Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 3. szám - Tóth István György: A gazdasági alkalmazkodási kihívás és a társadalompolitikai válaszok
TÓTH ISTVÁN GYÖRGY: A GAZDASÁGI ALKALMAZKODÁSI . . . 19 Nagy hatékonysági potenciált fecsérel el az a társadalom, amelyikben a különböző gazdasági posztokra, társadalmi pozíciókra nem a rátermettség és a tehetség alapján választódnak ki az emberek, hanem különféle más dimenziók mentén. A társadalom különböző, többé-kevésbé zárt, rendies vagy kasztszerű megosztása nem segíti elő a hatékony társadalom megvalósulásának eszméjét. Erre pedig történnek kísérletek. Szükséges tehát olyan korrekciók szorgalmazása, amelyek a nyitottságot előmozdítják: az alapoktatásban, a lakóhelyi szegregáció elkerülésében, a hátrányos helyzetű tehetségek felkarolásában. 4. Célzottabbá kell tenni az állami újraelosztást. Az általam kívánatosnak tartott gazdaság- és társadalomszerkezetben egy allokációs értelemben hatékony gazdaságot egy disztribúciós értelemben hatékony szociálpolitika egészít ki. Szó volt már arról, hogy a jelenlegi újraelosztó nagyrendszerek egy jelentős része „negatív" (a „szegényektől” a „gazdagok” felé irányuló) újraelosztást valósít meg. Törekedni kellene ezért arra, hogy a leginkább elesetteket erős minimumgaranciák védjék. Másodszor a középrétegek számára (ahol lehet) lehetővé kell tenni, hogy úgy „szálljanak ki” az újraelosztás haszonélvezői közül, hogy ott maradjanak, mint finanszírozók. A feladat mindenesetre nem egyszerű: egyfelől adott esetben, ha az átlagos megélhetési szint és a garantált minimum közel van egymáshoz, könnyen előfordulhat, hogy olyan helyzet teremtődik, amely tartósítja a rászorultságot. Másfelől pontosan az újraelosztást élvező középrétegek szoktak a leghangosabban tiltakozni a kedvezmenymegvonások miatt, ezért vigyázni kell arra, hogy adott intézkedéseknél mindig megfelelő döntési opciók álljanak a középrétegekbe tartozók rendelkezésére. 5. Tiltani kell mindenféle diszkriminációt. Ennek nem egyszerűen a diszkrimináció elvi elfogadhatatlansága az oka. Gazdasági értelemben is nyilvánvaló, hogy hatékonysági veszteségeket okoz az, ha a javak elosztásában az árakat efféle tényezők helyettesítik. Társadalmi értelemben szintén (nem csak emberjogi, hanem hatékonysági megfontolásokból is) olyan keretfeltételeket kell teremteni, ami az emberi kapacitások kihasználását irreleváns tényezők révén nem korlátozza. Olyan törvényhozást kell szorgalmazni, amely semleges a többségi, vagy általánosan elfogadott és a kisebbségi életforma között. Az érthetőség kedvéért álljon itt néhány példa: a családtámogatást és az adórendszert úgy kell alakítani, hogy az ne ösztönözzön a válásra, de ne is igyekezzen mindenáron egyben tartani már nem működő családokat. Lehetőség szerint kerülni kell az etnikailag vagy kulturálisan szegregált intézmények létrejöttét. Nem kifejezetten a törvényhozásban ugyan, de fel kell vállalni azoknak az ügyét, akik valamilyen szempontból „mások”, mint a többiek: mozgáskorlátozottak, állami gondozottak, értelmi fogyatékosok, tartós betegek stb. Az összes lehetséges eszközzel védeni kell azokat, akik tartósan, vagy pillanatnyilag kiszolgáltatottak: a zárt intézetek, börtönök lakói, a kórházak elfekvő betegei, állami gondozóintézetek lakói, szociális otthonok lakói stb. 6. Világos, hogy az állam szerepvállalása a nagyrendszerek felől egyre inkább a minimális, alapgaranciák felé fog elmozdulni (kellene, hogy elmozduljon). Ekkor is szükség lehet azonban eseti válságkezelésre, ad hoc tűzoltásra. Oda kell figyelni például arra, hogy a szociális intézményrendszer szétesőben van: valahogy rá kell bírni az önkormányzatokat arra, hogy ne tegyék az utcára a különböző szociális intézményekben lakókat. A foglalkozta
