Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 3. szám - Kulturális figyelő
74 KULTURÁLIS FIGYELŐ hozzájárulásunk és identitásunk kétségtelenül a hit általi megigazulás alapelvén nyugszik, amint az a zárónyilatkozatból kiderül. S nekem tetszik, hogy a politikai-gazdasági feszültségekkel terhes mai helyzetben az evangélikusság mert (!) teológiai jellegű kijelentést tenni, mint amely kijelentés a további cselekvés meghatározója! Ez az alapelv adta ugyanis meg az egyén értékét először a történelem folyamán, személyes szabadságát és felelősségét éppúgy, mint a társadalom demokratikus fejlődésének lehetőségét. Európai jelenség ugyanis — nem mintha mindenütt maradéktalanul érvényesülne, de mégis, — hogy a társadalom többérdekeltségű csoportjai meghatározó kontrollt gyakorolnak a hatalom birtokosai felett, megőrizve ezzel a kulturális-társadalmi és vallási sokféleséget. Amíg az elmúlt negyven évben bizonyos fokig érthető volt Kelet- Európában, ha a hívek szinte a család és a zárt gyülekezet körébe vonultak vissza, ma — éppen az egyetemes papság teológiai szempontjai alapján — az új követelmény, hogy „ne vonuljanak vissza a magánéletbe, hanem vállaljanak felelősséget a gazdasági, politikai és társadalmi életben”, ahogy a Zárónyilatkozat fogalmaz. „Tegyenek fel kritikus kérdéseket a társadalomnak”, miközben „saját útjukat is bíráló szemmel vizsgálják meg az alkalmazkodás és ellenállás között”. Reális és igaz szavak ezek. „Övünk az egyház hatalmi igényeihez való visszatérés illúziójától, amely sohasem gyökerezett az evangéliumban.” Biztatás hangzik el azonban a piacgazdálkodás (kapitalizmus) gazdasági rendszerének elfogadására, de csak azzal a két feltétellel, ha az egyszersmind érvényesíti a szegények szociális védelmét és a természeti környezet optimális megóvását. A kisebbségben lévő evangéliumi egyházaknak különös érzékenysége kell, hogy legyen az emberi jogok védelme irányában, akár a zsidóságról, a nemzeti kisebbségekről „mint kisebbségekről”, akár a nők egyházi szerepéről, akár az „idegen” bevándoroltakkal szembeni előítéletekről van szó. Magunk azt gondoljuk — s a Budapesten tartott nagygyűlés megerősíti e látásunkat —, hogy hazánk „visszatérése Európába” megfogalmazású program eleve manipulált s elhibázott. Hiszen nekünk nem kell „visszatérni” Európába, mivel mi is Európa vagyunk. Budapest legalább annyira, mint Madrid, Helsinki vagy Ankara. Protestánsok is hamarabb voltunk, mint sok német tartomány. A kérdés csupán az, hogy merjük-e európaiságunkból és protestantizmusunkból a mára szóló következtetéseket levonni. B. L. Bottá István: Huszár Gál élete, művei és kora (1512?—1575) Bp. 1991. Akadémiai Kiadó 498. (Humanizmus és reformáció 18.) A sorozat immár másodszorra közöl Bottá Istvántól fontos monográfiát ezúttal éppen eddigi legterjedelmesebb kötetében. A közel 45 íves dolgozat hosz- szú, a szerző szerint mintegy negyven esztendős kutatómunka eredményeit foglalja össze. Az életút, a kor, s a művek gazdag forrásanyagra támaszkodó elemzése igazán méltó monográfiát eredményezett: előttünk áll immár a hányatott sorsú, gyakorta üldözött reformátor, aki szintén nem tehetett másként, s így munkásságával „a múlt örökségének egyik leghűségesebb őrzője, a jövő alapozásának legfáradhatatlanabb munkása” lett. Persze nem hiányoztak az eddig hozzáférhető adatokat, így a kortárs és későbbi hivatkozásokat is fel
