Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 3. szám - Kulturális figyelő
78 KULTURÁLIS FIGYELŐ zebb feladatot vállal, az üldözöttek, főleg zsidók mentésében nagy személyes bátorsággal, rejtegetéssel és valami mentséget nyújtó keresztlevelek feltétel nélküli kiállításával. Pedig tudta, hogy a mellé beosztottak egyike épp az ő megfigyelésére került oda. Ez időben prédikációival erősíti híveit: ne féljenek, és merjenek kiállni az üldözöttek mellett. Szeretett püspökét, Ordass Lajost a harci cselekmények befejezte után teljes erőből támogatta, főleg az egyházi iskolák körül kialakult küzdelmeiben, vállalva a harcot és közösséget vele a börtönbüntetésig. Nyíltan mert ezekről prédikálni, pedig jól tudta, hogy a Deák téri templom padsoraiban minden szavát lejegyezték, hogy egyenest az ÁVH-hoz vigyék. Ennek eredménye lett börtönbüntetése, internálása, 7 és fél esztendőre az egyházi életből való teljes kizárása. Ekkor sem szűnik meg hirdetni az igét, minden vasárnapra és ünnepnapra megírt prédikációival barátai vagy önmaga számára. Amikor 1956 vége felé újra megjelenhet a Deák téri templom szószékén, ezt úgy teszi, mintha semmi sem történt volna közben: börtön, Kistarcsa, nehéz fizikai munka, lakástól való megfosztás. Szeretettel közeledik azokhoz is, akik részben okozói voltak szenvedéseinek. Reök Iván felé is baráti kezet nyújt, és végül kérésére halálos ágyánál szolgál a krisztusi megbocsátás igéjével. Újra kezdi építeni a megfogyatkozott Deák téri gyülekezetét, pedig ekkor már Káldy püspök rosszalló tekintettel kíséri a gyülekezet ragaszkodásától kísért lelkészi tevékenységét. Ekkor már az ÁEH teljes virágzása és hatalomátvétele idejét éljük. (Erről a BBC megdöbbentő dokumentumfilmjét volt szerencsém látni.) A Keken-életrajzból jól kirajzolódik az ÁEH „mindenható” és mindenkit magához aljasító működése. Ez ugyan megszűnt, de szelleme a valóságban tovább működik, főleg a régebben pozíciókhoz juttatottak révén. A cél kettős volt: megtörni az ellenállókat, az együttműködésre alkalmasokat pedig különböző juttatásokkal eszközként felhasználni az egyház felszámolására. A hatalom korrumpáló hatása még a püspököket is elérte. Példaként emlékeztetünk Káldy Zoltánra, aki egyszerű lelkipásztorként Isten igazi eszköze volt, de amint püspök lett, az ÁEH leghűségesebb kiszolgálójává vált. Egész ún. diakóniai teológiája a pártállam ideológiai igazolását szolgálta. Kékén András iránt feltámadt féltékenységével alig várta annak 60. születésnapját, hogy nyugdíjaztathassa. Erről nekem is említést tett, mire én azonnal ezt válaszoltam: „Most majd azt mondják, féltékeny a püspök, és ki fog ürülni a templom.” Talán ez is hozzájárult, hogy gondolkodóba esett, és elállt szándékától. Kékén András özvegye, Magyar Erzsébet szerénységében nem tűnik fel az életrajz sorai között, pedig ő volt az az élettárs, aki nemcsak egy test és egy lélek volt férje küzdelmeiben, de áldozatos, gondos munkájával gyűjtötte össze jelentős írásait — házkutatások dúlá- sain keresztül —, prédikációit, cikkeit, verseit, és nyilatkozik saját belső életükről. — Fabiny Tamásnak köszönheti az olvasótábor fáradhatatlan szorgalmát, amivel magnószalagra vette nemcsak Kekenné, de több munkatársa emlékezéseit is, és főleg azt, ahogyan Kékén fennmaradt prédikációit ügyesen építette be aktuális történelmi helyzetekbe. Az olvasó elnézését kell kérnem azért, hogy az ízlésem szerint túlságos tapintattal kezelt egyházi hibák felett nem tudtam olyan simán átsiklani. Az a reménységem, Isten erőt ad arra, hogy valóban szolgáló egyházzá váljunk ebben a nehéz időben. Szentágothai Jánosné szül. Biberauer Alice