Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 2. szám - Jelenits István: Pilinszky János evangéliumi esztétikája II.
34 JELENÍTS ISTVÁN: PILINSZKY JÁNOS EVANGÉLIUMI... de olyan szavakkal hajolt földig, amelyek állítmányok voltak, a pőreségük- ben világítottak. Azt hiszem, hogy ez az evangéliumi esztétika, mert gondoljunk arra, hogy az evangélium sem tobzódik jelzőkben, metaforákban és úgynevezett költői fordulatokban. Az evangéliumnak nyelve — akár a tékozló fiúnak a példabeszéde, akár a Krisztus passiójának a története — hallatlan egyszerű; ütött-kopott szavak fordulnak elő benne, és ezek az ütött- kopott szavak válnak alkalmassá arra, hogy az emberi létnek a legdrámaibb összefüggéseit ezekkel a szegényes szavakkal az evangélista feltárja és megközelítse. Ez az a nyelvi költői ajándék, amellyel Pilinszky már 1959-ben a Harmadnapon kötetben megajándékozta az olvasóit. Ezután a költészetében meglepő formai változás következett be: hosszú hallgatás után elkezdett másfajta verseket írni, melyek első látásra szabad versnek tűnnek fel, de a szabadságuk nem azt jelenti, hogy nem volnának ezek is hallatlan feszesek. Csak nem egy szigorú jambikus vagy trochikus versformának a kényszere fogja őket össze, hanem másfajta belső feszesség. Ezekben a versekben, bármennyire új világnak tűnik ezeknek a verseknek a világa, a régi, az előző motívumok újra előkerülnek, sajátos mélységet kapnak, sajátos áttételben fogalmazódnak. Visszaigazolják az első előfordulást, abból pedig visszaigazolódnak maguk. Egy példát szeretnék erre mutatni, az Elég című verset. Ez a vers 1971-ből való. A teremtés bármilyen széles, ólnál is szűkösebb. Innét odáig. Kő, fa, ház, Teszek, veszek. Korán jövök, megkésem. És mégis olykor belép valaki és ami van, hirtelenül kitárul. Elég egy arc látványa, egy jelenlét, s a tapéták vérezni kezdenek. Elég, igen, egy kéz elég, amint megkeveri a kávét, vagy ahogy „visszavonul a bemutatkozásból”, elég, hogy elfeledjük a helyet, a levegőtlen ablaksort, igen, hogy visszatérve éjszaka szobánkba elfogadjuk az elfogadhatatlant. Milyen érdekes, nézzük csak a versnek a kezdetét. „A teremtés bármilyen széles, ólnál is szűkösebb.” Egyszerű szavak ezek, és mennyire hitelesen tágra nyitják a versnek a látóhatárát. Az ól mellé nem kell jelző, egyszerűen azt mondja, hogy ól és szűkösebb. A teremtés kinyílt, és utána ez a megdöbbentő, és első látásra vitatható állítás hangzik fel: ólnál is szűkösebb. És akkor ez a tétovázó néhány mondat: „Innét odáig. Kő, fa, ház. Teszek, veszek, korán jövök, megkésem”. Hogy a teremtés bármilyen széles, ólnál is szűkösebb, ez a modern embernek egy érdekes tapasztalata. Annak az embernek a tapasztalata, aki beutazhatja a világot, s ha személyesen nem utazza be, akkor kinyitja a tévét és bejárja a világot a tévé segítségével, odaül a moziban a vászon elé, és be
