Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 2. szám - Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága. A másodlagos páli levelek
VEÖREÖS IMRE: A MÁSODLAGOS PÁLI LEVELEK 71 s ezt konkretizálja a szakaszban (5,1—20). A „házi táblának” nevezett intelmek foglalkoznak a házastársak, a szülők és gyermekek, a rabszolgák és uraik viszonyával (5,21—6,9). Az őskereszténység nem ismer „rabszolgakérdést”, hanem azt hangsúlyozza, hogy az urak és a szolgák Krisztusra figyelve cselekedjenek. Végül felhív az efezusi levél Isten fegyverzetének felöltésére a gonosz kozmikus hatalmak, elsősorban az ördög támadásával szemben. A levélíró szerint végső soron nem az esendő emberi természet ellen, hanem ezen túlmenően — a levél világképének megfelelően — a „mennyben” levő hatalmak, a sötétség világának urai ellen kell küzdenie a keresztény embernek (6,10—20). E világképről a kolosséi levél áttekintésénél szóltunk. A megfeszített és feltámadt Krisztus győzelme a kozmikus hatalmak felett azt jelenti, hogy a hívő ember nincs nekik kiszolgáltatva, hanem ellenállhat. Az Egyház kozmikus szolgálata az evangélium hirdetésével a sötétség hatalmait is eléri (6,19—20; 3,9—10 í). E kijelentések szerint Krisztus teste, az Egyház belenyúlik a transzcendens világba, hiszen átfog mindeneket. A pásztorlevelek A Timóteushoz írt két levelet és a Tituszhoz írt levelet a XVIII. század óta pásztorleveléknek hívja a teológiai tudomány. Az egyház „pásztoraihoz”, vezetőihez szóló tanácsokat, utasításokat foglalnak főleg magukban. Ugyanakkor a gyülekezetekhez is fordulnak, egyházi rendtartásokat tartalmaznak, és elhatárolják a helyes tanítást a tévtanítástól. A címzettekhez szóló levélforma stilisztikai esziköz, amellyel írójuk Pál halála után mintegy 35—40 évvel az ő nevében apostoli tekintélyt ad mondanivalójának, és az apostoli hagyomány folyamatosságát képviseli. Timóteus és Titusz az apostol munkatársai voltak. A levelek azonban túllépnek az ő életükön és Pállal való kapcsolatukon, s már a következő nemzedékhez szólnak. Timóteus és Titusz címzettként való szerepeltetése a kontinuitást jelzi, ahogyan az apostoli örökség tovahalad az időben. Timóteus, egy zsidókeresztény asszony és pogány apa fia valószínűleg Pál által jutott hitre („aki szeretett és hű gyermekem az Ürban”, lKor 4,17). Pál négy alkalommal nevezi magával együtt egy-egy levele küldőjének (IThessz 1,1; Fii 1,1; 2Kor 1,1; Filem 1,1). Ugyanezt teszi két másodlagos páli levél (2Thessz, Kol). Pál mint bensőséges munkatársát személyes küldötteként is felhasználja, hogy meglátogassa a thesszalonikai, filippi és korinthusi gyülekezetei. Az apostol ismételten dicséri hűségét és megbízhatóságát. Titusz po- gányból lett keresztény, elkísérte Pált Jeruzsálembe az apostolok tanácskozására, ahol elfogadták Tituszt kereszténynek Ikörülmetélkedés nélkül (Gál 2,1—3). Az apostol őt is alkalmazza küldötti szolgálatra. Titusznak ügyes tárgyalókészsége lehetett, mert az apostol megbízásából abban az időben látogatja meg a korinthusi gyülekezetei, amikor azok vitában álltak Pállal (2Kor 7,6.13; 12,17—18). Az apostol később még egyszer elküldte hozzájuk másokkal együtt, hogy a jeruzsálemi gyülekezet szegényei javára szóló adományokat összegyűjtse (2Kor 8,6.16—17.23). A pásztorlevelék nem helyezhetők el Pál életének egyik ismert szakaszában sem. A levelek történeti utalásai nem illenek bele az apostol saját eredeti közléseinek keretébe, sem az apostolok cselekedeteiről szóló könyvbe. Ez a tény lehetetlenné teszi J. Jeremiás ama feltételezését, hogy 2 Tim 4,21 alap
