Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 3. szám - Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága. A többi levél (Zsid, Jak, 1Pt, Jud, 2Pt)
VEÖREÖS IMRE: JAKAB LEVELE 61 elején: Krisztus „Isten dicsőségének kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei Felség jobbjára ült” (1,3). Az istentiszteleten kerül közel a gyülekezet a menny betekinthetetlen világához, melyet a szerző meg- rendítően szép képpel fest le: „Ti a Sión hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez és az angyalok ezreihez, az elsőszülöttek ünnepi seregéhez és gyülekezetéhez, akik fel vannak jegyezve a mennyekben, mindenek bírójához, Istenhez és a tökéletességre jutott igazak leikéihez, az új szövetség közbenjárójához, Jézushoz és a meghintés véréhez, amely hatalmasabban beszél, mint az Ábel vére” (12,22—25). Jakab levele „Jakab, Istennek és az Ür Jézus Krisztusnak szolgája, üdvözletét küldi a szórványban élő tizenkét törzsnek” (1,1) — így kezdődik az irat. Izrael tizenkét törzse a keresztény egyházra vonatkozik. A szerző az egész kereszténységhez kíván szólani, mely szétszórtan él a földön. Nem tudjuk, közelebbről mely területen laknak az olvasói az 1. század végén. Írója művét Jakabnak, Jézus testvérének tekintélye alá állítja, aki fontos szerepet vitt a je- ruzsálemi ősgyülekezet életében. Nem levél, hanem parainézis, erkölcsi intelmek gyűjteménye, mely zsidó, hellenisztikus és őskeresztény hagyományanyagot fűz láncba. Tanító jellegű etikai kézikönyv. Jézus Krisztus neve csak két helyen szerepel benne, de kétségtelenül keresztény alkotás, annak ellenére, hogy a nem keresztény származású anyaga gyakran csak kevéssé, vagy egyáltalán nincs keresztényesítve. Az intelmek lazán kapcsolódnak egymáshoz, belső rend nélkül. Egyes motívumok megismétlődnek különböző helyeken. így például az intés a szelídségre (1,21; 3,13—18), óvás a nyelv bűneitől (1,26; 3,1—12), kitartásra buzdítás a bajok között (1,2—4.12; 5,7—11), megnyilatkozások a gazdagok ellen (1,9—11; 2,1—7). Számos érintkezést találunk a szinoptikus evangéliumokban, különösen a Hegyi beszédben olvasható jézusi mondásokkal. Ilyenek: az eskü tiltása keresztények között és a megbízható szó követelménye (Jak 5,12; Mt 5,33—37). Az imádság meghallgatásának bizonyossága (Jak 1,5; Mt 7,7). Isten igéjének nemcsak hallgatása, hanem megtartása is nélkülözhetetlen (Jak 1,22; Mt 7,24—27). A testvérről való ítélkezés tiltása (Jak 4,11—12; Mt 7,1—2). Jézus mondásai tudatosan kerültek az erkölcsi intelmek közé, anélkül, hogy a szerző Jézusra hivatkoznék. A jézusi mondások különböző fogalmazása mutatja, hogy szóbeli hagyományból valók. Néhány párhuzam is megfigyelhető Jakab levele és más újszövetségi levél között. Lássunk erre egy példát: „Teljes örömnek tartsátok, testvéreim, amikor különféle kísértésekbe estek, tudván hogy hitetek próbája állhatatosságot eredményez, az állhatatosság pedig tegye tökéletessé a cselekedetet, hogy tökéletesek és hibátlanok legyetek, minden fogyatkozás nélkül” (Jak 1,2—4). Hasonló láncsort találunk Pálnál: „megpróbáltatások”, „állhatatosság”, „kipróbáltság”, „reménység” (Róm 5,3—5). Ilyen láncsor Péter első levelében: „különféle kísértések”, „a ti megpróbált hitetek”, „méltónak bizonyuljon” (lPt 1,6—7). Azonos a tartalmuk: a hit valódisága a szorongattatások között mutatkozik meg. A Péter-levél üldöztetési helyzettel számol, Jakab szava a mindennapi bajokra vonatkozik. Pálnál a csúcspont a „reménység”. Jakab a
