Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992

1992 / 1. szám - Kézdy Edit: Mint az állatok?

22 KÉZDY EDIT: MINT AZ ÁLLATOK? tős szerepe van az öröklött háttérnek. Az öröklés és a környezeti hatás ará­nya viselkedésenként és fajonként nagyon különböző, de az egykori szélső­séges viták után ma már nem kétséges ezek egymást feltételező, kiegészítő szerepe. Egy-egy magatartást gének sora határozhat meg, a „magatartás génje” kifejezés kissé nagyvonalúan a viselkedés egész öröklött hátterét je­lenti. Az agresszió génjeinek fennmaradása tehát arra utal, hogy az erőfor­rásokért folytatott mérkőzéses versengés bizonyos határon belül növelheti az egyed szaporodási sikerét. Az agresszió fajtái Szűkebb tartalmuk alapján néhány alapvető csoportba szokás sorolni az ag­resszív magatartásokat. Territoriális agresszióról beszélünk, ha az állat életterét, vagy annak egy részét megjelöli és védi a betolakodók elől. Így territóriumának szűkös vagy potenciálisan szűkös erőforrásait fenntartja a maga vagy csoportja számára — legalábbis az erőviszonyok megváltozásáig. Dominancia-sor alakul ki a csoporttagok szociális agressziója során. Ezt a rangsort a házityúkokon leírt viselkedés nyomán csípésrendnek is nevezik. A rangsorban domináns egyed előnyt élvez az alárendeltekkel szemben pl. táplálkozáskor és párválasztásban. A hierarchia kialakulása után a csoport­ban csökken az agresszív összetűzések száma, ill. azok inkább kommuniká­ciós jelek váltására korlátozódnak. Fölényt jelent számos póz, amely a tes­tet nagyobbnak tünteti fel a valóságosnál, a felemelt fejjel és farokkal vég­zett peckes járás, vagy sajátos arckifejezés. Párjukért vagy párjaikért vívnak harcot sok faj hímjei. A hímek nagyobb agresszivitását közvetlenül hormonális hatások okozzák. Az evolúció során a hímek és nőstények különböző szerepe az utódgondozásban szelektálta a hí­meket a nőstényekért való versengésre. Természetesen ismert a nőstények szintén hormonok kialakította agressziója terhesség és utódnevelés idején. Emlősök körében előfordul a szülői agresszió. Ezzel a szülő elsimítja köly- kei viszályait, mozgásra tanítja, védi őket. Sajátos jelenség az elválasztási agresszió. A szülő igyekszik felcseperedett kölykét leválasztani magáról, noha az még további gondoskodást csikarna ki. A szülő szaporodási sikerét viszont már jobban növeli, ha további ener­giáit csaknem felnőtt kölyke helyett újabb utódok létrehozásába fekteti be. A valódi küzdelmet általában pózolás vezeti be, vagy akár egész harc ri- tualizálódhat. Szinte minden fajnál megfigyeltek gyengébb vagy erősebb be­hódoló rítusokat, amelyekkel a vesztes elismeri a másik győzelmét és lecsil­lapítja annak agresszióját. A behódoló gesztus lehet a fenyegetés forrásainak (agancsok, agyarak stb.) elfordítása, vagy a sebezhető testrész megmutatása. Utánozhatja a kegyelmet kérő a nőstény felkínálkozó pózát, mivel a nősté­nyek támadása rendszerint gátlás alatt van. Hasonló okból hatásos a kicsi­nyek viselkedésének utánzása. Gyakori-e az ölés az állatvilágban? Az állatok agresszív konfliktusainak nagy része nem végződik a fajtárs el­pusztításával. Mint láttuk, kialakultak olyan mechanizmusok, amelyek meg­védik az állatokat attól, hogy túlságosan sűrűn és hevesen bocsátkozzanak küzdelmekbe. Az erőpocsékolás, a sérülés kockázata, az időveszteség, a raga­dozónak való kiszolgáltatottság ugyanis egy ponton túl túlságosan költségessé

Next

/
Thumbnails
Contents