Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 2. szám - Gadó György Pál: Fordulóponton?
GADÖ GYÖRGY PÁL: FORDULÓPONTON? 9 A világ helyzete Á washingtoni Worldwatch Institute munkatársai évről évre értékelik azokat a társadalmi változásokat, amelyek a Föld környezeti állapotát meghatározzák. A világ helyzete, 1991 — amelyet magyarul is olvashatunk — ugyanúgy romló tendenciáról számol be, mint 1984 óta bármikor. Az Egyesült Államokban már több mint húsz éve annak, hogy a Föld Napja elnevezésű országos demonstráció után szaporodni kezdtek a környezetvédő szervezetek. Európában is — országonként más-más tempóban — környezetvédő csoportok alakultak, olykor sok ezren tiltakoztak a közvetlen környezetüket fenyegető beruházások ellen. Környezetvédelmi minisztériumok jöttek létre, a parlamentek környezetvédelmi törvényeket szavaztak meg. S mégis, ha összehasonlítjuk a húsz évvel ezelőtti állapotot a maival, csak rosszabbodást tapasztalunk. A tünetek felsorolása már nem is igazán megrázó, hiszen hozzászoktunk a nagy számokhoz. 20 év alatt 200 millió hektárnyi erdő tűnt el a Föld felszínéről, ami éves átlagban egy-egy magyarországnyi területet jelent. A sivatagok 120 millió hektárt hódítottak el. Az elmúlt években egyre többet hallunk az ipari országok erdeit pusztító savas esőkről, az ultraibolya sugarak földfelszínre jutását akadályozó ózonréteg elvékonyodásáról, és a globális felmelegedésről, aminek következtében az óceánok partján rövidesen tízmilliók lakóhelye kerülhet víz alá. A biológusok szerint mindezeknél nagyobb veszedelmet jelent a növény- és állatfajok kipusztulása. Ha eltűnik az a génkészlet amivel gazdálkodhatnánk, a természetes állapot helyreállítására nincs többé remény. Sokak számára a teremtmények önmagukban való értéke is elegendő érv védelmük mellett, de ennél sokkal ridegebb érvek is óvatosságra intenek. Ha a genetikai diverzitás elvész, mi fogja biztosítani, hogy melegedő bolygónkon a változó klímához alkalmazkodó, a kártevőkkel szemben ellenálló mezőgazdasági terményeket tudjunk nemesíteni? A növényfajok óriási számához képest megdöbbentően kevés fajt vontunk be a mező- gazdasági termesztésbe. A búza, az árpa és a zab például az emberiség táplálékának jelentős részét adják, ősük egy csenevész fű, amely Galilea dombvidékén egyre kisebb területre szorul vissza.2 De mi történik, ha az óriási monokultúrák egyszer csak összeomlanak? A meglévő termények genetikai javítására akkor van remény, ha fel lehet lelni vadon élő rokonaikat. Ugyanakkor a kipusztulás szélére jutott fajok között talán olyanok is vannak, amelyekből a búzánál is értékesebb termény nemesíthető. Hosszan lehetne sorolni a vadon élő fajok egyéb jelenlegi vagy potenciális hasznát, de ennyi is elegendő ahhoz, hogy belássuk: kipusztításukkal módszeresen dolgozunk saját fajunk létfeltételei ellen. Minél jobban megismeri az ember a környezetpusztítás következményeit, annál inkább úgy érzi, hogy a környezetvédők küzdelme reménytelen. A világ halad a gazdasági rendszerek által megszabott útján, miközben néhány ezer vagy néhány százezer megszállott lármázik. Kicsiny módosításokat, kozmetikázásokat el lehet érni, de a lényegen ez nem sokat változtat. Próbáljunk a tüneteknél egy szinttel mélyebbre hatolni. Melyek azok az emberi tényezők, amelyek az ökoszisztémákat terhelik? Némi egyszerűsítéssel: 1. az emberek száma, 2. a fogyasztás szintje, 3. az alkalmazott technológiák.
