Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 4. szám - Domán István: A kisebbségi érzésről egy rabbi szemével
42 DOMÁN ISTVÁN: A KISEBBSÉGI ÉRZÉSRŐL zöttől el lehetett venni mindenét, ki lehetett fosztani. A kapzsiság, a hará- csolási vágy pedig igen erős indulatokat tud ébreszteni az emberekben... A kisebbségi érzés, ami évezredek alatt fejlődött ki a zsidóságban, sajnos nem üldözési mánia vagy túlzott érzékenység, hanem nagyon is a valóságból, a történeleméből táplálkozó örökség, ami egészen a jelenbe kíséri. Különösen mély nyomóikat hagyott a magyar zsidóságban, csakúgy mint egész Európa zsidóságában a közelmúlt, amikor 6 millió és ezen belül 600 ezer magyar zsidó származású ember esett az esztelen gyűlölet áldozatává. Ezért nem is helyes — szerintem — ha a zsidóság esetében kisebbségi érzésről beszélünk, hanem inkább óvatosságról, vagy egyes esetekben reális alapokon nyugvó bizalmatlanságról. A Holocaustot átélt generáció gyermekei vagy már esetleg unokái sem mentesek teljesen ettől, annak ellenére, hogy még nem éltek a II. világháború éveiben, de idegrendszerükben hordozzák az üldozöttség érzését. Főleg azért, mert nem tapasztalják, hogy a magyar társadalom átérezte volna mindazt, ami a zsidósággal a közelmúltban történt. A pártállam idején semmiféle empátiát nem érezhették a hivatalos vezetés részéről. Ebben a vonatkozásban nem számított, hogy a vezetésben voltak-e olyanok, akik származás szerint a múltban üldözöttek voltak. Sőt, az ilyenek tudatosan igyekeztek homályba borítani a zsidósággal szembeni igazságtalanságokat, hogy így kompenzálják származásukat. A 40 éves kommunista uralom osztályidegennek tekintette a zsidóságot, hisz a múltban, a történelem folyamán főleg a kereskedelmi, vállalkozói pályára kényszerítették ezt a réteget. De kiélhették az antiszemiták gyűleletü- ket azzal is, hogy a cionizmust politikai okokból a legnagyobb bűnök közé sorolták. Elég volt, ha valakit megvádoltak ezzel és már lehetetlenné tették az előrejutását, kidobathatták az állásából, sőt, bizonyos esetekben börtönbe is juttathatták. De az egyházak részéről sem érezhette a zsidóság egyértelműen és határozottan az együttérzést megpróbáltatásai idején. Természetesen akadtak igen emberséges gondolkodású és bátor papok minden felekezetben, de az akkori hivatalos vezetők túlnyomó része érzéketlennek bizonyult a zsidóság szenvedései iránt. De hagyjuk a múltot... Nézzük a jelent. A jóvátételből szándékosan ki szeretnék rekeszteni a zsidóságot, vagy szenvedését akarják ledegradálni a II. világháború alatti éveket illetően. így pl. a munkaszolgálatosokat eredetileg nem akarták bevenni a frontokon szenvedők közé, holott valódi szenvedéseiket össze sem lehet hasonlítani a fegyveres alakulatok katonáinak megpróbáltatásaival. A munkaszolgálatosok számára ugyanis nemcsak a mostoha természeti körülmények és az ellenség tűzereje jelentette a legnagyobb veszélyt, hanem saját keretlegényei és tisztjei, akik a legnagyobb buzgalommal irtották őket. Egyes politikusok még ma is úgy látják, hogy az antiszemitizmus jó üzlet és manipulálni lehet vele a tömegeket. Ki hitte volna, hogy alig több mint egy emberöltővel a II. világháború után akad majd nagy befolyású pártvezető, aki ismétli a hitleri idők jelszavait és „vádjait” a zsidóság ellen. Még divatba jöhet idézni a „Cion bölcseinek jegyzőkönyve” c. hamisítványból. Ezt a cári titkosrendőrség által gyártott tudománytalan förmedvényt már e század 20-as éveiben közönséges kitalációnak bélyegezte a magyar bíróság. Ez persze legkevésbé sem zavarja mostani terjesztőit. A göbbelszi propaganda módszere volt, hogy addig ismételték a hazugságot, amíg maguk is elhitték.
