Diakonia - Evangélikus Szemle, 1993
1993 / 1. szám - Z. Karvalics László: Utazás az információ körül
Z. KARVÄLICS LÁSZLÓ: UTAZÁS AZ INFORMÁCIÓ KÖRÜL 11 nak középpontjába az információs jelenségcsalád valamelyik elemét helyezte. A teljesség és a történetiség igénye nélkül, felsorolásszerűen említsük meg e vonulat „hegycsúcsait”, kimagasló és nagyhatású irányzatait. A szóbeliség és a szájhagyományozás törvényszerűségeire mindig is nagy figyelmet fordító néprajz mellé a hetvenes-nyolcvanas években felzárkózott a szimbolikus antropológia, nem utolsósorban azoknak a szakmai vitáknak az eredményeképpen, amelyek Claude Lévi-Strauss megkerülhetetlen életművétől inspiráltán folytak. Á szociológia és a társadalomelmélet is maradandó útjelzőket állított: a tudásszociológiától Jürgen Habermas kommunikatív cselekvéselméletéig és az információs társadalomnak, mint posztin- dusztriális társadalomnak a teoretikus megalapozásáig vezetett az út. S bár Marshall McLuhan egyszerre indulatokat gerjesztő és nagyszerű összefüggésekre rávilágító médium-koncepciója már a hatvanas-hetvenes évek fordulóján felhívta a figyelmet az egész kérdéskör világtörténeti ívére és perspektívájára, csak mostanra vetődött fel a történettudomány berkeiben is egy újfajta megközelítés igénye. Nem lehet nem észrevenni, hogy a történelem „segédtudományaiként” számontartott, nagy múltú és kidolgozott területek (írás — könyv — könyvtár — hírközlés — vallás — oktatás — cenzúra — és sajtótörténet, de maga az arisztokratikus Kultúrtörténet és Tudománytörténet is) ugyanannak a jelenségegyüttesnek valamelyik oldalával foglalkoznak: az információ létrejöttével, rögzítésével, szervezésével, megőrzésével, sokszorosításával, terjesztésével és hatásával. Mindezek egységes kezelését a tudományos tojásból éppen csak kibújó történeti informatika kísérli meg. A tudományfejlődés kuhni modelljét és szóhasználatát idézve összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy paradigmaváltás előtti állapotban vagyunk. Áttörés-értékű eredmények már csak a hasonló kérdésekkel foglalkozó tudományterületek együttműködésével és szintézisével születhetnek, de az „információ” vizsgálata ennek híján is állandóan izgalomban tarthatja a tudományos gondolkodást és közéletet. E vázlatos áttekintéshez befejezésül nem kis büszkeséggel tegyük hozzá: a magyar tudósok hozzájárulása e szellemi kalandhoz mindvégig különösen értékesnek mondható. Az „univerzális Jánosok” (Bolyai és Neumann), az innen elszármazó Mannheim Károly és Pólya György (a tudásszociológia, ill. a problémamegoldó gondolkodás „atyjai”) és a történeti informatika korai úttörője, Hajnal István mai követői is az élvonalban vannak. Közülük — ismét csak a teljesség igénye nélkül — említsük meg Zsilka Jánost, a nyelvi mozgásformák, Hoppál Mihályt, a hiedelemrendszerek, Mérő Lászlót, a gondolkodási struktúrák, Pléh Csabát, a kognitív pszichológia, Hámori Józsefet, a neuroinformatika és Nyíri Kristófot, az információs korszak filozófiai kérdéseinek nemzetközileg is elismert művelőit. No, de hol is van a kulcs és a fényforrás? Talán a valóság... Majdnem közhely, hogy a megélénkülő tudományos érdeklődés mögött a valóság elképesztő sebességű megváltozása áll. Ennek hátterében első pillanatra a huszadik század második felének talán legfontosabb húzóágazata, a számítástechnika sejlik fel: valójában azonban bonyolult társadalmi-történeti folyamat eredményeként lett korunk emberének alapélménye az információkban gazdag világ képe.
