Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 4. szám - Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága. A Jelenések könyve
VEÖREÖS IMRE: A JELENÉSEK KÖNYVE 73 jelenlevő Urához. Ez a könyörgés tanúskodik arról, hogy amikor a gyülekezet Urának eljövetelét várta, nem csupán a parúziára gondolt, hanem az úrvacsorában a gyülekezethez érkező, jelenlevő Krisztusra is. A Jelenések könyvében az utolsó események rajzát ismételten rövid szakaszok törik meg, melyekben felhangzik Isten dicsérete a mennyei istentiszteleten (4,1—11; 5,1—14; 7,9—17; 11,15—19; 12,10—12; 15,2—4; 19,1—10). Ezekben a látomásokban a mennyei istentiszteleten olyan énekek szólalnak meg, amelyeket a gyülekezetek istentiszteletén a földön is énekelnek. A Jel Krisztus-énekei szemléletes példát nyújtanak, hogy milyen volt az első gyülekezetek istentiszteleti éneklése. Ahogyan az egész könyv át van szőve az istentiszteletre való utalásokkal, a bevezetése és a vége is liturgikus fordulatokat tartalmaz. A kezdetén a hét gyülekezetnek hangzik: „kegyelem nektek és békesség attól, aki van, volt és eljövendő" (1,4). A záró mondat pedig így fordul a hívőkhöz (22,21): „Az Űr Jézus kegyelme legyen mind a szentekkel!” A Jelenések könyvének üzenete A Jel elejétől a végéig a közelgő végről és Krisztusnak diadalmas érkezéséről ad hírt. Ha összehasonlítjuk a páli levelekkel és az evangéliumokkal, nélkülözzük a bűnös ember egyedül hit által való megigazulásának és a hívő számára Krisztusban már megadatott üdvnek az üzenetét (E. Lohse). Ebből az okból kifolyólag a reformátorok úgy ítélték meg, hogy a keresztény igehirdetés összehasonlíthatatlanul világosabban és gazdagabban van kifejtve a páli levelekben és az evangéliumokban. Luther Újszövetség-fordításának első, 1522-i kiadásában előszót írt a Jel-hez is, melyben kifejti, hogy az apostolok nem foglalkoztak látomásokkal, s az Ószövetségben és az Újszövetségben nincs egyetlen próféta, aki kizárólag látomásokban és képekben beszélne, ezért nem tartja a Jel-t sem prófétainak, sem apostolinak. Kálvin osztozik a kritikában: ez az egyetlen könyv az Újszövetségben, amelyhez nem írt magyarázatot. A reformátorok idegenkedését a Jelenések könyvével kapcsolatban másrészt meghatározza az a visszaélés, amelyet a rajongók ezzel a bibliai irattal gyakoroltak. A" Jel később is az egyháztörténet folyamán a szekták könyvévé lett. A reformátorok álláspontja figyelmeztetés, hogy a Jel-t nem szabad az Újszövetségből elszigetelten kiragadnunk. Viszont ez a könyv az Újszövetség egészének a színgazdagságában olyan színt képvisel, mely a keresztény hitet és életet rendkívüli módon gazdagítja. Csonka lenne a keresztény tanítás a Jel-re figyelés nélkül. Ha helyesen értelmezzük, olyan többletet kapunk benne, amelyet ebben a formájában, bőségében és hangsúlyában egyetlen más újszövetségi irat sem nyújt. Szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy a Jelenések könyvének alapvető jellegzetessége, a vég közeli várása nem teljesült. Sőt az azóta eltelt tizenkilenc évszázad azt tanúsítja, hogy a történelem folyamán nem egyszer ismétlődtek hasonló csapások, melyeket a Jel az utolsó idők eseményének tartott. Nem tehetjük tehát magunkévá azt a szemléletet, hogy az ilyen katasztrófák a közelgő vég figyelmeztető jelei. Megerősíthet bennünket ebben, hogy a közelvárás már az Újszövetségen belül átadta helyét az időhöz nem kötött beteljesedés bizonyosságának. A közelvárás leszűkített perspektívája csak a szenvedések idején lobbant fel újra. Az egész Újszövetség fényében
