Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 2. szám - Veöreös Imre: Az Újszövetség határán túl. A tizenkét apostol tanítása (Didakhé) I.
74 VEÖREÖS IMRE: A TIZENKÉT APOSTOL TANÍTÁSA dékai (9,2—3; 10,2). Jézus az imádságokban Isten „szolgája” megjelölést kapja Második Ézsaiás könyve alapján. A megragadó imádságokat átfonja Isten dicsőítése. A hellenisztikus alapiratból az átformált imádságokba a kereszténységtől idegen hangok és hangsúlyok is vegyültek. Ilyen például a gnosz- tikus jellegű „ismeret” hangsúlyos szerepe, vagy a „halhatatlanság” görög fogalma. Gyönyörű 'kép idézi a végső reménységet: amint az asztalon előttük fekvő kenyér előzőleg búzamagok formájában szétszórva ringott a hegyeken a kalászokban, s összegyűjtve eggyé vált a kenyérben, úgy gyűjtse össze Isten a népét a négy égtáj felől mennyei országába (9,3—4). A vacsora felidézi a teremtő Isten ajándékát, a földi élet fenntartásához szükséges táplálékot. Am a tekintet nyomban a mennyei ajándék felé fordul: lelki ételt és italt s örök életet adott az Isten. Az étkezési imádságot a hellenisztikus zsidóság szellemileg értette és spiritualizálta. A „pneumatikus” (lelki) jelző azt jelenti, hogy közvetlenül Isten világából származik és isteni erőt ajándékoz. A lelki étel és ital a gyülekezet imádságában már az úrvacsorái elemekre vonatkozott (vö. lKor 10,3—4). A két fejezet menetében az úrvacsora helyére vonatkozólag a kutatás során figyelemreméltó megoldás került elő. Az étkezés utáni imádság szövegében a „mindenekelőtt” kifejezés megzavarja a mondat értelmét (10,4). A kopt fordítás ehelyett a „mindenért” változatot adja, és a hozzákapcsolódó dicsőségmondást ámennel zárja. így hangzik a javított szöveg: „Mindenért hálát adunk neked, mert hatalmas vagy. Dicsőség neked örökké. Ámen” (10,4 — kiemelés tőlem). Ezzel nyilvánvalóvá válik, hogy a 10,4 a hálaadó imádság befejezése. A következő részlet külön rövid imádság az egyházért (10,5), mely a kopt szövegben ámennel zárul. A kopt fordítás döntő segítséget ad a további, sokat vitatott mondatok értelmezéséhez (10,6). A „kegyelem” helyett „az Or” szöveg olvasandó. így hangzik az első mondat a kopt fordításban: „Jöjjön az Űr és múljék el ez a világ. Ámen.” Ez nem záró liturgia, hanem az ünnepi cselekmény kezdete. A „Hozsanna Dávid Istenének” a gyülekezet örömujjongása az eljövő Űrhoz. Az „Aki szent, jöjjön, aki nem az, térjen meg” — nem utasítás, hanem a liturgia végzőjének ünnepélyes kiáltása, amelyre felhangzik a gyülekezet vágyakozó könyörgése: „Maran atha” azaz Urunk, jöjj! „Ámen.” (10,6). (Az ősgyülekezet istentiszteletén, minden valószínűség szerint az úrvacsorái rendtartás kapcsán, hosszú ideig arám nyelven hangzott el ez a sóhaj. Vö. lKor 16,22; Jel 22,20.)' A megdicsőült Űr kétségtelenül a világ elmúlásakor jön, ám ő ugyanaz az Űr, aki most vonul be gyülekezetébe. A 10,6 rövid liturgia, mely az eljövendő Űrhöz fordul, de egyúttal ahhoz az Úrhoz, aki most közeledik gyülekezetéhez az eukharisztikus cselekményben, az úrvacsorában. M. Dibelius, a jelentős újszövetségi kutató a kopt fordítás alapján így helyezi el az úrvacsorát a Did imádságai után a 10. fejezet végén a 6. vershez kapcsoltan. Ugyanitt feltételezi a közelebbről nem rajzolt szent aktust G. Bornkamm. Az úrvacsorához 'kezdetben erős eszkatológikus várakozás fűződött. Ennek maradványa Pál apostolnál a szereztetési ige végén az „amíg eljön” záró mondat (lKor 11,26) és a Didakhéban az eukharisztikus imádságok. A Did összeállítója még egy záró megjegyzést közöl: a próféták az úrvacsorái liturgia és az együttlét során bármikor megszólalhatnak kötetlen hálaimádsággal, a Lélek indítására (1Ö,7). Á Did úrvacsorái talányának merész megközelítését találjuk H. Lilje néhai
