Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 2. szám - Veöreös Imre: Az Újszövetség határán túl. A tizenkét apostol tanítása (Didakhé) I.
VEÖREÖS IMRE: A TIZENKÉT APOSTOL TANÍTÁSA 71 Liturgikus hagyományok A Didak'hé második része a legrégibb rendtartás az egyház szentségeinek kiszolgáltatásáról (7—10. fej.) Ez az egész irat legfontosabb része. Ä keresztelés „Ami a keresztséget illeti, így kereszteljetek: miután mindezeket előre közöltétek, folyó vízben kereszteljetek az Atyának és a Fiúnak és a Szentiéleknek nevére” (7,1). A „mindezeket” az 1—6. fejezetre vonatkozik, és kétségtelenné teszi, hogy a keresztény életről szóló tanítás, melyet a „két út” foglalt magában, a keresztelést megelőző oktatás anyagát képezte. A Krisztusról szóló hitvallás hiányát, amely a katekumenátus kiváltképpeni tartalma volt, egyedül az magyarázhatja, hogy a 7. fejezettől a Did tulajdonképpen gyülekezeti rendtartást nyújt, tehát a hitvallás kifejtését nem tekinthette feladatának. Az Atya, a Fiú, a Szentlélek „nevére” formula értelme, hogy a megkeresztelt az Isten tulajdonává lesz. Pál apostol ugyancsak a „nevére” megjelölést használja, s egytagú keresztelési formulát alkalmaz: „Krisztus nevére” (Róm 6,3; Gál 3,27), mely korábbi, mint a háromságos forma. A Did nem Máté evangéliumából veszi keresztelési szövegét, noha a formula azonos, hanem a gyülekezet régebbi gyakorlatából. Erre mutatnak a hozzáfűzött keresztelési utasítások és Máté evangéliuma vonatkozó helyének szövegtörténete (Mt 28,19). A Did-ben az egytagú megnevezés is szerepel: „Az Ür nevére” (9,5). A keresztelés módjára nézve a körülményektől függően négy változat lehetséges: folyó vízben; ha ez nincs, akkor álló vízben; ha nem lehet hideg, akkor meleg vízben, kádban — nyilván betegek, gyengébb szervezetűek esetében; ha egyik sem áll rendelkezésre, akkor háromszoros fejre öntéssel (7,2—3). A vízzel való meghintéssel történő keresztelésnek ez az első említése az egyháztörténelemben. Vízszegény vidék számításba vétele Egyiptommal szemben Szíriára utal, mint az irat keletkezési helyére. Kiviláglik, hogy a Did idején és környezetében még nem gyakorolták a gyermekkeresztséget, mert gyermekeknek sem a két útról szóló kátét elsajátítani, sem az elsősorban megkívánt alámerítésben részt venni nem lehetett. A böjtölés és az imádkozás A keresztelés előtt a keresztelőnek és a megkeresztelendőnek böjtölnie kell. Velük együtt mások is böjtölhetnek (7,4). A böjtölés vallási jelentőségéről nem szól az irat. Feltehetően nem volt érdemszerző jellege, hanem a belső koncentrációt szolgálta. Általában is rendelkezik a Did a böjtölésről; heti két alkalommal történjék. De hangsúlyozza, hogy ne hétfőn és csütörtökön legyen, ahogyan azt a zsidók teszik, hanem szerdán és pénteken. Meg is okolja ezt a rendelkezést. A keresztény gyülekezet kifejezi ezzel elkülönülését zsidó múltjától és környezetétől. A Did kezdettől végig nyilvánvalóvá teszi, hogy zsidókeresztény gyülekezetben keletkezett. Az egyetlen antijudaista szó itt hangzik el az iratban: úgy említi őket, mint „képmutatókat” (8,1). A megnevezés nyilván Mt 6,16 alapján kerülhetett bele a zsidókeresztény szóhasználatba. Ezen a helyen nem sértő jellege áll előtérben, hanem a zsidókeresztények fenti helyzetéből következik. Erre mutat az imádkozásra vonatkozó utasítás is: ne úgy imádkozzanak, mint a zsidók. S ekkor következik a Miatyánk (8,2).
