Diakonia - Evangélikus Szemle, 1992
1992 / 2. szám - Veöreös Imre: Az Újszövetség színgazdagsága. A másodlagos páli levelek
70 VEÖREÖS IMRE: A MÁSODLAGOS PALI LEVELEK szolgálja. Figyelmeztethet arra, hogy minden kornak és környezetnek adott világképében és eszmerendszereiben kell Krisztus örök evangéliumát megszólaltatnunk. 2. Most tekintsük át röptében a levél első fő részét: Krisztus és az ő teste, az Egyház. A levél az ekklésia görög szót az összegyház értelmében használja, amelyet a mi szép magyar szavunk fejez ki: anyaszentegyház. De Krisztus teste az egyes gyülekezet is, ami főként a levél második feléből kitűnik. Jelen dolgozatban néhányszor nagybetűvel írjuk az egyházat, hogy figyelmeztessen: az egyház egészéről van szó. Az irat az Üjszövetségben egyedülálló módon teszi az Egyházról szóló üzenetet az igehirdetés és a hit tárgyává (E. Käsemann). A bevezető istenmagasztalás (1,3—14) és könyörgés (1,15—23) tárgya Isten üdvözítő tervének áttekintése. A bűn miatt halottakat Isten Krisztussal együtt feltámasztotta és vele együtt a mennybe helyezte (Kol 2,12—13; 3,1—4 magyarázatánál már szóltunk erről), de ezt a kozmikus kitekintést hirtelen elvágja a kegyelemről szóló páli tanítás (Ef 2,1— 10). Az egykor — valószínűen nem is olyan régen — pogány olvasók Isten közelségébe kerültek Krisztus keresztje által, aki lebontotta a zsidókat és po- gányokat elválasztó falat, s a pogányok is a zsidókkal együtt épülnek az Egyházban Isten hajlékává (2,11—22). A Szentlélek kijelentette az apostoloknak és az (újszövetségi) prófétáknak Istennek addig rejtett üdvtervét, a „titkot", „hogy ismertté legyen most az egyház által” a kozmikus hatalmak előtt „az Isten sokféle bölcsessége” (3,1—13). A levélíró könyörög Istenhez a hívők belső megerősödéséért, és „Krisztus minden ismeretet meghaladó” szereteté- nek megismeréséért. Azért is imádkozik, hogy „képesek legyetek felfogni minden szenttel együtt: mi a szélesség és hosszúság, magasság és mélység". Ez a mondat a kolosséi levélnél már említett nem idői, hanem térbeli gondolkozásra vezethető vissza: az üdvösséget mint négydimenziós mennyei teret állítja elénk. Nem meglepő, hogy ennek a gondolatnak vannak gnoszti- kus párhuzamai. Mintha egy absztrakt festmény merev vonalai mozgásba jönnének: a hívő tekintete négy irányba fut a megfesthetetlen és kimondhatatlan valóság, az üdvösség felé (3,14—19). Isten dicsőítése zárja a levél első felét. Lelkészi pályám során legtöbbször ezzel fejeztem be a szószéki szolgálatot: „Annak pedig, aki mindent megcselekedhet, feljebb, mint ahogy mi kérjük vagy elgondoljuk, annak legyen dicsőség az egyházban Krisztus Jézus által nemzedékről nemzedékre, örökkön-örökké. Ámen” (3,20—21). 3. A levél első felének ezt a címet adta az egyik kutató: A pogányok Krisztus testébe való elhívásának titka. A második felénék pedig ezt: Az elhívásnak megfelelő életvitel (4,1—6,20). Találó, mert a levél erkölcsi részének bevezető mondata, mely összekapcsolja a levél „dogmatikai” és „etikai” részét, így hangzik: „Kérlek tehát titeket..., éljetek méltón ahhoz az elhíváshoz, amellyel elhivattatok”, s rögtön következik a figyelmeztetés egymás szeretettel való elviselésére és a meglévő egység megtartására (4,1—3. Kiemelés tőlem — V. I.). A szakaszt már tárgyaltuk első pontunkban (4,1—16). A levélíró tanúsítja az Ür nevében, hogy olvasói nem élhetnék előző pogány életvitelük vétkei szerint, hanem úgy, ahogyan Krisztust megismerték (4,17—-24). Ez megmutatkozik az egymáshoz való viszonyukban (4,25—32). A szerző szembeállítja egymással a régi és az új életformájukat meghatározó, a kum- ráni zsidó közösség gondolkozásában is nagy szerepet játszó két ellentétes szférát: a sötétséget és a világosságot: „egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytdk az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei”,
