Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 3. szám - Bízik László: A teológiai gondolkodás szabadsága
36 BÍZIK LÁSZLÓ: A TEOLÓGIAI GONDOLKODÁS . . . A teológiai agy-munkát és száj-munkát tehát meg kell hogy előzze a fülmunka. Először oda kell figyelni, hallani és meghallgatni. Kihallani a közönyből a vágyat, a vallástalanból az istenit s még a gyűlöletből is a szere- tetet. A sóhajtozás és vajúdás artikulátlan hörgéseiből a reménység hangját (Rm 8,22). Ha ezt nem teszi s a teológiailag gondolkodni akaró ember süket, bölcsebb ha néma is marad. Egyébként felelőtlen. Dubitas Á teológiai gondolkodás szabadságához szervesen hozzátartozik a kételkedés szabadsága is. „Dubito ergo sum”, illetve, tisztességes egzisztencialistaként ügyelve a helyes sorrendre: „Ego sum, ergo dubito”. Általános kétkedésünk nem csak abból ered, hogy a mi generációnknak a megengedett átlagosnál lényegesen többet hazudtak. Még csak nem is abból, hogy a mi generációnkat tanítók a megengedett átlagosnál lényegesen többet tévedtek. Tévednek ma is. Végzetesen nagyokat és apró-kicsiket. „Oppár- don’ ’,— szóla a naiv kis úthenger, „Errare humánum est”. S valóban. A kérdés csak az, hogy hány bőr megy el rá. Az én generációmról valószínűleg azt hitték, hogy tiszta hülyék vagyunk mindahányan. Hogy mindent beveszünk és megeszünk, kis éhenkórászok. Hiba volt részükről, hogy nem vették tekintetbe kételkedésünk szabadságát s szekéren mennybe vitetettél együtténeklésünket, hogy aszongya: „Nézd, én már lassanként nem hiszek senkinek”, „én már mindenben kételkede-em”. A kételkedés felfedezi a kilógó lólábakat. A teológiai gondolkodásban meglévő állandó dubitás gyökere azonban a fenti kórképnél mélyebbre nyúlik. Az apostoli intés: „de mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg” (IThessz 5,21), az állandó kritikai készséget jelenti a bevett konvenciók és az axiómáknak nevezett, úgymond bizonyításra sem szoruló alapigazságokkal szemben is. Hiszen az is lehet, hogy az axióma nem is axióma. A teológiai gondolkodásban szabad rákérdezni, szabad kíváncsinak lenni, utánajárni és végiggondolni. Szabad bizalmatlannak lenni és nem egyetérteni, éppen annak érdekében, hogy valóban csak a jó tartassák meg és ne a rossz. A „kételkedő Tamás” alapállása teljesen genuin és jogos (Jn 20,25), és Saul-Pál is mielőtt megkérdezné, hogy „mit tegyek?”, azt a kérdést teszi fel, hogy „ki vagy?” (ApCsel 22,8). A keresztény hit nem téveszthető össze a hiszékenységgel, sőt mintha még kritikusabb lenne a jelenségek iránt, mindig élve a gyanúval, hogy a nagy gonosz hitető el ne hitesse. A teológiai gondolat nem akkor örül, ha nagyon egyetértenek vele, hanem ha kétségbevonják és megvitatják, újrafoi'málják és pontosítják. Ha egy teológiai kijelentés nem provokál vitát és ellenvéleményt, valószínűleg azt jelenti, hogy felesleges is volt kimondani, mert nem érint senkit s így nem is teológiai kijelentés. Hiszen a teológia, tárgyából adódóan éppen az, „amihez föltétien közöm van”, ami „Unbedingt angeht”, amelyben azonnal rólam is szó van, amelyhez föltétien viszonyulnom kell. Ahogy Isten sem „van”, hanem mindig akcióban van: büntet és kegyelmez, elítél és szeret, úgy az igazságok sem „vannak”, mintegy készáruraktárban felstócolva, hanem inkább élnek, perszonálisak (Jn 14,6: „Én vagyok az igazság”), s ezért személyessé válni akarnak, hatni és megmérettetni. A teológiai
