Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 2. szám - Veöreös Imre: Az Újszövetség határán túl. A tizenkét apostol tanítása (Didakhé) I.
VEÖREÖS IMRE: A TIZENKÉT APOSTOL TANÍTÁSA 75 evangélikus püspök feltevésében. Szerinte az úrvacsorára vonatkozóan nem zárható ki kétirányú fejlődés lehetősége. Az egyik irányt a Pál apostolnál és a szinoptikus evangéliumokban található szereztetési igék képviselik (lKor 11,23—26; Mk 14,23—25; Mt 26,26—29; Lk 22,14—20). Ettől jelentősen eltér a Did leírása az úrvacsoráról. A különbség Páltól és az evangéliumoktól — ahogyan Lilje kifejti — az, hogy Jézus halálára és a bűnbocsánatra való vonatkozás, valamint a kenyérnek és bornak Krisztus testével, vérével való kapcsolata helyett a Didakhéban Krisztus visszajövetelének forró várása és az anyaszentegy'ház egységéről szóló hitvallás alkotja az úrvacsora mivoltát. Ez a rítus az őskereszténység napi asztalközösségéből nőtt ki, ahol a meg- dicsőült Úr jelenléte tapasztalható volt a gyülekezet számára Jézus ígérete szerint (Mt 18,20): „amikor házanként megtörték a kenyeret, örömmel és tiszta szívvel részesültek az ételben; dicsérték az Istent...” (ApCsel 2,42.46 —47). A „kenyér megtörése” a közös étkezést jelentette az idézett helyen (G. Stählin).* Palesztinában minden 'közös étkezés úgy kezdődött, hogy a családfő, a vendéglátó a laposra sült kenyeret darabokra törte és szétosztotta a jelenlevőknek. Az első keresztények Jeruzsálemben Jézusnak a tanítványaival való asztalközössége emlékeként és folytatásaként, továbbá az esz- katológikus lakoma előrevételeként élték át. Lilje szerint a Didakhé úrvacsorái rendje nem más, mint ennek az asztalközösségnek az ismétlése. így adódik a következő menete: megelőző bűnvallás (14,1; erről ott szólunk); a bor és kenyér megáldása imádság által; a közös étkezés és a hálaadó imádság. Ezzel szemben megállapíthatjuk, hogy az Újszövetségben nem találunk olyan tanítást és gyakorlatot, mely szerint maga az asztalközösség a kísérő imádságokkal képezi az úrvacsorát. Amint láttuk, feltehetően a Didakhé kopt fordítása szerint a következő mondatok után történt az úrvacsoravétel szent cselekménye: „Jöjjön az Úr és múljék el ez a világ! Ámen. Hozsanna Dávid Istenének! Aki szent, jöjjön; aki nem az, térjen meg! Maran athá! Ámen” (10,6). (Befejezés a következő számban) * A „kenyér megtörése”, „megtörték a kenyeret” kifejezés ettől eltérően a páli misszió területén az úrvacsora legrégibb nevévé vált (J. Behm).
