Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 3. szám - Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága. A többi levél (Zsid, Jak, 1Pt, Jud, 2Pt)
62 VEÖREÖS IMRE: JAKAB LEVELE hagyományból vett anyagot a„tökéletességre” futtatja ki, melyre a kereszténynek törekednie kell. A három levélrészlet mutatja, hogy az azonos, ill. hasonló fogalmak és azok összekapcsolása a szóbeli hagyományból származnak. Ezt jelzi a különböző fogalmazás. Jakab levelének külön ajándéka, hogy a szóbeli hagyomány szerepe tetten érhető egészen késői időpontban, az első század végén. Hasonló jelenséget találunk az apostoli atyák iratai közé tartozó Didakhé-ban, a második század második negyedében. A szerző elegáns görög nyelven ír, szójátékokkal, alliterációkkal fűszerezve, az Ószövetség görög fordításából vett nyelvi fordulatokkal. A különböző forrásokból összeállított gyűjteményét saját, ápolt stílusával formálja egésszé. Ö maga keresztény tanító lehetett (3,1). A szerző önálló teológiai fejtegetését a sokat vitatott 2,14—26-ban olvasható szakaszban találjuk, mely a hit és cselekedetek viszonyáról szól. Jakab itt a félreértett Pál apostollal vitázik. Nem ismeri Pál leveleit, sem Pál apostol tanítását a megigazulásról, hanem arra reflektál, ahogyan a köztudatban Pál elferdített megnyilatkozásaival találkozott. „Testvéreim, mit használ, ha valaki azt mondja, hogy van hite, de cselekedetei nincsenek. Vajon üdvözít- heti-e őt egyedül a hit?” (2,14). Ábrahám példájára hivatkozik, melyet Pál apostoltól homlokegyenest eltérően alkalmaz: „Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán a hit által” (2,24. Vö. Róm 4,1—8). A hitet csak úgy tekinti, mint Isten létezésének elismerését (2,19). Ez is mutatja, hogy messze nem érti az apostol hitfogalmát. Pál a hitet Isten kegyelme elfogadásának tartotta, amely kizár minden érdem-gondolatot, s ugyanő hangsúlyozza a hitből fakadó cselekedetet: „Csak a szeretet által munkálkodó hit” számít (Gál 5,6). Luther joggal utasította el Jakab levelét, mint amely szemben áll az evangéliummal. A reformáció lehetővé tette a későbbi történeti kritika alkalmazását a Bibliára azáltal, hogy a Szentírást és az evangéliumot nem azonosította, hanem radikális viszonyba helyezte egymással (E. Käsemann). Teológiailag soha el nem fogadható Jakab Ábrahám- magyarázata: „Látod tehát, hogy hite együtt működött cselekedeteivel, és cselekedeteiből lett teljessé a hite” (2,22). Ám Jakab téves fogalmazással nem akar mást, mint biztatni a keresztény életre. Pál és Jakab találkoznak ebben a megállapításban: „a hit halott cselekedetek nélkül” (Jak 2,26). Az egyedül hit által való megigazulásnak vulgáris, jakabi eltorzítását el kell utasítanunk, de Jakabnak a hétköznapi keresztény életre vonatkozó figyelmeztetését meg kell szívlelnünk. Teológiai indoklása tarthatatlan, de ő nem is „teológus”. Célja a levelével szerény: tanácsokat ad az Istennek tetsző életre. Péter első levele Hitükért szenvedő keresztények erősítése — ez a levél alaptémája. A címzettek Kis-Ázsia több, felsorolt tartományában, „szórványban élő jövevények” (1,1). A „szórvány” és a „jövevény” megjelölés a keresztények helyzetét határozza meg: a hívők szétszórtan élnek a világban, s Isten népének igazi otthona a menny. Ahogyan a szerző a levél másik helyén megismétli: „kérlek titeket, mint idegeneket és jövevényeket” (2,11). Az olvasók nem régen megtért pogánykeresztények, akiket kísért a múltjuk: „ne igazodjatok azokhoz a korábbi vágyaitokhoz, amelyek tudatlanságotok idején voltak bennetek” (1,14). Váratlanul éri őket a szorongattatás: „A szenvedés tüze miatt, amely
