Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 1. szám - Kézdy Edit: Mint az állatok?
KÉZDY EDIT: MINT AZ ÁLLATOK? 23 teszik az előnyt, amit a jobb búvóhely, a termékenynek látszó társ, vagy a gazdag élelemforrás jelent. A küzdelemnek valamelyik fél behódolása vagy elmenekülése véget vet. Az öléstől való tartózkodást magyarázandó könnyen kimondanánk, hogy „ez a faj érdeke”, hogy alul ne maradjon a természetes szelekcióban. A faj vagy kisebb-nagyoSb csoportok helyett azonban egyre inkább az egyedeket tekintik a természetes szelekció alanyának. Az egyed tehát nem kíméli fajtársát a faj fennmaradásáért, hanem tartózkodik a végletes, gyilkos harctól a saját túlélése, ill. sikeres szaporodása érdekében. Nem is feltétlen éri meg az állatnak valamelyik vetélytársát eltenni láb alól, mert ebből esetleg további vetélytársak nagyobb hasznot húznak, mint maga a győztes. Ezt a modern mezőgazdaság — a növényvédelem — nagy tanulságaként is említik. Maynard Smith5 matematikai formában jellemezte az agresszíven támadó, ill. pózoló, nem támadó stratégiát folytató állatok költségeit és hasznát egy-egy populációban. Eredményei szerint sem a szélsőségesen agresszív, sem a végletesen szelíd stratégia nem stabil hosszú távon. Az elméleti megközelítéssel összhangban a két stratégia keveredése, ill. kicsit árnyaltabb stratégiák fordulnak elő a természetben megfigyelt populációkban, a faj életkörülményeitől függően. A fajok élőhelye, az éghajlat, táplálkozásuk, a háremek nagysága befolyásolják alapvetően a harc költségeit és nyereségét. Az állat természetesen nem készít költség-ihászon elemzést; az evolúció során kiszelektálódtak az erejüket tékozlók, sikeresek azok maradtak, akik a megfelelő pillanatban a harc elkerülésére vagy föladására is képesek voltak. Még egy mechanizmus fékezi az állatok öldöklését. Szerteágazó rokonsági rendszerüket nem tartják számon (az embert kivéve), de általában van esélye annak, hogy a konfliktusba keveredő egyedek rokonai egymásnak. A rokonok génkészletének egy része közös. Ezért egy egyed génjeit nemcsak közvetlen utódai, hanem rokonai is hordozzák, így a rokonok is növelik az egyed összesített alkalmasságát. Ha némi túlzással feltételezzük a „Ne pusztítsd el csoportod tagjait!”-gén megjelenését egy populációban, könnyen belátjuk, hogy ez a gén elterjedése esetén védi kiválasztott egyedünknek és rokonainak többi génjét is, tehát evolúciósán sikeres. Előfordulnak a fajtárs-gyilkosságnak sajátos formái, amelyek csak látszólag mondanak ellent a fentieknek. Ilyen az oroszlánok körében megfigyelt kölyök-gyilkosság. Ha a hárem fölött új hím veszi át a hatalmat, az elpusztítja a csoportban levő kölyköket. Ezzel közvetve saját szaporodási esélyeit növeli, mivel a nőstények így hamarabb újra szaporodóképes állapotba kerülnek, hogy immár az új hím utódait hordják ki és szüljék meg. Több fajban hasonlóan magyarázható a kölyökgyilkosság. Konrad Lorenz6 még egy szempontot közöl a harci stratégiák értelmezéséhez. Megfigyelte, hogy a gyilkos fogakkal, agyarakkal felfegyverzett ragadozó fajokban alakultak ki erős gátlások és hatékony behódolási gesztusok a fajtárssal folytatott küzdelem fékezésére, míg a hagyományosan szelídnek tartott növényevőkben ezek a gátlások hiányoznak. E fegyver-nélküli fajok lassabban támadnak és gyorsabban menekülnek, természetes körülmények között így kerülik el a nagyobb konfliktusokat. Fogságban Viszont gátlásaik hiánya miatt kíméletlenek egymással. Mint látható, számos elmélet értelmezi a gyilkos és szelíd stratégiákat. Arra a mennyiségi kérdésre azonban, hogy az állatok vagy az emberek öl