az egyházban, akik készülnek annak felszámolására — az ilyenkor leeső sáp biztos reményében. Itt volt a majdani „Állami Egyházügyi Hivatal” (ÁEH) első csírája. Kezembe véve Kékén András életregényét, ezt kérdezem magamtól: ez vajon csupán életrajz-e vagy annál sokkal több? Igen, lényegesen több, mert nem csupán az események, egy zavaros korszakban leélt igaz keresztényi élet leírása, hanem ma is élő és nekünk szóló üzenet. Mire tanít, mire biztat és hogyan? Elsősorban azzal, hogy azok a prédikációk, amelyeket szó szerint idéz, ma is nagyon aktuálisak. Serdülő ifjúságától kezdve vezérlő elve az élő ige. Alázattal fogad el minden helyzetet és megaláztatást, mert biztosan tudja, hogy merre kell haladnia. Segíteni másokon, szóval és tettel egyaránt, Püspöke utasítását, hogy vidékre költözzék, szó nélkül elfogadja. Itt tanulja meg, hogy csak úgy szolgálhat igazán, ha valóban a „nép” közé megy, áldozatos munkával építeni a keresztény gyülekezetei. Amikor megkapja kiküldetését tábori lelké- szi szolgálatra, megkeresi a „kiskatoná- kat” nemcsak lelki gondozással, de levélírásukban is segítségükre van. Budapestre kerülve újabb, még nehe
