Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 3. szám - Bízik László: A teológiai gondolkodás szabadsága
34 BÍZIK LÁSZLÓ: A TEOLÓGIAI GONDOLKODÁS . .. 2 Kor 3,17; Gál 5,13 stb.). Nem véletlen tehát, hogy Luther alapvető hitvallásai közé tartozik a „Keresztény ember szabadságáról” írt értekezése. Gondolkodásunk szabadságát kínálja tehát egyrészt a teológia tárgya maga, másrészt a sajátosan evangélikus módszer. Hiszen a teológia igazságai objektív, mérhető evidenciáknak nincsenek kiszolgáltatva és kísérleti vizsgálatoknak nincsenek alávetve. Gondolkodásunk a „nem egészen lehetetlen” s „a még lehetséges” határterületén mozog, amikor Istenről gondolkodik; az interpretációk és szabad magyarázások területén. Ez hozzátartozik Isten éppen Jézusban adott kinyilatkoztatásának „önmegüresítő” jellegéhez, „önmagát megalázásához” (Fii 2,7), azaz hogy kiszolgáltatta magát nemcsak Pilátusnak, hanem Márknak, nemcsak hóhéroknak, hanem Pál apostolnak s nemcsak a tömeg gúnyolódásának, hanem a teológia összes művelőjének és minden hívő embernek azóta is. Már maga a tény, hogy Jézus egyetlen sort le nem írt, kéziratot hátra nem hagyott, hanem szavait és tetteit szabad interpretációra tanítványaira hagyta — éltek is vele: —, jelzi Isten respektusát az ember iránt, az ember szabad gondolkodása iránt. Nem úgy, hogy „méltányolná”, hanem hogy ajándékozza, megteremti, provokálja azt. (Tessék kitalálni, mit írhatott Jézus ujjával a földre — Jn 8,6.) Ugyanígy szabadságot biztosít számunkra evangélikus voltunk, ahol a legmagasabb autoritású egyházi tanítóhivatal híján tulajdonképpen senki emberfia nem jogosult eldönteni azt, hogy mi a megfellebbezhetetlen igazság és mi nem. Mivel pedig a Szentírás — mint láttuk — eleve szabadságot biztosító jellegű s hitvallási irataink is a szabadság vágyától indíttatva születtek s a hívő-gondolkodó lelkiismerettel bíró ember is „szabadságra hivattatott”, mégpedig „Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára”, meglehetős zavarba kerülünk, ha bárkik megmondják, hogy mit szabad gondolnunk, s mit nem. A szabadság tudatos vállalása óv meg a legerősebb leigázó tényezőtől, a körülmények hatalmától. Attól a tehetetlen esetlegességtől, amelyet hol realitásnak, hol többségi konszenzusnak, hol józan észnek neveznek, pedig valójában nem más, mint egyszerű hasraütés és a legkisebb ellenállás irányába való sodródás. A dolgok, kijelentések, kapcsolatok és megállapítások egyértelműségének elvesztésével a szabadság természetesen nemcsak felemelő, hanem egyben félelmetes is, hiszen „ürügy” lehet mások szabadságának korlátozására, mely- lyel azonnal önnön létjogosultságát szünteti meg. így aztán a hasonszőrűek többnyire közösséget keresünk a hasonlóan gondolkodókkal. S ez így van rendben. Ezek a közösségek kiválasztják maguknak a teológiatörténet végtelen kincsesházából azokat a személyeket és gondolatvonulatokat, melyeket vállalnak, azt a terminológiát, kérdésfelvetést és módszert, melyet igeneinek s így egy biztonságot nyújtó légkörrel körülvéve közösségi munkára, team- work-re képesek. Hiszen nemcsak a természettudományokban (lásd Nobel- díjak), hanem a szellemtudományokban sem lehet többé egyedül eredményt elérni. Kell hozzá egy konzultatív közeg, egy kontrollkész miliő és „testvéri kollokviumra” képes légkör. És éppen itt van a félelem, tudniillik ezek hiánya miatt. Mert ugyan hányán vannak ma evangélikus egyházunkban, akiket valójában érdekel a teológia? Csak úgy teszünk, mintha csinálnánk. Pedig ez különböztetne meg szónokoktól és politikusoktól, firkászoktól és építési vállalkozóktól. Ha két lelkész összejön s nem cserél véleményt teológiai kérdésekről, hogyan lesz képes teológiai kérdések előbábáskodására gyülekezete és laikusai között?
