Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 1. szám - Takáts Gyula: Berzsenyi Dánielről
TAKÁTS GYULA: BERZSENYI DÁNIELRŐL 43 lemi házasságból született Európába. A 19. századforduló irodalmának újhellén áramlatába. A niklai berek széléről Goethe és Schiller és Hölderlin és az angol romantikus új-hellének: Shelley, Keats és Byron irodalmi eszmevilágába. Mert Berzsenyi ugyanúgy, mint ők, a platoni indítású filozófia emberiséget és embert mentő Szépség-ideáljának és a Petőfi előtt leírt „dicső Természet”-nek szószólója volt. Nagy költő a nagyok között, akik előtt a Szépség Igazság, az Igazság Szépség és a Természet az eszménykép. Az európai új-hellénizmus nagy költőket nevelő eszmevilágába és névsorába a Berzsenyi teremtette lírai világ beletartozik. Életműve szervesen kapcsolódik úgy a magyar politikai, mint az európai irodalmi életbe. Élete, költészete olyan magyar életstílus, amely ma éppúgy példa lehet, mint Goethe, Shelley és Hölderlin korában volt. Ki más szólt oly világosan „a magyar poézis menetéről”, mint Berzsenyi, fölemelve tollát „a gót íztelenség” mesterkélt világának itthoni terjesztgetése ellen? És ezeken túl a Kölcsey—Kazinczy „perkritika” tárgyává lett költőnk fölkészülésével és tudásával, és ösztönös erejével tanulmányaiban az ő „használni, s nem csillogni” eszményével, nemde olyan poéta doctus irodalmára lett literatúránknak, aki a vers születéséről, a költői szép, a versforma és kritika lényegéről máig megfontolandó elveket adott. Berzsenyi esztétikája és etikája és a versről, költészetről vallott elvei válaszok és bizonyító írások azokra a kérdésekre is, amelyeket egyik mai irodalmi folyóiratunk tett fel —, hogy vajon Berzsenyi lehet-e „költészetünk alapját érintő” kérdésekben követendő nemzeti költő-típus? Az igen e kérdésekre, azt hiszem, nem lehet kétséges! Berzsenyi igenis a legnemzetibb magyar költőtípus. Berzsenyinek ezt az időszerűségét épp napjaink világa igazolja. Hiszen zaklatott és tudásszomjjal teli és az észt hangsúlyozó korunk szavára és zűrzavarába a „Poétái Harmonisticá”-jának gondolatait, és lapjait ma is választ adó haszonnal forgathatják és nem csak literátoraink. Lírájának és tanulmányainak világa olyan egyetemes eszmevilágú és olyan örök emberi és olyan emelkedett, akárcsak költészetének tárgya és formája. Nem éppen költői égöv alatt alkotott, akárcsak nagy társa, Hölderlin, és mert mi sem élünk abban, tehát életük és műveik párhuzamaikkal, szinte együtt keresve, mintha jeleznék ma is a kiutat a hasznos Szép és a megtámadott, okos Természet tanításával és példáival. Végső kicsengésében a „Poétái Harmonistica”, azaz már úgy is mondhatnám, hogy hazai vetületében e „Magyar Hüperion” új társadalmi és erkölcsi rendet sugárzó esztétikai tanulmány volt és ma is az. Berzsenyi „Harmonisticája” a lelkes ráció képlete. Épp ezért úgy hiszem, kötelességem ennek az irodalmi, társadalmi és politikai harcokban és vitákban oly sokszor kegyetlenül kiforgatott költői és emberi mű néhány jellemző vonásának és színének föl vetítése a mi körünkben és társaságunkban, akik itt összejöttünk, mert tisztelői vagyunk ... Mert ki is volt mint költő Berzsenyi Dániel? — Nézzük csak egyszerre tárgyilagosan és szeretettel. E kettő nem zárja ki egymást, hiszen ö volt a magyar lírában és irodalombölcseletünkben a görögből átmentett „poétái szépnek” és a „szeretetnek”, mint „legfőbb teremtő erőnek” és velük a „hasznos szép”-nek is a hirdetője. És ezek egyszerre jelentik a matériát és ideát, az anyagot és a szellemet. De mi más is lehet Berzsenyi fizikai és szellemi világa. Hogyan lehet más annak, aki a „mezei szorgalom” kemény gondjai, tettei és tárgyai között élt „mágiás” ihlettel. Aratások és szüretek, szántá- sok-vetések, mindhaláláig szérűk és kazlak világában. Ott, és így harcolt egy
